Jelenlegi hely

Agyadra megy? Agyadra megy!

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy elárasztottak a negatív gondolatok, vagy éppen vizsgahelyzetben leblokkoltunk. Az iskolapadban az írásbeli dolgozat előtt fejfájással küzdöttünk. Erre nyújthat megoldást az agykontroll módszere. - Korbacskáné Varga Judit írása.

Gyerekagykontroll tanfolyam Monoron: 

  • 2024. február 24-25. szombat-vasárnap 9:00 - 16:00

Az agykontroll módszeréről röviden

José Silva stresszkezelő és elmefejlesztő módszere 1990 óta ismert Magyarországon, gyermekeknek 1992 óta oktatjuk. Az agykontrollos technikák elsajátításával egyfajta „szerszámosládát” kapunk a kezünkbe egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb élet megteremtéséhez.

Bárki elsajátíthatja nemre és korra való tekintet nélkül. Nem mágia, hanem az elménk sokak által ma még kevésbé ismert, s emiatt kevésbé kiaknázott képességeinek okos – tehát nem kishitű és nem is fanatikus – használata, amely kiegészíti a cél elérése érdekében tett cselekedeteinket. Jelszavunk: egyensúly!
 


A gyerekek megtanulnak elmetérképet készíteni és azt hatékonyan használni a mindennapokban

Agykapacitásunk jobb kihasználása mellett a stressz kezelésének is az egyik leghatékonyabb módját nyújtják az agykontrollos technikák.

A relaxáció, mint a stressz természetes ellenszere, mindig hozzáférhető. A relaxáció pontosan az a módszer, aminek gyakorlásával olyan elmeműködés valósul meg, ami a megélt békesség-és nyugalomérzés mellett lehetőséget teremt a stresszhormonok kiürülésére is.
Napi 20 perc relaxáció alatt annyi stresszhormon ürül ki a szervezetből, mint 4 óra nyugodt alvás alatt.

Miért érdemes ezt a módszert már kisgyermekként elsajátítani?

Ha egy kisgyermek már általános iskolás korában találkozik ezekkel a lehetőségekkel, sokkal könnyedebbé teheti a hétköznapjait, gördülékenyebbé a tanulást és mindez egy nagyon fogékony korban tud beépülni, szervesen élete részévé válni.

A tanulást segítő eszközök mellett a relaxáció nagyban hozzájárulhat, hogy ne alakuljon ki komolyabb stressz, vagy a már meglévőt hatékonyan tudja kezelni a gyerekünk.

Ezzel mentálisan, pszichésen és végső soron fizikailag is sokkal védettebbé válhat az élet kihívásaiban. Egy olyan befektetés, amely gyermekünk életében magabiztosságának és önbecsülésének növelésével mind megtérül. Így több energiánk maradhat családként is a közös örömteli időtöltésre.

Helyszín: Sombor Stúdió - 2200 Monor, Árpád u. 28.
Időpont: 2024. február 24-25. szombat-vasárnap 9:00 - 16:0
Oktató: Korbacskáné Varga Judit

Mit tanulnak meg a gyerekek a tanfolyamon?

  • Ellazulni, ami a feszültség levezetésének leghatékonyabb módja. Hatására kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá, energikusabbá válnak.
  • Elsajátítják néhány praktikus problémamegoldó, mentális technika használatát.
  • Megtanulják az ún. pozitív gondolkodást. Más szóval: megoldásközpontúan hozzáállni a nehézségekhez.
  • S végül, de nem utolsósorban, megtanulnak a szokványosnál nagyobb mértékben felelősséget vállalni önmagukért.

Milyen változás várható a tanfolyam elvégzésétől?

A gyermek várhatóan:

  • magabiztosabb lesz
  • gyorsabban és eredményesebben tud tanulni
  • képes megszüntetni fájdalmai zömét
  • betegség esetén gyorsabban meggyógyul
  • megtanulja céljait elérni
  • akaraterő nélkül, csupán az ellazulás és a képzelet segítségével képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, illetve hasznos, új szokásokat tud majd magában fejleszteni
  • fáradtság esetén föl tudja magát frissíteni
  • képes lesz megalapozottabb, jobb döntéseket hozni
  • nyugodtabb és energikusabb lesz.


GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Jelentkezés a tanfolyamra, bővebb információ:
Telefon: +36 70 585 4757
E-mail: korbacska.judit@gmail.com


Korbacskáné Varga Judit
gyerekagykontroll oktató


Szponzorált tartalom

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére