Jelenlegi hely

Itt a tavasz, kisvasutazásra fel!

Világszerte népszerűek a kisvasutak a kicsik és nagyok körében is. Hazánk kisvasút-hálózata Európában egyedülálló nemzeti örökség. Indul a szezon, mutatjuk, hogy hol, mikortól tudtok utazni rajtuk!

Gőzmozdonyos nosztalgiavonatok

  • Gemencen: március 31-től hétvégéken és ünnepnapokon Pörböly-Gyöngyösoldal viszonylatban,
  • Szilvásváradon eseti jelleggel meghirdetett közlekedési napokon,
  • Debrecenben, Csömödéren, Királyréten a Gyermekvasúton, Gyöngyösön és Nagycenken a gőzmozdonyok felújítás alatt állnak, közlekedésük a felújítás befejezéséig szünetel

Egész évben közlekednek a vonatok Balatonfenyvesen (minden nap), a budapesti Gyermekvasúton (április végéig hétfő kivételével naponta, májustól minden nap), Kaszón (kedd, csütörtök és szombati napokon), valamint Lillafüreden (március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, azt követően naponta).

Debrecen

A kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok sokszínűsége figyelemreméltó.

Az előzetesen meghirdetett teljes üzemszünettel szemben, március 15-től hétvégén és munkaszünetes napokon, április 28-tól pedig kedden, csütörtökön is közlekednek a Zsuzsi Erdei Vasút szerelvényei.

Almamellék

Sajátos turisztikai élményt nyújt az erdei vasút, a „Zselici Csühögő”. Az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútja Almamellék és Sasrét között közlekedik. Az üzemet Biedermann báró hozta létre 1901-ben. A pálya széles, szép panorámájú völgyön halad, 6 km hosszban.

A kiinduló állomáson erdészeti és kisvasúti kiállítástekinthető meg. Innen indulva a vonat a nádasokkal szegélyezett halastavak mellett halad el, majd fordul a sasréti erdők irányába. Utazás közben gyönyörködhetünk a jellegzetes, lankásan dombos zselici tájban.

Április 12-től hétvégenként közlekednek az Almamelléki Erdei Vasút szerelvényei.

Felsőtárkány

Felsőtárkány a Bükk nyugati kapuja. Az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Állami Erdei Vasútja a Bükki Nemzeti Parkban, gyönyörű természeti környezetben 5 km hosszon fut.

Március 15-től hétvégenként újra közlekednek a Felsőtárkányi Erdei Vasút szerelvényei. (Nyáron, július 4. és augusztus 31. között a szerelvények szerdán, csütörtökön és pénteken is fognak közlekedni!) Idén ismét minden közlekedési napon négy vonatpár közlekedik a kisvasúton.

Gyemekvasút - Budapest, Széchenyi-hegy

A Gyermekvasút a főváros egyik különleges, a maga nemében páratlan látványossága. A budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő kisvasút, ahol a különböző beosztásokban iskolás korú gyermekvasutasok teljesítenek szolgálatot.

A kisvasút vonala Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig tart. Út közben érinti a Normafát, Csillebércet, János-hegyet és a Szépjuhásznét. A budai hegyvidék kilátói, erdei játszóterei, kegyhelyei és más érdekes pontjai az állomások és megállóhelyek közelében fekszenek.

Menetrend

Csömödér

A Csömödéri Állami Erdei Vasúté a leghosszabb kisvasúti hálózat Magyarországon, a Zala megyében található rendszer teljes hossza 109 kilométer. Érdekessége, hogy ennek mindössze a harmadán van személyszállítás, a forgalom nagy részét még ma is a fát szállító tehervonatok jelentik. Vonalai hangulatos településeken át haladnak, számos turisztikai látnivalót kötnek össze.

Április 21-től közlekednek a Csömödéri Állami Erdei Vasút szerevényei a menetrendet még nem tették közzé, addig pedig ünnepi alkalmakkor lehet a kisvasúton utazni

Gemenc

A Gemenci erdő az Alföld nyugati szegélyén, a Sárközben terül el. A Sió torkolatától délre mintegy 30 km hosszúságban és 5-10 km szélességben húzódik. Rendszeresen elöntés alá kerülő 180 km2-es területével nem csak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló. 

Az erdei vasutas természetjárás Gemencen kiegészíthető sétahajózással, lovas fogatozással, kerékpározással, gyalog- és kenutúrával, melyekhez szakvezetés is kérhető. 

A Gemenci Erdei Vasút szerelvényei március 30-ig Pörböly és Malomtelelő között közlekednek kedd és szerda kivételével minden nap. Március 4-tól hétvégéken és munkaszüneti napokon 2 vonat is indul az erdőbe 11.00 és 13.35 órakor.

A nyári menetrendi időszak március 31-én kezdődik és október 28-ig tart. Hétköznapokon 4 vonat közlekedik Pörböly és Malomtelelő között, hétvégén és ünnepnapokon Pörbölyről 4 vonat indul Malomtelelőre ill. 3 vonattal lehet eljutni Gemenc-Dunapartra. Keselyűsből 5 vonattal lehet Gemenc-Dunapart megállóig utazni.

Szintén április 1-től közlekednek hétvégén és ünnepnapokon a Rezét gőzössel vontatott nosztalgiavonatok is, idén Pörböly és Malomtelelő között.

Gyöngyös - Mátravasút

A fővárostól egyórányi autózásra található kisvasút két vonalon szállítja az utasokat: a Gyöngyös és Mátrafüred között húzódó sínpályán márciusban és áprlisban hétvégenként, húsvéttól november elejéig naponta, míg a Lajosházán át Szalajkaházhoz vezető vonalon márciustól novemberig hétvégéken, illetve június közepétől augusztus végéig szerdán, csütörtökön és pénteken is járnak a szerelvények.

Március 15-től (április 1-ig csak szabad és munkaszünetes napokon) közlekednek a Mátravasút szerelvényei a pályafelújítás miatt idén csak a mátrafüredi vonalon. Április 2-től a mátrafüredi vonalon naponta közlekednek a szerelvények, csúcsidőben akár 6 vonatpár közlekedésére lehet számítani.

Kemence

A Kemencei Erdei Múzeumvasút a Börzsöny északi részén található, Magyarország egyetlen, kizárólag önkéntes munkával működtetett kisvasútja. Technikai különlegessége a személyszállító kisvasutak körében ritkaságnak számító 600 mm nyomtáv és az ún. görpályás vonalvezetése.

Március 30-tól hétvégente és munkaszünetes napokon utazhatunk a Kemencei Erdei Múzeumvasút szerelvényein.

Hortobágy

Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut. A közel százéves tógazdaság vízrendszere, tavai és ipartörténeti emlékei is egyedülálló látványt kínálnak. A kisvasút a halastavak belső gátja mentén tesz meg egy kb. 5 km-es távot; a végállomásnál leszállva egy 460 méter hosszú pallóúton gyalogosan végighaladva betekintőkből, magaslesről ismerhető meg a növény- és állatvilág.

A terület gyalogosan és kerékpárral is látogatható, amelyhez belépőkártya váltása kötelező. A halastavak főgátján egy tanösvény is található. 

Április 1-től hétvégenként közlekednek a Hortobágy-Halastavi Kisvasút szerelvényei. Nyáron, júliusban és augusztusban a szerelvények hétköznap is fognak közlekedni.

Királyrét

A Királyréti Erdei Vasút szerelvényei március végéig hétvégente, április 1-től minden nap közlekednek.

A Királyréti Erdei Vasút hazánk egyik legidősebb erdei vasútjainak egyike, mely az egykor 200 km-t meghaladó börzsönyi kisvasúthálózat egyik fennmaradt vonala. A Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében halad a Duna-parttól Szokolya községen át Királyrétig. Királyrét szinte a hegység közepén van, a legszebb börzsönyi túrák kiindulóhelye.

Lillafüred 

A Lillafüredi Állami Edei Vasút (LÁEV) fővonala a Miskolc, Dorottya úti végállomás és Garadna között 14 km hosszú, a parasznyai szárnyvonal a fővonali papírgyári elágazástól Mahócán át Taksalápa állomásig 16 km. A parasznyai szárnyvonal jelenleg csak Ortástetőig járható.

A szárnyvonalon menetrend szerinti vonatok nem közlekednek.A LÁEV fővonalán Lillafüred-Garadna felé március 28-ig szabad és munkaszünetes napokon, március 29-től naponta közlekednek a vonatok. Mahóca felé az eseti jelleggel (május 26., július 21., szeptember 29., október 20.) meghirdetett különvonattal lehet eljutni.

Mesztegnyő

A Mesztegnyői Erdei Vasút Magyarország talán egyik leghangulatosabb kisvasútja, a Balaton partjától mindössze harminc kilométerre. Bár nem hegyipálya, vonala nagyrészt erdőben vagy tavak mellett halad. A nyolc kilométeres vonalon hétvégén menetrend szerinti járnak személyvonatok, de különvonat szinte minden napra rendelhető. 

Április 1-től kezdve hétvégenként közlekednek a Mesztegnyői Erdei Vasút szerelvényei.

Nagycenk

A nagycenki Széchenyi-kastély szomszédságában András, a gőzmozdony, és Kiscenk, a dízelmozdony várja a kisvasutazni vágyókat. Megújult játék- és vasútpark, Magyarországon egykor közlekedett mozdonyok, vasúti kocsik, vonathinta és  egyedülálló természeti környezet fogadja a látogatókat.

2018-ban megkezdődik a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút teljes körű felújítása. A korszerűsítésnek köszönhetően ősztől egy korhűen felújított kisvasút várja utasait.

A munkálatok ideje alatt a Múzeumvasút közlekedése szünetel, de András, a gőzös és Kiscenk, a dízel, valamint a mögöttük sorakozó, kívül-belül megújult, századfordulós hangulatú kocsik 2018 őszétől újra nosztalgiautazásra várják a vasút és a régmúlt szerelmeseit.

Pálháza

A Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság üzemeltetésében Pálháza községből Rostalló végállomásig közlekedik a rendkívül látogatott Kemence patak völgyében, a Zempléni Tájvédelmi Körzet legszebb részein. Napi három vonatpárt üzemeltetünk áprilistól októberig, ezen túl igény szerint különvonat is rendelhető, befogadó kapacitásuk 200 fő.

Március 29-től indul el a menetrend szerinti közlekedés. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban - az általánostól eltérő menetrend szerint - már április első két hétvégéjén is közlekednek a vonatok. Figyelem! A menetrend jelentősen megváltozik idén!

Szilvásvárad

A kisvasút a méltán nemzetközi hírű bükki Szalajkavölgyben vezet, a szilvásváradi lovaspályától a Fátyolvízeséséig. Nem csak a legmeredekebb vonalvezetésű hazai kisvasút, de egyben a legforgalmasabb is.

A vonatok március 31-ig menetrend szerint csak szabad és munkaszünetes napokon, az követően naponta közlekednek. Szilvi gőzös különvonatként rendelhető.

Szob-Nagybörzsöny

A 2016-ban átadott Márianosztra – Nagyirtáspuszta (7 km hosszú) szakasszal megvalósult a természetjárók több évtizedes álma, újra végigutazható a Szob és Nagybörzsöny közötti erdei vasúti hálózat teljes, 22 kilométer hosszú vonala.

A transzbörzsönyi vasút ma Magyarország egyik leglátványosabb hegyi pályája, a vonala szűk patakmedrek partján, sűrű erdőkben kanyarog, irányfordítóval és hármas hurokkal győzi le a meredélyeket. Nagybörzsöny és Márianosztra között napelemes vonatok is közlekednek, várhatóan májustól rendszeresen lehet rajtuk utazni.

Március 15-től szabad és munkaszünetes napokon közlekednek a vonatok a teljes vonalon Szob és Nagybörzsöny között.

Vál-völgyi Kisvasút

Gyerekbarát szórakozás, három megálló, három nagyszerű látnivalóval. Április 30-ig hétvégente, május 1-től pedig naponta közlekednek a vonatok. 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére