Jelenlegi hely

Klasszikus gitárkoncert Péteriben

Időpont: 2024. április 28. vasárnap 16:00
Helyszín: Péteri Művelődési Ház - Péteri, Földváry-Boér park 1.
A belépés ingyenes!

Készüljünk egy kellemes zenei élményre vasárnap délután! A programban olyan ikonikus filmek és musicalek részletei csendülnek fel, mint a Harry Potter, az Óz, a csodák csodája és a West Side Story. Emellett klasszikus dallamokat hallhattok majd Purcelltől, Schuberttől és Mozarttól gitár átíratban.

A fellépők között szerepelnek, akik először állnak színpadra, mások, akik hosszú idő után térnek vissza a gitározáshoz, és természetesen olyanok is, akik évek óta folyamatosan gitároznak. Gyerekek és felnőttek, sőt kisgyermekes anyukák és tehetséges nebulóból lett tanárnénik is.

Minden résztvevő izgatottan készül, hogy megmutassa, mire képes április 28-án, és hogyan tudja átadni a gitározásban rejlő szenvedélyt és kreativitást.Garantált a mosoly és vidámság, valamint mély érzelmeket és elmélkedést hoznak majd, megidézve a párizsi hangulatot és az alkonyat báját. Ne hagyjátok ki ezt a felejthetetlen zenei élményt!

- Monorimami - 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére