Jelenlegi hely

Velünk élő állataink 2. rész: Tévhitek a kutyáról

A sorozat 1. része óta sokféle érdeklődés érkezett hozzám, melyeket megpróbáltam rendszerezni a kérdések száma szerint. Talán nem meglepő, hogy a kutyával kapcsolatos kérdések kerültek a dobogó legfelső fokára, jóval kevesebb szavazattal, de stabilan a macskáké a 2. hely, aztán a madarak kaptak még nagyobb számú érdeklődést, amivel "elcsípték" a harmadik helyet a kisemlősök és a hüllők előtt, végül néhány „bogaras” kérdés is érkezett. Folytatom hát a kutyákkal és az őket övező tévhitekkel úgy, hogy lehetőség szerint minden érdeklődő megtalálja kérdésére a választ.

1. A kutyát naponta futtatni kell?

Nem teljesen igaz! Higgyük el, a mindenhol jó, de legjobb otthon mondás a kutyák esetében is sokszor igaz. A kutya szempontjából ugyanis a legfontosabb, hogy minél többet és minél közelebb lehessen a gazdihoz. Ha az imádott ill. legfelsőbb szinten tisztelt gazda egy fotelban ülne egész nap és olvasgatás közben simogatná a buksiját, akkor az volna maga a mennyország, de ha minden nap délután kivinné őt rohangálni, akkor pedig az jelentené a jót kutyája számára. Nyilvánvaló, hogy a rohangálás tűnik kreatívabb, látványosabb tevékenységnek, mégis a kutya sokkal jobban szeret egész nap a gazdi mellett szunyókálni. A vadon élő rokonai sem rohangálnak naphosszat, hanem ameddig csak lehet heverésznek. Futni kényszerűségből kell nekik az ennivaló után. A mi házi kutyánknak nem kell egy lépést sem tenni a megélhetésért, mert tálcán kapja tőlünk. Több idevonatkozó kísérlettel sikerült bizonyítanom, hogy a kutya „mozgásigénye” korántsem akkora, mint ahogy azt sokan képzelik. A rendszeres mozgást mi tanítjuk be a kutyánknak egy csomó mással együtt, elég ha 3-4 napon át rendszeres időben felnyúlunk a fogasra a pórázáért és már indul is a sztereotip folyamat. Egyszóval nem a kutyának van mozgásigénye, hanem nekünk, azzal együtt, hogy az állat egészsége megóvása érdekében - csakúgy mint a saját egészségünk miatt - szükség van a rendszeres mozgásra. De semmiképp sem szabad fordítva ülni a lóra, ha a kutyák mozgásigényéről beszélünk.

2. A kutyának az udvaron a helye?

A kutyának, kutyához méltó helyen van a helye. És ez valóban egy fontos kérdés, mert ha kint az udvaron van a helye, akkor is a legfőbb feladat biztosítani számára a megfelelő fekhelyet. Mi a megfelelő? 

Udvaron tartott kutya esetén
Első és legfontosabb a megfelelő nagyságú kutyaház, ami nem túl tágas, de nem is szűk. Az a méret a legjobb, amelyben a kutya éppen fel tud állni, és oldal fekvésben is éppen kitölti a házikót. A túlságosan nagy teret nem tudja teste hőmérsékletével befűteni, a túl kicsi pedig kényelmetlen. A bejárata kicsit legyen csak nagyobb, mint a teste átmérője, mert ha túl szűk, akkor hamar befülled és nehezíti a mozgást, ha pedig túl nagy a nyílás, akkor rossz időben kutyahideg van benne. Lehetőleg talapzatig legyen nyitva a bejárat, így könnyű a takarítása, illetve télen a bejárat alsó részére fel tudunk szerelni egy jó arasznyi deszka darabot, ami felfogja azt a sok szalmát, amit télen KÖTELEZŐ csurig belerakni. Nem szénát, hanem első osztályú BÚZASZALMÁT! A széna finom illatos, de egyetlen hét alatt porrá törik. Sajnos a szalma is összetörik, de sokkal tovább tart mint a széna. 

Sokan úgy vélik, hogy néhány kiselejtezett ruhadarabot elég bedobni télire, sajnos ez sem így van! A kutya a telirakott szalmában gyönyörű fészket sodor, mely az egész testét körben védi, melegíti. Ezen felül télire lehet a bejárat elé valamilyen átlátszó műanyagdarabot (pl.nylon zsák darabot) felhelyezni, amit 10 kutyából kb. 7 azonnal leráncigál, mégis érdemes megpróbálni, mert télen nagyon sokat segít a meleg megtartásában.  Ne legyen a kutyaház eldugva, és főleg ne legyen messze a gazditól. Olyan helyet kell választani, amelyik viszonylag szélvédett helyen van és a bejárata lehetőleg ne az uralkodó szélirány felé nézzen. Árnyék KÖTELEZŐ a kutyaház mellé-mögé! Nagy esőzéskor a víz ne tudjon aláfolyni, sár ne legyen a bejárat előtt, érdemes néhány járólapot is elétenni. Mindezek mellett a kinti kutyának még egy fontos feladata van: a terület, az udvar figyelemmel tartása. Ehhez pedig fontos, hogy az állandó fekhelye sugár irányban jó rálátást biztosítson a védendő területre. Enni is mindig ott kapjon, tiszta ívóvíz állandóan legyen előtte. Kis dolognak tűnik, de kezdő kutyatartók sokszor nem gondolnak rá, hogy a műanyag vizes edény nem jó, mert idő kérdése és az unatkozó kutya szét fogja rágni. Legjobb ha valamihez hozzárögzített fém vödröt, vagy kőből készült itatót használunk. És még valami: ne a divatos házakat részesítsük előnyben. A kutyaház teteje jobb, ha féltetős, melynek vízhatlan tetejére a kutyák előszeretettel feltelepszenek, arról nem is beszélve, hogy az ilyen tető általában hátrafelé felnyitható, így a tisztítása is nagyon egyszerű.

Lakásban tartott kutya esetén

Sok mindenben van hasonlóság a szobakutya és a kinti kutya elhelyezése között. Lakásban tartott kutya esetén is nagyon fontos, hogy kis kedvencünknek legyen egy állandó fekhelye, ahonnan szemmel tud tartani bennünket, ám ez a hely semmiképp nem a szoba közepe, mert ott örökké nyugtalan maradna. Az én vizslám annak idején az előszobai fogas alá volt telepítve, egy nagyon kényelmes, kipárnázott kosárban, ahonnan azért jól belátott a nappaliba is. Innen bármikor behívható volt játszani, „beszélgetni”, TV-zni. Éjszakára viszont mindig a helyére kellett mennie. A fekhelyválasztásnál fontos szempont, hogy mennyi időt tartózkodik egyedül napközben az állat. Ha sokat kell magára hagyni kis kedvencünket, akkor fekhelynek ne vesszőkosarat vásároljunk, mert unalmában egészen biztos hogy szétrágicsálja. Manapság már kaphatók egész jó műanyagból készült fekhelyek is, ami rágás biztos.

Jutalomfalatot neki?

Nem, nem mindig! Soha ne feledjük, tőlünk függ, hogy mit engedünk meg kutyánknak! Egy lakásban tartott kutya esetén ha valaki úgy dönt, hogy átengedi a lakás minden centijét neki, lelke rajta. Én úgy szoktattam a lakáskutyáimat, hogy megmutattam nekik minden kínálkozó rosszalkodási területet. A hálószoba tilos látogatás, ahogy a kanapé és a fotelok is. Ezeket verbálisan is megmutattam sorban és a „NEM” figyelmeztető szót használtam. Persze ettől még a kutya fel fog próbálkozni, vagy azonnal vagy később, itt fontos a tettenérés. Ilyenkor kőkeményen nyomatékot adva a "NEM" parancsnak egészen egyszerűen lerántom onnét, majd lent megdicsérem. Ne szoktassuk a jutalom falatra, az a sportkutyázás egyik jól bevált eszköze, a családtagnak szánt kutyánkat lehetőleg ne automatizáljuk jutalomfalatozással. A simogatás és a leteremtés eszköztárában kutatva különféle dimenziókkal módszeresen igazi társat formálhatunk kutyusunkból. 

Minden csak nevelés kérdése?

Igaz! Ha már belakta magát a kutya nálunk, megtalálta a helyét a családi kötelékben, akkor mielőbb helyre kell tenni az egyéb viselkedési módokat. Ilyen többek között a szobatisztaságra szoktatás. A még kölyök korú kiskutyák sokat játszanak és sokat alszanak, és az is egészen biztos, hogy mindegyik művelet után hamarosan üríteni fognak, ezért ezt megelőzendő eleinte sokat vigyük őket a lakásból kinti területre. Ha sikerül a dolog a kinti helyszínen, fontos, hogy mindig nagyon megdicsérjük az állatot. Ha elkéstünk - ami ugye a mi hibánk -, a legjobb, amit tehetünk, hogy azonnal felkapjuk a kutyát, a grabancánál fogva kiszaladunk vele és letesszük a kívánt helyen. Több kevesebb idő múlva ismételten fog üríteni, amit nagy dicsérettel konstatálunk. A kutya hamar el tudja dönteni magában, hogy ha itt kint dicsérnek, bent  meg leteremtenek, akkor hol jobb neki piszkítani. 

Egy nap elég egyszer enni a kutyának?

Részben igaz! Felnőtt kutyával egyszerűbb a helyzet, őket valóban elég csupán egyszer etetni, ESTE. Ez fontos, mert a kutya mint ragadozó származék sokkal jobban alszik teli hassal, jóllakottan, mint az ember, akinél merőben mások az élettani folyamatok.  A hányszor kérdésnél sokkal fontosabb talán, hogy mit és mennyit adunk enni a kutyánknak. Ehhez mindig érdemes kikérni az erre szakosodott boltok javaslatait. Kerülve a reklámot, itt most nem fogok márkaneveket durrogtatni, legyen elég annyi, hogy azok a tápok, amelyek néhány dekát javasolnak egy középtermetű kutyának napi egyszeri étkezésre, kerülendők. Hiába tudja az ilyen táp azt az energiát biztosítani, ami a kutya átlagos életének fenntartására elég, a jóllakottság érzését nem adja meg az állatnak, ami viszont rendkívül fontos, lévén a kutya egy ragadozó állat! Sokéves tapasztalat mondatja velem, hogy az ilyen táplálékkal tartott kutya idegrendszere örökké labilis lesz. 

Hosszan írhatnék még a kutyákról, egészen addig, míg egy terjedelmes könyvecske nem születne a témában. Helyet adva a többi házi kedvencnek is, ehelyett inkább annyit ígérek, hogy továbbra is szívesen válaszolok minden hozzám érkező kérdésre kutya-ügyben.

Szerző: Maróti Béla, hobbyállat szakértő

 

Velünk élő állataink - 1. rész

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére