Jelenlegi hely

„UNOKÁZÓS” CSALÓK RENDŐRKÉZEN

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és Felderítő Osztálya együttműködve a Gödöllői, a Monori, a Budaörsi és az Érdi Rendőrkapitányság munkatársaival, összehangolt akció keretében azonosította és elfogta azt a két férfit, akik csalás bűntett elkövetésével gyanúsíthatók.


A nyomozás adatai szerint a 18 éves és 33 éves férfi ezidáig ismeretlen tettestársa 2019. január 23-án 17 óra 30 perc és 19 óra között három érdi időskorú sértettet vezetékes telefonon felhívott, magát a sértett unokájának, rokonának kiadva. A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet okozott és a kár megtérítésére egy nagyobb összeget kellene átadnia a felhívott lakásán megjelenő ismerősének.

Két sértettnek gyanús volt a hívás, ezért letették a telefont. Az egyik sértett azonban elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója, beleegyezett a kért "gyors pénzügyi segély" címén kialkudott összeg átadásába. Ezt követően N. Csaba és N. Kálmán megjelent a sértett lakóhelyén, ahol N.  Kálmán a kicsalt több mint egymillió forint értékű külföldi valutát átvette, majd a helyszínről távoztak. A két férfi a pénzt egy budapesti valutaváltóban forintra váltotta, ahol őket a rendőrök tetten érték és elfogták.

A lőrinci és pásztói férfit a rendőrök előállították az Érdi Rendőrkapitányságra és - őrizetbe vételük mellett - csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására. Harmadik társukat még keresik a rendőrök.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:

A csalók az időskorú áldozatot az unoka, vagy más hozzátartozó nevében telefonon hívják fel, majd különböző indokkal pénzt kérnek. Az is megeshet, hogy az elkövető az unokának, vagy hozzátartozónak adja ki magát, hogy az áldozatra nagyobb hatást gyakoroljon.

A leggyakoribb színlelt okok:

  • Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát!

Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!

Figyelem! A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget!

 

Forrás: Police.hu
Fénykép: Pixabay

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére