Jelenlegi hely

Magyar tervező munkája is kapható lesz a Lego Ideas sorozaban

Mickey egér klasszikus gőzhajója áprilistól LEGO kockákból is elérhetővé válik. Az új szettet egy magyar srác, Szabó Máté tervezte.

A Disney rajongók nagy örömére áprilistól LEGO kockákból is elérhetővé válik a 90. születésnapját ünneplő Mickey egér ikonikus gőzhajója, amellyel a mesehős az 1928-ban megjelent fekete-fehér rövidfilmben először hódította meg a mozivásznat. Az új szett tervezője egy 28 éves budapesti fiatalember, Szabó Máté, akinek a LEGO Ideas oldalra feltöltött ötlete alapján készült el a készlet.

Máté saját bevallása szerint 3 éves korában kezdett először LEGO kockákkal játszani, akkor ragadta magával a LEGO világa, de még most, felnőttként is leköti az építés, hiszen ez segíti őt a nagyobb összefüggések átlátásában. A szettet a korábban megjelent Disney minifigurák ihlették, a fiatal tervező ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy melyik rajzfilm-jelenetet lenne érdemes megépíteni. Végül sokak örömére Mickey egér gőzhajója lett az alkotás témája.

A kész tervet Máté a LEGO Ideas oldalon osztotta meg a többi LEGO rajongóval, ahol a szett gyorsan elérte a 10 000 szavazatos álomhatárt. Ez azt jelentette, hogy az ötlet bekerült azok közé, amelyek közül a LEGO Csoport munkatársai kiválasztják azt a néhányat, amely hivatalos készlet formájában is a gyártósorra, majd a boltok polcaira kerülhet.

A 2016 júniusában megszületett ötlet végül John Ho LEGO tervező és Crystal Marie Fontant grafikus kezei alatt kapta meg végleges formáját. Így a 156 elemből álló gőzhajó 751 elemessé nőtte ki magát, amelynek két gőzkéménye fel-le mozog, valamint lapátkerekei is forognak, ha a hajót előre tolják.

Emellett a hajó hídján elfér egy minifigura, és számos olyan apró részlet is megtalálható, mint például a mentőmellény és a beépített harang. A fedélzeten van még egy daru is, amely a rakományt tudja felemelni. A készlet része még két különleges minifigura, az ezüst színű díszítéssel ellátott Mickey és Minnie egér, akiknek kiegészítői egy gitár, egy kotta és egy papagáj.


A modell hű mása a filmbéli gőzhajónak, hiszen tervezője újra és újra végignézte a kisfilmet. Így napi néhány órás munka mellett 3 hónap alatt készült el az a végleges változat, amit a LEGO Ideas oldal követői is láthattak. Az oldal lehetőséget kínál a LEGO rajongók számára, hogy a világ bármely pontjáról megoszthassák ötleteiket egymással. Ez a nemzetközi közösség döntött úgy, hogy Máté ötlete alapján a Willie gőzhajó a LEGO rajongók minden korosztálya számára elérhetővé válhat.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

A Fővárosi Állatkert oldalán ingyenesen letölthető és nyomtatható kreatív sorozatot találtunk, ami az alkotókedvű állatbarátoknak szól. Készítsd el saját állatkertedet! Az elefántoktól a majmokig, a szavannák lakóitól a kengurukig sok állattal megismerkedhettek, rejtvények, színezők és más kézműves foglalkoztatók várnak.
Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Balett, pörgős szoknya és színes hajcsatok, vagy foci, toronyépítés és mászókáról ugrálás?
Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Sokan mondják, hogy 6 hónapos kor előtt kizárólag anyatejet szabad adni a babának, mások meg azt, hogy már 3 hónaposan is elkezdhető a hozzátáplálás.
Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Alig várod, hogy elkezdődjön a vakáció, és végre együtt legyél a gyerekekkel. Tele vagy kreatív ötletekkel, ideákkal... aztán a nap végén már visszaszámolsz az első óvodai vagy tanítási napot várva. Ismerős?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére