Jelenlegi hely

Kerekítő foglalkozások a legkisebbeknek már Monoron is!

Megérkeztek Monorra is a Kerekítő foglalkozások, ami újabb színfoltja a kisgyerekes programoknak a városban. Szeptembertől a Vigadó Kulturális és Civil Központ ad helyet a Kerekítő foglalkozásoknak csütörtök délelőttönként.

Dobozi Anikót, a Kerekítő foglalkozás vezetőjét kérdeztem, mivel várja a kisgyerekes családokat.

Kiket vársz a Kerekítő mondókázó foglalkozásokra, hány éves kortól érdemes jönni?

Sokan kerestek meg azzal, hogy a 15-18 hónapos babáknak nem korai-e még a Kerekítő foglalkozás?  A válaszom: NEM. Már 5-6 hónapos kortól hozhatják az apróságokat, nem baj, ha még nem tudnak ülni. Három éves korig várom a kicsiket a Kerekítő mondókázóra.

Az egészen kicsi gyerekek is szeretik, ha az anyukájuk beszél hozzájuk, énekel nekik. Szeretik a cirógatást, a csiklandozást, a ringatást, hintáztatást. Figyelnek az énekszóra, a hangszerek hangjára. Rácsodálkoznak a szappanbuborékokra, a színes ejtőernyőre, a repülő kislabdákra, Kerekítő manó bábfigurájára. 

Miért jó Kerekítőre járni?

A közös játékélmény erősíti az anya-gyermek kapcsolatot, a kortársakkal való találkozás segíti a szocializálódást.

"A kicsik számára a világ elsőként az anyuka ölében, a közös játékban, érintésben, mosolyban, ölelésben kerekedik ki." (J. Kovács Judit-a Kerekítő megálmodója, a Kerekítő hálózat vezetője).

A Kerekítő manó tornát hány éves kortól ajánlod?

Elsősorban 1-3 éves kisgyermekeknek ajánljuk, de ha a napirendetekbe ez a később kezdődő foglalkozás illik bele, ne aggódjatok, a kisebbek is élvezik, jól érzik magukat, bátran induljatok el, próbáljátok ki az apróságokkal is.

A Kerekítő Manó torna ölbeli játékokból, mondókákból és dalokból épül fel (amelyek a Kerekítő könyvsorozat népi gyűjtéséből valók) Kerekítő manó bábos jeleneteivel, hangszerjátékkal, színes labdás ejtőernyőzéssel, tornaszeres játéktérrel, sok-sok mozgással.

A foglalkozás Kerekítő manó hétköznapi és jelesnapi vonatkozású bábos jeleneteivel kezdődik és tornaszeres játéktérrel zárul. Az ejtőernyős, labdás móka és az egyedi átmozgató sor a nagymozgásoknak is teret ad.
Mozgunk, mert mozogni jó és a kisgyermekek lételeme. A térben való mozgás számos formáját kipróbálhatják a gyermekek.

A foglalkozásokon a hintáztató-takaró, a mászóalagút, a trambulin, a forgótölcsér, az egyensúlyozó lapok, a libikóka, a labdás játékok akarva-akaratlanul fejlesztik a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, a testtudat kialakulását, segítik a térben való tájékozódást.

A nagymozgások összehangoltsága ösztönzőleg hat a kismozgások, a kézügyesség alakulására, kihathat a beszédfejlődésre és segíti az idegrendszer érési folyamatát.

Mindezek mellett a foglalkozások nagyban segítik a kapcsolatteremtő képesség alakulását, és ami talán a legfontosabb, hogy a közös élmények szoros érzelmi kapcsolatot eredményeznek gyermek és szülő között.

Hol és mikor vannak a foglalkozások?

A monori Vigadóba várom minden csütörtökön a szülőket és a kisgyerekeket.
Vigadó Kulturális és Civil Központ első emeletén - Monor, Kossuth Lajos u. 65-67.

  • 10:00-tól Kerekítő Mondókázóval (0-3 éveseknek),
  • 10:50-től Kerekítő Manó Tornával (1-3 éveseknek).

Mikor kell beiratkozni a Kerekítő foglalkozásokra?

Nem kell beiratkozni, a csoportokhoz az év során bármikor csatlakozhattok, bejelentkezés nem szükséges.

A foglalkozás ára:

  • 2000.- Ft/gyermek,
  • 1500.- Ft/gyermek kettő, vagy több testvér esetén,
  • A bérlet ára: 9000.- Ft/5 alkalom.

FONTOS, hogy saját játékot, enni- és innivalót a foglalkozás ideje alatt NE vegyetek elő!

Természetesen szomjat oltani lehet, de gondosan ügyeljetek arra, hogy innivalós üveg ne maradjon elöl. A szőnyegen váltócipőben, zokniban vagyunk. Kérlek benneteket, hogy csak teljesen egészségesen látogassátok a foglalkozásokat, ezzel vigyázva a csoport résztvevőire!

Együttműködéseteket köszönöm!

Indulás előtt és friss információkért érdemes a Facebook oldalamra, vagy a Kerekítő oldalára rápillantani!

Kérdéseitekkel, kéréseitekkel keressetek bizalommal a borcsianiko@gmail.com e-mail címen, vagy a Facebook oldalamon privát üzenetben.


Gyertek, énekeljünk, mondókázzunk, játsszunk együtt!

Napsütéses üdvözlettel:


Dobozi Anikó
Kerekítő foglalkozásvezető, óvodapedagógus


May Andrea

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére