Jelenlegi hely

Három aprósüti, ami nélkül nincs karácsony

Áfonyás keksz, diós isler és vaníliás kifli - sok család karácsonyi sütikínálatában szerepel, más-más családi recept alapján. Közös bennük, hogy jó pár nappal előre elkészíthetjük, sokáig eláll és gasztroajándékba is adhatjuk bármelyiket. 

Áfonyás keksz
Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg margarin
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 tk. vanília aroma
  • 1 tojás
  • 10 dkg aszalt vörösáfonya 
  • sütipecsét (de anélkül is jó)

A szobahőmérsékletű vajat és margarint kézzel összedolgozunk a liszttel, porcukorral, tojással, citromhéjjal, vanília aromával és az apróra összevágott vörösáfonyával. Sütőpor nem kell bele, ne felejtsük el, most kekszet sütünk, nem sütit. 
Ezután betesszük legolább egy órára a hűtőszekrénybe, hogy a vaj és margarin megdermedjen kicsit, különben nagyon ragadni fog a nyújtásnál. 

Miután kivettük a hűtőből a tésztát, előmelegíthetjük a sütőt, 150 fokra. Jöhet a nyújtás (én két sütőpapír között nyújottam, amit kicsit megliszteztem), kb. 4-5 mm vastagságúra. Lisztbe mártott, kör alakú formával kiszúrjuk a tésztát és rányomjuk finoman, de határozottan a sütipecsétet.
Mikor felszedjük a tésztát, késsel nyúljunk alá, hogy szépen feljöjjön és a sütipecsét formája is megmaradjon. 

Sütőpapírra helyezzük és a 150 fokos sütőben süssük 10-15 percig, de mindenképpen legyünk a közelben és gyakorta nézegessük. Akkor jó, ha a széle picit színes lesz. Ebből a mennyiségből 25 db áfonyás keksz lett.
Adhatják becsomagolva a gyerekek ajándékba a Nagyinak, tesóknak. Én most sulis adventi vásárra vittem őket.


Diós isler
Hozzávalók: 

  • 30 dkg liszt, 
  • 16 dkg porcukor
  • 16 dkg darált dió
  • 30 dkg margarin
  • 2 tk. fahéj
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csomag Dr. Oetker ét tortabevonó

A hozzávalókat összegyúrjuk és 2-3 óróra hűtőbe tesszük, mert a kezünk melegétől meglágyul a margarin, ezért meg kell dermednie.
Amikor már hideg a tésztánk, lisztezett deszkán kinyújtjuk 3-4 mm vastagra és pogácsaszaggatóval korongokat szúrunk ki a tésztából. Gyorsan dolgozzunk vele, mert hamar lágyul és olyankor nagyon ragad.

Sütőpapírra tesszük és előmelegített, 180 fokos sütőben sütjük 10-12 percig. Nézegessük és ha a széle picit elszíneződik, ki is vehetjük. Vigyázzunk, mert nagyon hamar túl tud sülni. 
Ebből a mennyiségből 28 db isler lett. 

Amikor kihűlt a sütink, két korongot összeragasztunk baracklekvárral. Akkor kenjük meg olvasztott csokival, amikor már nem csúszkál egymáson a két korong, tehát a lekvártól jól összeragadtak.


Diós vaníliás kifli
Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg kristálycukor
  • 10 dkg dió
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 15 dkg margarin
  • + 10 dkg vaníliás porcukor a hempergetéshez

A margarint habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet, diót, vaníliás cukrot is. Ebből a tésztából kis rudakat formázunk, kicsit a végüket kifli formájúra hajlítjuk és sütőpapírra fektetjük. 160 fokos, előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük és még forrón a vaníliás cukorba forgatjuk.

 

Jó étvágyat!

Monorimami

 

 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére