Két gyermekes szülőként tudom milyen, mikor az ember szeme fénye nem úgy mozog vagy fejlődik, ahogy a nagy könyvben meg van írva, vagy esetleg a pocakja, a foga nem hagyja pihenni és ha a baba szenved akkor anya kétszer annyira szenved!
Fénykép: Pixabay
A baba Fdm terápia már újszülött kortól alkalmazható manuális terápia, mely a babák, gyermekek kötőszöveti elváltozásával foglalkozik. Sajnos ezek a kötőszöveti elváltozások már a pocakban növekvő babákat is érintheti, legyen szó téraránytalanság, köldökzsinór babára csavarodásról.
Születésük során is szerezhetnek ilyen sérüléseket, legyen szó akár hasi, akár hüvelyi úton történő születéséről. Ezekkel a sérülésekkel az a probléma ,hogy nagy része nem tud önmagától meggyógyulni, ezáltal zavarni fogja a fejlődést.
Különböző kötőszöveti sérüléseket különböztetünk meg ,mely felnőttek esetében testbeszéd és elmondás alapján el tudunk különíteni, sajnos a babák esetében nem beszélhetünk ilyen fajta segítségről, viszont megfelelő tesztek alkalmazásával fény derülhet a problémákra. Ezek a problémák megnyilvánulhatnak fájdalom , de diszkomfort érzetben is. Ennek hatására a baba vagy nem használja az adott területet vagy próbál valahogy kompenzálni, ezzel is begyűjtve még több fejlődési problémát.
Például egy baba nem biztos, hogy azért áll fel olyan gyorsan, kihagyva a szabályos mászást vagy kúszást, mert a fejlődése ezt diktálja. Elképzelhető, hogy az a mozgásforma zavarja az ő diszfunkciójat, de a kíváncsisága az életre hajtja, ezért muszáj a mozgás, helyzetváltozás, így úgy oldja meg, ahogy tudja.
Mikor érdemes megmutatni a babát egy szakértőnek:
- Első és szerintem a legfontosabb ha a szülő úgy érzi valami nincs rendben.
- Ha van kedvenc oldal
- Ha bizonyos mozgásforma kimarad vagy nem szabályos
- Ha a gyerkőc nem viseli el a sapkát
- Ha csak kézben van el
- Ha nem szeret hason vagy háton feküdni
- Ha pocakfájos
- Ha nincs rendes széklete
- Ha sokat repülőzik
- Ha nem tudsz ráadni belebújós bodyt csak átlapolosat
Ahogy látod, elég sok problémát tud okozni egy kötőszöveti probléma, ne feledd annak a pici babának te vagy a biztonság. Nem azért sír annyit, mert bosszantani akar, csak nem tudja elmondani másképp a problémáját.
Kezelés menete:
Még a találkozás előtt küldök egy kikérdező lapot, melyet amint kitöltötted, vissza is kell küldeni, hogy ezzel már ne kelljen az első alkalommal foglalkozni. Az első kezelés tesztelésből és kezelésből fog állni, figyelembe véve a gyerkőcöt is, mivel maga a kezelés fájdalmas.
Minden alkalom 50 percig tart, ahol mindig újra teszteltünk, kezelnünk, otthon készült videókat elemzünk. Azt, hogy hány alkalomra lesz szükség, sok mindentől függ. Mennyire tudunk haladni a találkozásokkor, mennyi diszfunkcióra derül fény, mindig a legzavaróbb kötőszöveti elváltozás tünetel ,előfordul, hogy ha az megoldódik, akkor egy újabb eddig is ott lévő tünet felszínre tud törni, és már az lesz, amivel foglalkozunk kell.
Kérlek, ne hagyd sírni a babát, ha sír vedd fel!! Nem hisztizik, csak valami nincs rendben, gyere segítek kideríteni, mi lehet a baj.
Mert ha a baba boldog, akkor anya is! Ha pedig úgy érzed, rád is rád férne egy kis kikapcsolódás gyere, számodra is van megoldás, ami nem más, mint a Vagus, de erről már olvashattál az oldalon többet is. Ha már elmúlt 10 éves a gyerkőc, de emlékszel, hogy a felsoroltak közül volt rá jellemző, akkor sincs késő. Ezek az eltérések még mindig ott vannak, sosincs késő rendezni őket, akkor pedig az Fdm terápia lesz az ő segítségére.
Fénykép: Pixabay
A baba visceral terápia egy szintén szuper kis segítség az orvosi terápia kiegészítésére. Ezen alkalmakkor a belső szervi problémákon tudunk segíteni.
Ilyen például:
- Megfázás, orrfolyás, köhögés
- Étvágytalanság
- Hasfájás, puffadás
- Születés utáni besárgultság, feszseség
- Alvási nehézség
- Fogzási fájdalmak
- Nagy gyerekek ágyba pisilése
- Nagyobb gyerekek nyugtalansága, koncentrációs, tanulási nehézségei
- Általános egészség megőrzés, meridián masszázs
Szintén elég sok problémára nyújt megoldást!
Ha pedig a gyerkőc már 7-8 éves, de van hasonló tünete, akkor sincs probléma, számára már a felnőtt visceral terápia ad megoldást.
Kezelés menete:
Minden alkalom maximum 50 percet vesz igénybe, ez a kezelés nem fájdalmas, inkább a baba egyhelyben maradása fogja megszabni az időt. A kezelések száma a kezelési időtől fog függNI, de általában 5 alkalom alatt rendezhető az adott probléma. A kezelések pedig heti szinten zajlanak mindkét terápia esetén.
Buzás Ágnes
Gyógytornász-fizioterapeuta
Okleveles LoveYourBelly oktató
Telefon: +36 70 281 7910
Facebook: Buzás Ágnes gyógytornász-fizioterapeuta
Szponzorált tartalom
- Monorimami -