Jelenlegi hely

Közel 50 év után újra van toronyórája a monori Római Katolikus Nagytemplomnak

Ha felnézünk a monori Római Katolikus Nagytemplomra, láthatjuk, hogy a hosszú évekig üresen álló számlapok helyére új toronyóra került, mutatva a pontos időt a katolikus közösség és a városlakók örömére. 

A nyáron elkészült homlokzati felújítást követően 2018. augusztus 30-án került fel a toronyóra a Nagyboldogasszonynak szentelt plébániatemplomra. Az új toronyóra gondolatát egy jólelkű testvérünk, monori vállalkozó vetette fel, ami végül az ő adományából válhatott valóra.

A toronyórát ünnepélyes keretek között 2018. szeptember 22-én, a szentmisét követően, 19:00 órakor áldja meg Paszternák Tamás atya.

Minden kedves monori polgárt, érdeklődőt szeretettel várnak a szentmisére, a toronyóra megáldására, a Nyitott Templomok Éjszakája rendezvény keretében megtartott kulturális, irodalmi és zenei programokra, és az azt követő szeretetvendégségre. 







Az óraszerkezet összerelését és a számlapok gyártását  Farkas Titusz toronyóra szerelő és harangvillamosító szakember végezte. 
A számlapok alumínium lemezből készültek, porlakkozással kezeltek, átmérőjük egyenként 105 cm. Mind a négy számlap mögött van egy szerkezet, középen a léptetőmotorral összekötve, ami egypercenként lépteti a mutatókat előre.  A léptetőmotor Lengyelországban készült, egy toronyóra gyártó cégnél.  A számlapokat alpinista technikával helyezték fel a templomtoronyra.

Érdekessége, hogy a toronyórát a Frankfurti atomóra jel pontosítja, ami rádióhullámon (DCF 77) érkezik a léptetőmotorhoz.
Ha arra járunk hallhatjuk, hogy egy kisebb, lágyan szóló harang kiüti a negyedórákat, majd egész órakor  négy ütés után a nagyharang kongatja az egész órát, ahogyan eddig is. 

Az első, Treffler József-féle toronyórát, 1841-ben szerelték fel, aminek a szerkezete a 20. században elromlott, majd egy régi felújításkor leszerelték a számlapokat, helye üresen állt augusztus 29-ig. 

Sajnos az első toronyóráról minden írásos és fényképes dokumentum elveszett.
Kérjük olvasóinkat, ha van olyan emlék, írásos dokumentum, fénykép a régi toronyóráról, amivel pontosítani tudjuk annak történetét, küldjék el szerkesztőségünkbe, hogy továbbíthassuk Paszternák Tamás atyának. 

Az öreg óraszerkezetből mindössze ez a rozsdás darab maradt meg, amit az új óraszerkezet felszerelésekor távolítottak el a harangtoronyból. Farkas Titusz toronyóra szerelő szakember a szerkezetet megtisztítja, ezt követően a régi toronyóra emlékeként őrzik majd a plébánián. 

Köszönet a kezdeményezésért, az adományért és az elvégzett munkáért.
Mostantól már a monori Római Katolikus Nagytemplom toronyóráján is láthatjuk a pontos időt, és érdemes egy kicsit leülni a Szent István téren, hogy meghallgassuk a negyedóránként ütő kisharang kellemes, lágy hangját.


A témában a hozzászólásokat, információkat ide kérjük küldeni:

E-mail: monor@imami.humonorplebania@gmail.com  

 

May Andi

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére