Jelenlegi hely

Jóság kosár, avagy anyu megtanít jónak lenni

Egyszer olvastam valahol, egy keresztény népszokásról, ami nagyon megtetszett, és amit mi is könnyedén alkalmazhatunk otthon. Húsvétra a gyerekek a Jézuskának ajándékba jócselekedeteket ajándékoznak, cserébe, amiért Ő magára vette bűneinket.

 Egy kis fonott kosárkákba a gyerekek jóságokat gyűjthetnek, ezt már az egészen kicsik is értik és izgalommal játsszák, hisz minden gyermek belső vágya a szülőknek való megfelelés, akkor is, amikor rossz.

A rosszaság nem a tudatos bántásból jön vagy a szülők bosszantásából, hanem sokszor csak figyelemfelkeltés áll mögötte. Még akkor is, ha tudja a gyermek, hogy esetleg büntetés jár érte, sok esetben következménye a verés, kiabálás, mégis bevállalják a gyerekek, mert nem tudják másként kifejezni magukat. Ezekre a tettekre könnyű példákat említeni, legáltalánosabb, a testvérféltékenység. Tudja a gyermek, hogy nem szabad hangoskodni, kiabálni, de mégis ezt teszi, mert amikor leszúrják a szülők vagy megbüntetik, akkor végre úgy érezheti, hogy foglalkoznak egy kicsit Ővele is. Nem rossz akar lenni, csak felhívja a figyelmet, hogy; hahó, én is itt vagyok ám, nem csak az a kicsi baba! De ha Ő szépen csendben játszik és kéri a mamáját, hogy gyere, játssz velem, a válasz rá, hogy most nem jó, mert éppen meg kell etetnem az Öcsit…Ha a szép szó nem segít, akkor inkább rossz lesz, mert gyorsan rájön, hogy ezzel bizony magára tudja vonni a szülők figyelmét.


Ez a kis játék segít a gyereknek kifejezni magát és hasznunkra válik a későbbiek során is, nem csak a Húsvéti ünnep kapcsán.

 
 
Keressünk otthon egy szép kis kosárkát, vagy fadobozt, vázát, tarisznyát, esetleg papírból hajtogathatunk egy szép kis tartót neki. A lényeg, hogy ne egy mindennap használati tárgy legyen, hanem valami különleges, amihez eddig nem nyúlhatott. Írjunk össze cetlikre jótetteket, személyre szabva gyerekenként, rakjuk bele pl egy befőttesüvegbe és reggel húzzon belőle egyet, kettőt… a gyerek (ez kortól is függhet, de ne rójunk rá túl sok terhet). És ha sikerült aznap betartani a jótettet, akkor este kerüljön be a dobozkába a cetli, amit felajánl a Jézuskának ajándékba. Ha mi komolyan vesszük ezt a játékot, Ő is komolyan fogja venni, ezáltal könnyen megtaníthatjuk neki a helyes viselkedési formát. Ha érzi a dicséretet, és több szeretetet, figyelmet kap, akkor Ő is jobb lesz és jobb lesz a kapcsolatunk is.
 

Jótettek például:
 

  •           ma összepakolom a játékaimat
  •           ma kevesebbet veszekszem a nővéremmel
  •           mesenézés helyett társasozok az Öcsémmel
  •           ma az oviban segítek elpakolni a játékokat
  •           ma nem leszek irigy az oviban és nem bántok senkit…
  •           ma ha levetkőzök nem dobálom szét a ruháimat
  •           ma nem feleselek vissza
  •           ma megeszem az ételt, amit elém tesznek

És még sorolhatnánk, azt csak a szülő tudja, hogy gyermekének mi a gyengesége, ha csak 1 napra kérjük tőle a jó cselekedetet, azt még meg tudja tartani és az érte kapott dicséret meghozza a kedvét, hogy továbbra is jó gyermek lehessen!

M.Mariann - kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

Pályázat típusa: gyerek-és diákpályázatKorosztály: 5-18 évesekBeküldési határidő: 2020. november 8.
Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin meséje tükröt tart elénk, hiszen a történetben szereplő patikában nem "gyógyszereket" lehet kapni. Te bemennél ide?
Az utolsó út

Az utolsó út

Szívhez szóló történet egy taxisofőrről és az utolsó útjára induló utasáról.
5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

Szinte a csapból is az folyik, hogy az egészségünk érdekében mozogjunk rendszeresen és figyeljünk oda a helyes táplálkozására, de arról jóval kevesebb szó esik, hogy miként őrizhető meg a mentális jóllétünk, pedig ez manapság, amikor a járványhelyzet miatt még bizonytalanabbá váltak a hétköznapok, a korábbiaknál is fontosabb. Október 10., vagyis a lelki egészség világnapja alkalmából dr. Koppány Szilveszter, az Unilever Orvos Tanácsadója összegyűjtött 5+1 tippet, melyek segítségével könnyebben őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére