Jelenlegi hely

Gyermekünk energiaszükséglete 1-3 éves kor között

Sok szülőben felmerül a kérdés: eleget eszik/nem eszik túl sokat a gyermekem? Nem túl sok/nem túl kevés az energiabevitel? Sokszor elveszünk az útvesztőben.

Ezért indította útnak sorozatát a babykitchen.blog.hu, amelynek következő részében az 1-3 éves kor közötti gyerekek energia- és folyadékigény szükségleteiről, illetve az ezen időszak alatt diagnosztizált fruktóz malabszorpció, laktóz intolerancia fennállásának megoldási lehetőségeiről olvashatunk részletesen.

Napi ötszöri étkezés

A gyermek egy éves korát megelőző életszakaszában is fontos szempont volt, hogy táplálkozása mennyiségileg és minőségileg is fedezze a fejlődéshez szükséges energiaigényt, a megfelelő tápanyagarányokat. Ez ebben az időszakban sincs másképp.

Míg egy éves kor előtt jellemzően a nagyfokú fejlődés dominált, addig az egytől három éves korig tartó időszakban erre egyre kevesebb energia fordítódik. Azonban az említett időszak alatt már számolnunk kell a fokozódó fizikai aktivitással, ami többletenergiát igényel gyermekünk szervezete számára. Ennek értelmében napi energiaigényét számszerűen átlagosan 1100-1300 kcal/nap között adhatjuk meg.

Zöldség husival

Ebben az életkorban már a felnőttekéhez hasonlóan, napi ötszöri étkezés javasolt. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a megfelelő fejlődés biztosításához minden tápanyagra szükség van. A megfelelő szénhidrát bevitele az energiaigény kielégítése szempontjából fontos a nap folyamán, melyet magasabb rosttartalmú cereáliákkal nyugodtan fedezhetünk. Ilyenek például a barna kenyér, rozskenyér, graham kenyér.

Gyermekkorban a fehérjék nem megfelelő bevitele leggyakrabban a növekedés és a fejlődés elmaradásában nyilvánul meg. Legjobb fehérje források lehetnek számukra a soványabb húsrészek, halak, száraz hüvelyesek és a savanyított tejtermékek. A savanyított tejtermékek esetében választhatjuk a magasabb zsírtartalmú változatokat, melyek a zsírban oldódó vitaminok hasznosulását méginkább segítik. Fontos kiemelni, hogy fehérje vonatkozásában egy vegetáriánus étrend, vagy annak valamelyik irányzatának szabályai szerint táplált gyermek számára nem tudjuk megfelelően biztosítani az úgynevezett teljes értékű fehérje bevitelét (teljes értékű fehérjét az állati eredetű termékek tartalmaznak), ezáltal nem tudjuk fedezni számára a megfelelő összetételű fehérje mennyiségét.

A megfelelő zsírbevitel szintén elengedhetetlen, így nem célszerű a zsiradék bevitelét nagymértékben korlátozni csemeténk esetében. Ételkészítéshez használhatjuk a dúsított változatokat, mint például az omega-3-mal dúsított növényi olajokat.

Célszerű, hogy gyermekünket a helyes táplálkozás irányelveinek megfelelően tápláljuk, hogy minden számára szükséges tápanyaghoz hozzájuttassuk, ezzel biztosítva megfelelő fejlődésének ütemét.

Ebben az életkorban a gyermek önállósodik, egyre több ételt próbáltathatunk ki vele, ami formálja ízlésvilágát. Az egy éves kor után bevezetett ételek nagymértékben hozzájárulnak a később kialakult, felnőttkorra is kihatással lévő ízlésvilág kialakulására. Így fontos szempont, hogy gyermekünk táplálkozását a helyes irányba befolyásoljuk. Ételeit nyugodtan készítsük kevesebb só hozzáadásával, a nekik tálalt gyümölcsöket ne cukrozzuk, zöldségeiket ne sózzuk, ezzel is a helyesebb irányba formálva ízlésvilágukat.

 

Folyadékfogyasztás

A folyadékszükségletet otthon könnyen kiszámíthatjuk a következő megadott értékből (figyeljünk arra, hogy ez a szükséglet csak az említett korosztályra érvényes): 100-120 ml/testtömegkilogramm folyadékot kell biztosítanunk gyermekünk számára naponta. Tehát egy 15 kg-os gyermek esetében ez például 1500-1800 ml között alakul. A mennyiség azonban mindig függ gyermekünk fizikai aktivitásától,adott időjárási tényezőktől és az elfogyasztott ételek milyenségétől.  Legjobb, ha az elfogyasztott folyadék a tiszta víz. Folyadékfogyasztás szempontjából ajánlatos kerülni a cukor hozzáadásával készült üdítőket és a magas koffeintartalmú italokat.

 

Laktózintolerancia

Az egy éves kor után bevezetett tej és tejtermékek bizonyos esetekben gyermekünknél panaszt, tüneteket okozhatnak. Ilyen jellegű tünetek lehetnek leggyakrabban a haspuffadás, megváltozott székelési szokások, hasmenés. Előfordulhat, hogy ebben az esetben laktózintolerancia áll a tünetek hátterében. Szakorvosi kivizsgálás során bizonyított laktózintolerancia esetén ezek az élelmiszerek kizárásra kerülnek, azonban nem feltétlenül teljes mértékben. Ez mindig függ gyermekünk egyéni toleranciájától, hogy adott esetben mennyi annak a laktóznak a mennyisége, melyet szervezete még képes tolerálni tünetek megjelenése nélkül. Laktózintolerancia igazolódása esetén feltétlenül konzultáljunk dietetikussal a javasolt étrend miatt.

 

Fruktóz malabszorpció

A fruktóz malabszorpció tünetei eltérőek lehetnek. Jellemző lehet ebben az esetben is a haspuffadás, hasfájás, hasmenés vagy a fejlődésben való megrekedés. Diagnosztizált fruktóz malabszorpció esetén a további teendőkről a ide kattintva olvashatsz, illetve a diétával kapcsolatban is találsz itt további információkat.

 

A sorozat korábbi cikkei elérhetőek itt.

 

Forrás: babykitchen.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére