Nő vagyok

Családi fotósként az ősz az egyik legszebb évszak számomra. Amíg nem kezdtem el fotózni, nem is figyeltem fel a természet csodás színekben pompázó átalakulására. Persze fotósként az a pénzkeresetem, hogy a családok engem válasszanak, de tudom, hogy nem mindenki engedheti meg magának a fotóst, és van olyan is, hogy épp egy kis délutáni sétánk alatt, vagy a hétvégén csak véletlenül meglátunk egy szuper helyszínt, csodás fényekkel, és színekkel. Na akkor elő a mobilt a gyönyörű pillanatok megörökítésére.

Itt a Valentin nap, és bár vitázhatunk arról, hogy jó-e ünnepelni vagy sem, egy dologban kiegyezhetünk. Szeretni és szeretve lenni piszok jó érzés. Itt jön a hatalmas nagy DE! Ugyanis nem csak egyetlen, na jó, a karácsonyit is beleértve két napon kell őrülten szerelmesnek lennünk és lehozni a csillagokat is a másikért, hanem minden egyes nap…az év 365 napján…mindig.

Talán közhelyes a cím, de én azt gondolom nagyon is igaz. Ugyanígy, a fordítottja is, ha anya nem boldog, akkor senki nem boldog igazán.

Tejóisten

Na, szép jó napot kívánok! Tessék csak helyet foglalni! Megkérdezhetem miért oda ül? Az az oktató helye. A második órán már maga fog vezetni. Na ne vágjon már ilyen kétségbeesett fejet, mégis mire gondolt?

Minden évben, ahogy a nyár vége közeledik, egy furcsa, kedvtelen és megmagyarázhatatlan búskomor érzés kerít a hatalmába. Ahelyett, hogy feltöltődve és lendülettel indulnék az őszi időszakba, egyfajta kedvetlenség húz lefelé, olyan világvégehangulat, mintha valamit elveszítettem volna.

Elindult a nyári szünet! Imádom, szeretem amikor a gyerekek itthon vannak, talán semmit sem várok jobban, mint hogy vége legyen a sulinak, de mégis fenekestől felfordul az egész életem ilyenkor, és nem feltétlenül mindig rózsaszín, habos babos torta az egész.

Ismered azokat a napokat, amikor már annyira felgyülemlik a fejed felett a tennivaló, hogy tudod, csak akkor végeznél vele, ha 3 napig alvás nélkül nyomnád?

Februárban nem csak a báli szezon köszönt be, hanem vele együtt a szerelmesek napja, házasságok hete, egy szóval izzik a levegő a szerelemtől. Ilyenkor a legtöbb pár próbál belevinni egy kis extra figyelmet a mindennapjaiba, különleges ajándékok, helyszínek, kalandok fűszerezik azt az egy vagy két napot.

Volt egy komoly szembesülés az életemben nem is olyan régen, amikor a kiégésről készültem előadást tartani.

...Ugye, milyen bizarr? Nem véletlen: nincs nagyobb vágy-gyilkos, mint egy csecsemő az ágyban (krónikus esetben kisgyerek), vagy ha annyira beleragadunk a szülői szerepeinkbe, hogy már csak per' Anyu/Apu -szólítjuk egymást. Ki akarna szexelni a szüleivel?! Mit tehetünk, hogy megmaradjunk szerető társnak, szeretkező párnak is a kisbaba mellett? Mikortól reális ezt elvárni? Családterápiában is jártas szexuálpszichológus tapasztalati tudásmegosztása következik.

Esik a havaseső és fagyos szél csípi arcom a délutáni szürkületben, mikor várom a villamost egy hosszú és megterhelő januári munkanap után.
Annyira elfáradtam ma, csak bámulni szeretnék ki az ablakon, és nézni, ahogy a város elhalad mellettem.
Éppen csak lehuppanok az ülésre, mikor két korombeli nő foglal helyet előttem.

Vajon mennyire figyelünk oda, hogy tele legyen a saját és társunk szeretettankja? Mennyire befolyásolják a külső események, hírek a saját szerelmi életünket? Mit tehetünk azért, hogy boldogan éljünk, szeretetben? Van még ilyen? – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.