Jelenlegi hely

Mit tehetek érte? Tél eleji immunerősítés gyerekeknek

A tél beköszönte előtt, gyakran felmerül a kérdés mivel is tudnánk gyermekünk immunrendszerét megerősíteni? Minden anyuka ismeri azt az érzést, amikor gyermeke fájós torokkal lázasan tér haza az óvodából vagy az iskolából. A kérdés azt mit tehetünk ez ellen?

Rózsavölgyi Attilát, a Naturaközpont természetgyógyászát kérdeztük, hogy mivel erősíthetnénk gyermekünk immunrendszerét?

Fontos leszögezni, hogy a betegség ugyan úgy életünk része, mint az egészség,  nem tudunk,   örökké egészségesek  maradni ez ellentétes lenne a természet törvényeivel, főleg azok  a gyermekek, akik közösségbe járnak, nagyobb veszélynek vannak kitéve, az új ismeretlen kórokozókkal szemben.

Számtalan anyuka keres meg, hasonló problémákkal, azt bizonyosan állíthatom, hogy csupán étrendkiegészítők, és vitaminok adagolásával, nem tudunk komoly eredményt elérni. Én úgy érzem az immunrendszer kérdést is, mint mindent természetes  módon holisztikus szemlélettel, a test lélek, szellem egységének figyelembe vételével kell kezelnünk.

Számos lehetőség kínálkozik az emberi szervezet egyik legbonyolultabb rendszere az immunrendszer megerősítésére, 100 %-os védelmet azonban egyik sem nyújthat. Lássuk először talán azokat a tényezőket, amik bizonyosan gyengítik a még amúgy sem tökéletesen fejlett védekező rendszert.  

  • ezek lehetnek a vitamin, nyomelem és ásványi anyag hiányok.  Napjainkban a modern táplálkozás, inkább egyoldalúvá teszi étrendünket, és a nagyüzemi feldolgozás miatt élelmiszereink hasznos anyag tartalma az idők múlásával csökkent. Mindenkép ide sorolhatnánk az elhízást vagy az úgynevezett minőségi éhezést is.
  • fokozott zsír, fehérje, finomított cukrok fogyasztása szintén csökkenti a vér immunitását.
  • csökkent vagy nem megfelelő folyadék bevitel, szintén nagyon káros lehet szervezetünk számára, hisz nem egyszer találkozok olyan gyermekekkel, akik óvodából hazaérve akár 10 vagy 12 órán át sem isznak egyetlen kortyot sem.
  • elektroszmog, káros sugárzások, több órán át tartó számítógép vagy televízió előtt való tartózkodás,  szintén nagyban csökkenteni tudják a szervezet védekező képességét.
  • lelki megterhelések, stressz talán nem is gondolnánk, de a hosszan fennálló stresszes állapotok mintegy 50%-al tudják immunrendszerünket gyengíteni.
  • mozgáshiány, oxigén hiány, szintén gyakori probléma.
  • nem megfelelő bélflóra állapota, hiszen immunrendszerünk jelentős része a bélflórában található.

A teljesség igénye nélkül láthattunk néhány példát, ami csökkentheti az immunrendszerünk védekező képességét, most nézzünk arra is néhány lehetőséget mivel erősíthetjük gyermekünk testét még a tél beállta előtt.

  • Elsők között szeretném javasolni a  probiotikus készítmények fogyasztását, nemcsak abban az esetben, ha gyermekünk antibiotikumot kapott. Jó választás lehet továbbá az élő flórás természetes alapanyagú kefirek, joghurtok fogyasztása is. Itt említeném meg a szintén évezredek óta fogyasztott kaukázusi kefirt.
  • Étkezésünk nagyban befolyásolja a szervezet működését, aminek egyik legfőbb szegmense a sav-bázis egyensúlya. Mindenképp kerülni érdemes a cukrozott szénsavas üdítő italokat.
  • Lehetőség szerint tartózkodjuk sokat friss levegőn, építsünk be napi rendünkbe rendszeres sétákat, sportot. 
  • Fontos gyermekünket a pozitív gondolkodás irányába nevelnünk ne használjunk destruktív kritikát, próbáljuk erősíteni önbizalmát személyiségét.
  • Gyógynövények közül első helyen említném meg a lestyánt, nálunk kevésbé ismert, de tőlünk nem is olyan messze Erdély vidékén őshonos.
  • Szintén sokak által kedvelt az Echinácia vagy magyar nevén a bíborlevelű kasvirág, melyből készült szirupok és oldatok bárki számára egy gyógynövény boltban könnyen beszerezhetőek.
  • Említést tennék még az Aloe Vera növényről, melyet a gyógynövények királynőjének is tartanak, több féle kiszerelésben-oldatban kapható.
  • Szintén mindenki számára ismert a fokhagyma, mely úgy gondolom nem is szorul magyarázatra, már a római idők óta használják betegségek megelőzésére és kezelésére.

Mindenkinek jó egészséget és tartalmas időtöltést kívánok.

 

Rózsavölgyi Attila
Okleveles Természetgyógyász
www.naturakozpont.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére