Jelenlegi hely

Gyermeknevelés

Oldalak

80 könyv gyerekekről felnőtteknek

80 könyv gyerekekről felnőtteknek

Vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni, ilyen például a gyereknevelés. Elméletben mindenki ért hozzá, de a gyakorlat már nehezebben megy. Összegyűjtöttünk néhány hasznos könyvet az alapművektől a kézikönyvekig, amelyek segítséget és jó ötleteket adnak a szülőknek, születéstől a kamaszkorig.

Itt a nyár, de mikortól hagyhatom otthon a gyereket egyedül?

Itt a nyár, de mikortól hagyhatom otthon a gyereket egyedül?

A hosszabb iskolai szünetek sok szülőnek problémát okoznak, ugyanis nehezen tudják megoldani a gyermekük felügyeletét. Milyen életkorban lehet egyáltalán egyedül hagyni egy kisiskolást? Van-e erre törvényi szabályozás? Mit kell megtanítani az otthon maradó gyereknek? Mikor bízhatjuk rá a kistestvért?

Játszótéri etikett

Játszótéri etikett

Nem mindenkinek adatik meg egy saját kert, homokozóval, hintával és álom játékokkal. De akinek igen, az is szokott játszótérre járni, hiszen a játszótér több mint egy játékokkal berendezett terület. Gondoltad volna, hogy vannak játszótéri illemszabályok?

Téged szeretlek, és nem a jegyeidet!

Téged szeretlek, és nem a jegyeidet!

Közeledik az év vége, "ió, ció, áció…", de mielőtt kitörne a vakáció, jönnek a témazárók, vizsgák, mindenféle értesítők, a bizonyítvány. Hogyan értékeljük a gyerekeket? Adunk nekik EQ-tükröt is?

8+2 Tanács, hogy könnyebb legyen az átmenet! Oviból az iskolába...

8+2 tanács, hogy könnyebb legyen az átmenet! Oviból az iskolába...

Minden kezdet nehéz, főleg, ha az embergyerek még csak 6 éves! Hogyan tudod segíteni gyerkőcödet, hogy zökkenőmentesen lépje át először az iskola küszöbét? Íme néhány jó tanács.

Szervezzünk szülinapi zsúrt! – Tippek a sikeres lebonyolításhoz

Szervezzünk szülinapi zsúrt! – Tippek a sikeres lebonyolításhoz

A gyerekek izgatottan várják a nagy napot, de a szülőknek a szülinapszervezés sokszor kihívást jelent. Egy-két bevált tippel, rugalmas hozzáállással már az készülődés is vidám lehet, főleg, ha a kis ünnepeltet is bevonjuk.

Anyák kiégve - kötelességeink kötelékébe kötve

Anyák kiégve - kötelességeink kötelékébe kötve

A kiégés vagyis burnout szindrómának nevezzük azt a tünetegyüttest, amely tipikusan hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés és fokozott stresszhatások következtében alakul ki, és fizikai-érzelmi-értelmi kimerüléssel jár. Jellemzően azok kerülnek ebbe az állapotba, akik munkájuk során valamilyen társadalmi segítő feladatot látnak el, vagy akiknek a napi tevékenységük során az átlagosnál magasabb szinten kell empatikusnak lenniük. Igen, jól ismertél magadra, tipikusan ebbe az empatikus segítő kategóriába tartoznak az anyák is. 

Bezsédes szülői mintáink

Beszédes szülői mintáink

Hiába élünk önálló felnőtt életet, a szülőktől hozott minták sok esetben befolyásolják az életünket. Hogyan viselkedünk konfliktushelyzetben? Ki tudjuk-e fejezni az érzelmeinket? A szüleinknek milyen hatása van a párkapcsolatunkra? Milyen gyereknevelési elveket vallunk? Hogy működünk az emberi kapcsolatainkban? Ezek mind-mind az otthonról hozott minták alapján formálódnak. Nézzünk néhány életből vett példát!

Gyerekkor anno és most (11 beszédes kép)

Gyerekkor anno és most (11 beszédes kép)

"Ezek a mai gyerekek már mások." Hát persze, hogy mások! Hisz változik a világ, amiben élünk, más környezet veszi őket körül, más ingerek érik őket. Íme 11 beszédes fotó az igazán szembetűnő különbségekről.

Tanmese az iskoláról

Tanmese az iskoláról

Egyszer régen, amikor az embereknek még császáruk volt és a lovak is gondolkoztak....

ADHD – életrevalók vagy sajátos nevelési igényű gyermekek?

ADHD – életrevalók vagy sajátos nevelési igényű gyermekek?

Magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, de túlmozgásosak és agresszívak, vagy éppen depresszívek és befelé fordulnak. Ők az ADHD-s gyermekek. Cseriné Demeter Bernadett, az ADHD Magyarország-Pálföldi Alapítvány elnöke a csalad.hu-nak elmondta: a szülők összefogásával fejlesztő központokat hozna létre.

A váltott gyermekelhelyezés morális kérdései - pro és kontra érvek

A váltott gyermekelhelyezés morális kérdései - pro és kontra érvek

A házasságok felbontásáról, a szülők válásról rengeteg cikk született már, szerintem nincs olyan pszichológus, pedagógus, gyermekjóléti szakember és szülő a világon, aki ne nyilvánított volna már véleményt erről a témáról.

nagyira varva

Nagymama

Van az a nap, amikor az éjszakai népvándorlás eredményeként hárman alszunk a kilencven centis széles ágyon, ami nekik még csak-csak, nekem már egyáltalán nem megy. 

Hogyan segíthetsz serdülő gyerekednek? - 2.rész

Hogyan segíthetsz serdülő gyerekednek? - 2.rész

Már írtunk néhány szempontot, hogyan kerülhetünk közelebb a tinik lelkéhez. Újabb bevált tippek következnek.

10 dolog, ahogy mi látjuk, és ahogy a gyerekek látják

10 dolog, ahogy mi látjuk, és ahogy a gyerekek látják

A gyermeki fantáziában bármi megtörténhet, minden nap felfedezésre váró kaland és élmény. Emlékezz vissza, milyen is volt gyereknek lenni! Mutatunk 10 hétköznapi helyzetet, amit a gyerekek egészen másképp látnak, mint a felnőttek.

1 hét itt, 1 hét ott…amit tudnod kell a válás utáni váltott gyermekelhelyezésről – hivatalos ügyek

1 hét itt, 1 hét ott…amit tudnod kell a válás utáni váltott gyermekelhelyezésről – hivatalos ügyek

A nemzetközi gyakorlatban már régóta szerepel ez a fogalom, de Magyarországon még nem bevett szokás, hogy a szülők házasságának felbontását követően a közös gyermek, vagy gyermekek mindkét szülővel egyforma mennyiségű időt tölthetnek. Egyre többen alkalmazzák ugyan, mégis kevesen tudják, hogy milyen következményekkel jár ez a hivatali ügyintézésben, és adózási téren.

A te gyereked elmenne egy idegennel? – 7 tipp a biztonságért

A te gyereked elmenne egy idegennel? – 7 tipp a biztonságért

Emlékszel arra a videóra, amiben egy fiatal férfi az anyák engedélyével odament a gyerekekhez a játszótéren és egy aranyos kiskutyával elcsalta őket? A kísérlet eredménye megdöbbentő volt! De hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy minden helyzetben helyesen döntsenek?

Ki a farsang hőse?

Ki a farsang hőse?

‒ Anya! – állt elém, illetve mögém ötéves Andrisom január utolsó előtti napján, hétfőn este, vacsora után. – Mikor varrod már meg a jelmezünket? Már csak négyet kell aludni a jelmezbálig! Megállt a kezem a mosogatóvízben.

Ha szorong a gyermekünk…

Ha szorong a gyermekünk…

Nem tudom nem észrevenni ezt a sajnos növekvő tendenciát, ami nálam is egyre hangsúlyosabban jelentkezik, hiszen egyre többször keresnek fel a szülők szorongó gyermekükkel.

Mennyi játék kell a gyereknek? – A kevesebb több

Mennyi játék kell a gyereknek? – A kevesebb több

Titeket is elborít a sok játék a gyerekszobában? Egy kutatásban azt vizsgálták, hány játékra van valóban szüksége a gyerekeknek, mennyivel játszanak szívesen. Az eredmény szerint a mennyiség helyett a minőség a nyerő!

Hogyan segíthetsz serdülő gyerekednek?

Hogyan segíthetsz serdülő gyerekednek?

Bevált tippek, hogy közelebb kerüljünk a tinik lelkéhez.

PISZKÁLÓDÁS ÉS KIKÖZÖSÍTÉS AZ ÓVODÁBAN – HOGYAN SEGÍTHET A FELNŐTT?

Piszkálódás és kiközösítés az óvodában – hogyan segíthet a felnőtt?

"Azt mondták, hogy nem játszhatok velük, nem lehetek a barátjuk." "Megint ellöktek a homokozóban, és le is hülyéztek." "Kinevettek." "Nem akarok többet oviba menni!" "Ne vedd fel." "Rá se ránts." "Add vissza." "Menj el onnan." "Nem kell mindenkivel barátkozni." "Okosabb enged." "Szólj az óvónéninek." "Oldd meg egyedül" – hangzanak a leggyakoribb válaszok.

A szeretet másik neve: idő

A szeretet másik neve: idő

A látszólag haszontalan, cél nélküli együtt töltött idő is nagyon fontos a gyerekeknek. Ha csak feladatként, "projektként" tekintünk a gyereknevelésre, hamar belefáradunk, de a gondtalan, lazulós percekben azt érezzük, hogy együtt lenni jó. Ami nekünk időpazarlás, az nekik életre szóló élmény is lehet, ahogy ez a szívszorító történet is mutatja.

Minőségi idő a gyerekkel – Adunk 15 tippet!

Minőségi idő a gyerekkel – Adunk 15 tippet!

A minőségi idő lényege az együttlét. Nem elég a fizikai közelség, hanem egymásra fordított figyelemre is szükség van. De a rohanó világunkban hogyan találjunk időt arra, hogy együtt legyünk a gyerekkel? Mutatjuk!

Mi is az a bizonyos „SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS” és vajon mikor is kezdjük?

Mi is az a bizonyos „SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS” és vajon mikor is kezdjük?

A gyermekünk szexuális felvilágosításának kérdésköre szülőként nehéz, sokszor zavarba ejtő és kényes téma manapság. De miért is van ez így, és vajon mikor is kezdjük el a felvilágosítást?

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére