Jelenlegi hely

Az Ünnep vége

Az Ünnep úgy rohant át rajtunk, mint egy gyorsvonat. Nagyon elfáradtam, a gyerekek is nagyon elfáradtak. Visszatekintve több volt a kötelezettségek teljesítése, mint a boldog pillanatok megélése. Amikor az ünnep „plusz egy” napján estefelé valahol, valamelyik rokon feltette a kérdést, hogy hogy is telt a karácsony, élvezték-e a gyerekek, az apjuk azt válaszolta, hogy: szép volt, jó volt, de jövőre 24-én délben kinyitjuk a kapunkat. Finomat főzünk, mindenkit szeretettel várunk, este nyolcig. Akkor bezárjuk a kapukat és ki se nyitjuk január 1-ig.

Az úgy kezdődött, hogy Szenteste előtt 4 nappal remek, szuper bulis baráti karácsonyi partin voltunk. Tekintettel a gyerekesekre ötkor kezdődött és nyolcig tartott (mármint a gyerekeseknek, a nem olyanoknak akkor indult az igazi parti). Előtte éjjel 1-kor még bőszen gyártottam a tiramisut, a bulira. Nagyon klasszul sikerül, mármint a buli. A kis kölykök is nagyon élvezték és jól is bírták. Fél kilenckor leléptünk. Kilencre ágyba voltak. Másnap kicsit nem éreztük jól magunkat, harmadnapra olyan betegek lettünk az apjukkal, hogy segítséget kellett hívnom, mert nem tudtam ellátni a gyerekeket. Gyomorrontás.

A teljes előkészületi ütem romokban. El vagyok keseredve. Ha rajta lenne a listán az ablakpucolás és a szőnyegtisztítás most azonnal kihúznám. Mindketten – de főleg én – idegesen kapkodunk, hogy minden elkészüljön. Ezerszer végigrágott gumicsontokat citálok elő, teljesen feleslegesen veszekszem és vitatkozom. A gyerekekkel türelmetlen vagyok, kiabálok, estére már nagyon utálom magam.

24.-én rácibálom a kicsikre az ünneplőt, mérges vagyok, hogy nem hagynak nyugton készülődni, de időben elindulunk az Anyóshoz ebédre. Már odafele azért szorongok, hogy hogyan tudunk majd időben visszaindulni, mert kora este már az én családom tornyosul az ajtónk előtt. Örökre hálás vagyok az Anyámnak, hogy hamarabb átjött és gyönyörű karácsonyfát díszített itthon. Az ebéd jól sikerül, az Angyal csengetett, a csillagszórók égtek, a gyerekek áhítattal néztek és bontottak. Na, az egy nagyon boldogságos fél óra volt.

Viszonylag kevés nyafogás és pikírt megjegyzéssel kísérve sikerült elindulni. A kölykök a kocsiban elaludtak, amikor megérkeztünk, nyűgös-nyavalygósan ébredtek. Az itthoni karácsonyfa és alatta az ajándékok megmentettek minket két, a fáradságtól lefekvésig hisztiző gyerektől. Szép fények, ajándékok, fotózás, örömteli arcocskák. Újabb boldogságos fél óra.

Megérkezik a családom. Sokan leszünk, nagy lesz a nyüzsgés, a hangzavar. Vendéglátás, tálalás, mosolygás, bontogatás. Magamon érzem, a gyerekeken látom a fáradság jeleit, de kitartunk. Mire mindenki elmegy fürdés nélkül, mindannyian egy kupacban dőlünk ki. Az éjszaka nagyon nyugtalanul telik, reggel mindenki nyűgös.

Gyors reggeli, pakolás, készülődés. El kell indulni. Családi ebéd tőlünk 150 kilométerre. Próbálom nagyon-nagyon nyugodtan és szeretetteljesen – mégis csak karácsony van – feladni a gyerekekre az ünneplőt. Két kedvetlen, fáradt gyerekre szép ruhát adni nagy kihívás. Mire kész vagyunk, a hátamon folyik a víz és korántsem vagyok szeretetteljes.

Az út majd két óráig tart. Helyenként ködös, én be vagyok tojva, hogy épségbe oda- (és vissza-) érjünk. Rémes bűntudatom van, amiért szegényeket állandóan hurcolom valahová. Legalább az úton alszanak. A rokonság nagyon kedves. Mindenki örömmel fogadja a kis kölyköket. Az unokahúgok agyondédelgetik őket. Egy darabig mind élvezzük, de egy pár óra múlva már a kedves figyelem is nyűgös. Mindenkinek. Az apjuknak nem akaródzik indulni, marha mérges vagyok. Mindenkire. 

Hazafelé sötét van és köd, a gyerekek túl fáradtak, nem alszanak. Két órát nyivákolnak, ordítanak, hisztiznek végig. Hálás vagyok, hogy végre épségben hazaérünk. Gyors kakaó, gyors fürdés, lassú elalvás. Semmi se jó, semmi se kell, mindenért megy a hiszti. Kivagyunk. Az éjszaka nyugtalan.

Reggel mindenkit békén hagyok. Engedem a tv-t kifulladásig, adok szaloncukrot reggeli előtt és utána, meg még párszor, mert nem hagynak élni. Kapkodok a konyhában, hogy elkészüljön az ebéd a vendégeknek. Nagyon igényelném a békén hagyást, de nem áll módjukban. Fáradt vagyok, ideges, számolatlanul döntöm magamba a kávét, mindenkire haragszom, utálom az egészet és mindezekért rémes bűntudat gyötör. A végén két gyerek ül a konyhapulton, így fejezzük be a vendégváró ebédet.

A vendéglátás valahogy sikerül, már nem igazán vagyok képben, csak túl akarok élni. Az ajándék-bontogatás már csak csalódottságot hoz. A gyerek csalódott, mert ez már a harmadik tűzoltóautó, miért hozott a Jézuska megint ugyanolyat. Az ajándékozó is csalódott, mert ő szerette volna, ha tetszik és örül, de nem tetszik és nem is örül. Én meg azért vagyok csalódott, mert annak örülnék, ha a gyerek örülne és értékelne, mindent, akkor is, ha csúnya, akkor is, ha attól is eltörik, ha ránézünk és akkor is, ha már kettő van belőle.

Az ebédre jött vendégek átadják a kilincset a vacsorára érkező keresztszülőknek. Újra vendéglátunk, bontogatunk. Az ajándékozás eddigre teljesen elvesztette a varázsát. Már nem engedek a napirendből. Időben fürdetek és altatok. Altatás után iszok a többiekkel pár pohár pezsgőt, ettől kicsit jobb lesz minden. Az éjszaka ismét nyugtalan. Három napja alig alszom.

Másnap ebédre vagyunk hivatalosak úgy 50 kilométerre élő rokonokhoz. Az apjuknak nem akaródzik felkelni, mert rém másnapos. El akarok válni. Nagyon szégyellem magam, mert utálatos és türelmetlen vagyok. Mérgesen készülök, öltöztetek. A Nagyobbik két percenként kérdezi meg, hogy hova megyünk, és hogy miért vagyok „mése” (azaz mérges). Fizikailag és lelkileg és rémesen érzem magam. Az ebéd meglepően jól sikerül. Nagyon szórakoztató, amikor egy majdnem négy éves és egy kicsit több mint másfél éves gyerek bújócskázni tanul.

Az ebédről sietünk eleget tenni egy vacsorameghívásnak. Na, az már mindenkinek fáj. Útközben még válaszolok pár ejnye-bejnye hozzánk miért nem jöttetek hangulatú sms-re.

Hazaérve fürdetés nélkül dugom ágyba a kölyköket, és én is gyorsan lefekszem, de nem tudok aludni. Csalódott vagyok, mert ennek valahogy nagyon nem kéne ilyennek lennie. Mert nem tudtuk megélni, csak túlélni. Mert mindenért nagyon hálás szerettem volna lenni, és azt szerettem volna, ha a gyerekek is azt látják, tanulják, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy van meleg otthon, szép fenyő, finom étel, sok ajándék, család és barátok, akik szívesen jönnek, és szívesen látnak minket.

Az vigasztal, hogy a fényképek tanulsága szerint volt sok boldog pillanat. Jövőre igyekszem csak ezekre koncentrálni. És sok mindent másképp csinálni.

Szerző, fotó: Mészáros Edit, édesanya
Forrás: Budapestimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Különleges adventi naptárak a világból

Különleges adventi naptárak a világból

Kezdődik az ünnepi visszaszámlálás, az adventi kalendáriumok ablakai fokozatosan feltárulnak. De nem csak a gyerekszobákban találhatóak, hanem több helyen a városok utcáin is elkápráztatják az embereket.
5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

5+1 klasszikus és drasztikus tipp - Hogyan űzd el a rosszkedved és kerülj jó passzba

Itt van a csúnya, sötét november, és vele együtt a hajlam a búskomorságra, letargiára, depresszióra, amit csak súlyosbít az újra támadásba lendült vírus okozta emberpróbáló helyzet, mely még a reményt hozó, közelgő advent fényeire is árnyékot vethet. Itt az idő felvenni a kesztyűt, mielőtt túl mélyre süllyedünk!
Adventi koszorú-pánik - tippek,ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik: tippek, ötletek last minute-ra

Adventi koszorú-pánik? Jogosnak tűnik az első adventi vasárnap előtt. Gyors megoldások, ihletadó fotók... gyere, szemezgess, még van időd vasárnapig!
Karácsonyi trendkörkép 2020

Karácsonyi trendkörkép 2020

Avagy szivárványos úszógumis unikornis vagy monokróm sötétkék-arany díszek lesznek a fádon? Te mit választanál? Gyere, nézd meg a világ legnagyobb karácsonyi trend vásárát és a hazai kínálatot!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére