Jelenlegi hely

Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Augusztus 18. és 20. között idén 37. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál a budai Vár polgárvárosi részén lesz. A látogatók bepillanthatnak a látványműhelyekbe, sőt ki is próbálhatják az egyes mesterségek kézműves fortélyait. A  rendezvény ingyenesen látogatható.

Csehország lesz az idei díszvendége, a népi parasztkonyha kellékei pedig a kiemelt témája a Mesterségek Ünnepének. A helyszínen mintegy ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik meg az érdeklődők, és csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják a mesterségeket.

A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában, valamint a Szentháromság tértől a Dísz térig.

Ebben az évben a stráznicei székhelyű Nemzeti Népművészeti Intézettel együttműködve érkeznek majd a fesztiválra a csehországi kézművesek, akiknek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel, többek között szövéssel, kékfestéssel, ütőfakészítéssel, hímzéssel és gyapjúfeldolgozással ismerkedhetnek meg a látogatók.  

A rendezvény idei kiemelt témája a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, "Befordultam a konyhára." címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek a fókuszba. Olyan konyhai eszközöket mutatnak be a mesterek, amelyek a mai modern konyhának is hasznos tartozékai lehetnek, mint például fazekas termékek, sütő- és főzőedények, lakás- és konyhatextilek, tárolóedények, valamint vesszőből, csuhéból, gyékényből készült használati tárgyak.

Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Egyezményéhez, ezért a rendezvényen kiemelt megjelenést kapnak az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti és reprezentatív listájára felkerült mesterségeket képviselő közösségek. Itt mutatkoznak be többek között a kalocsai, matyó és sárközi kézműveshagyományok, a mohácsi busók, a kékfestés és a tojásírás élő hagyománya, a höveji csipke, a szegedi papucs és az úri hímzés.

Idén is megrendezik a folkTREND! divatbemutatót, amelynek keretében olyan tervezők munkái lesznek láthatók, akik a hagyományos viseleti kultúránkhoz visszanyúlva, a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, és öltözékkiegészítő kollekciókat hoznak létre. Idén ötödik alkalommal lehetett pályázni a kiírásra, a helyszínen pedig a nyertes alkotások lesznek láthatók.

A zenei programban a Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között a Tatros Együttes, Tímár Sára és zenekara, Lakatos Mónika és a Romengo, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület táncegyüttesei, a Fitos Dezső Társulat, valamint Szalonna és bandája is.    

A Hagyományok Háza a Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással, kézműves foglalkozásokkal, valamint mesterségbemutatókkal várja a gyerekeket minden nap 10 és 19 óra között.

A vár területén kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok igyekeznek megteremteni a vásári hangulatot.

Augusztus 20-án a több évszázados hagyományt felelevenítve idén is a mesterek díszes aratókoszorús felvonulással és ünnepélyes kenyéráldással köszöntik Szent István ünnepét. A felvonulás 14.30 órakor kezdődik Hadik András lovasszobrától, ami a Szentháromság utcán át a Tóth Árpád sétányra, majd a Dísz téren át a Tárnok utcán keresztül érkezik a Szentháromság térre, ahol sor kerül az ünnepélyes kenyéráldásra 15 órakor.

Az állami ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jöhet néhány adventi koszorú inspirációnak?

Jöhet néhány adventi koszorú inspirációnak?

Még nem tudtál választani, idén milyen stílusban legyen az adventi dekoráció? Nézd meg ajánlónkat, biztos gyorsan megjön az ihleted!
Hangold karácsonyira az ajtódat is!

Hangold karácsonyira az ajtódat is!

Adventi ajtóra, ablakra való ünnepi dekorációkhoz hoztunk rengeteg inspirációt a klasszikustól a rendhagyóig. Karácsonyi trendkalauzunk az ajtódíszekből, kopogtatókból nyújt alapos válogatást. Sőt, akasztókból is készültünk!
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 74. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Hogyan ünnepeljük a Márton napot gyerekekkel?

Hogyan ünnepeljük a Márton napot gyerekekkel?

A Márton nap rengeteg, izgalmas, közös program lehetőséget ígér a családoknak. Összegyűjtöttük a legjobbakat, melyeket a kicsik is élvezni fognak. Vannak kimozdulósak és együtt, otthon kuckózósak egyaránt. Lássuk!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére