Jelenlegi hely

Fotósorozat hívja fel a figyelmet a modern emlőrák-terápiák eredményeire

A visszanyert idő címmel a hagyományos és a modern emlőrák-terápiák közti különbségek bemutatására készült fotósorozat az Egészség Hídja Összefogás Egyesület kezdeményezésére. A képek vándorkiállítás keretében az ország legnagyobb onkológiai központjaiban is bemutatkoznak.

A rendhagyó sorozat az innovatív és a hagyományos terápiában résztvevők eltérő élethelyzeteit, érzelmi viszonyulásait mutatja be. A képekhez Tallós Rita színész és Balassa Gabriella, a Mellrákfórum alapító tagja állt modellt.

A sorozat szerdai budapesti bemutatóján Dank Magdolna onkológus hangsúlyozta: az innovatív terápiáknak köszönhetően jelentősen javult a mellrákos megbetegedések túlélési aránya, és az új, célzott terápiák kevesebb és jobban kezelhető mellékhatásokkal járnak, mint a hagyományos, kemoterápiás készítmények, a kórházban töltött idő is jelentősen lecsökkent és a betegek életminősége is nagy mértékű javulást mutat.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a betegségekkel kapcsolatos ismeretek tanítását már gyerekkorban, az iskolai tananyagba építve kellene elkezdeni, hiszen a betegség korai felismerése, például önvizsgálat útján, akár életet is menthet.

"Ma Magyarországon olyan daganatos betegségekben hal meg a legtöbb ember, amelyek nagyon jól szűrhetők, vannak olyan betegségek, amelyek megfelelő időben, megfelelő diagnosztikával jól gyógyíthatók, és teljes életet élhet a beteg a terápia után."

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a hagyományos és a modern emlőrák-terápiák közti különbségek bemutatására készült A visszanyert idő című fotósorozat megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2015. március 4-én. Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület kezdeményezésére készült vándorkiállítás az ország legnagyobb onkológiai központjaiban is bemutatkozik. MTI Fotó: Kovács Attila

Megemlítette, hogy a kormány a gyógyszergyártókkal is szeretne stratégiai partnerséget kötni, amely további, új terápiás lehetőségeket biztosíthatna a magyar betegeknek számára. "Ha a rákmegbetegedések témája megfelelő nyilvánosságot kap, talán sikerül elérni azt a célt, hogy 2020-ra 10 százalékkal csökkenjen Magyarországon a daganatos betegségekben elhunytak száma" - tette hozzá.

Az államtitkár a szűrések mellett a diagnózis mielőbbi felállításának és a célzott kezelés elkezdésének fontosságát is hangsúlyozta.

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület a Rákellenes Charta tagszervezeteinek és a Roche Magyarország Kft. támogatásával készült fotósorozatot Kissik Imre radiológus rezidens orvos, fotóművész készítette, aki - mint azt elmondta - fotóin keresztül a daganatellenes terápiák emberi oldalát kívánta bemutatni.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére