Jelenlegi hely

Boldogsághajó

Beküldő lakhelye: Veszprém megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Azon túl, hogy szeretjük egymást, jókat játszunk... hogy olyan visszajelzéseket kapok tőlük, amikre én még nem voltam képes, sok felnőtt sem képes. Kifejezik az érzéseiket, így sokkal könnyebben oldjuk meg a problémákat, így az együtt töltött idő nagy része nem küzdelemmel telik, hanem élvezzük egymás társaságát.
A legutóbbi példám:
Az iskolát kezdő gyermekünk szombaton reggel kötekedős, kicsit hisztis volt. Elvittük a tesót balettra, és mivel reggel nem sikerült úgy indítanunk a napot, ahogy szerettem volna, ezért jobbnak láttam, ha velünk jön. És bár nem volt túl kellemes egy öltözőben eltölteni egy órát, volt időnk beszélgetni. Ott elmondta, hogy kicsit fáradt az iskolai hét után, és bár nagyon szeretett volna túrázni menni, talán jobb pihengetni anya ölében, beszélgetni. Átbeszéltünk néhány dolgot. Azt hiszem, a kommunikáció képessége hatalmas adomány, amit a gyermekeink egyre jobban művelnek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Legnehezebb... Talán, hogy csak két kezem és egy életem van. Az ellenállás, amikor meg kéne oldani a problémát nagyon jól (legalábbis számomra elfogadhatóan) megy, ha csak egy gyerek van. Az esetek többségében még kettővel is meg lehet találni a hangsúlyt. De amikor a háromból akár csak eggyel, vagy rosszabb esetben kettővel van feszültség, probléma, vagy köztük van nézeteltérés, akkor fel van adva a lecke. Vigasztalni is csak egyet lehet általában, mert mindenki 100%-ot szeretne belőlem.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Én évek óta szeretném élesben is kipróbálni a technikákat, csak a távolság miatt nehéz megoldani. Úgy érzem, elméletben nagyon jól mennek a dolgok, de a gyakorlat mást hoz. Olvastam, hogy a tréningeken szituációs gyakorlatok vannak, amit külső hatás nélkül itthon nem végeztünk el (illetve csak egy részét) és elsősorban én ezeket szeretném kipróbálni.
Pályázni pedig azért szeretnék, hogy a közelünkben legyen tanfolyam, hogy minél többen megismerhessék a módszert. Örülök, hogy ma már egyre több helyen találkozom az EQ fogalmával, látom, hogy vannak, akik értik, hogy miről beszélek.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Vigadó Kulturális és Civil Központ
Ugrás az oldal tetejére