Kisebb kitérőkkel, de mindig Monoron éltem, itt is születtem. Ha földrajzilag nézzük, akkor szerintem Monor kiváló település arra, hogy az ember felnőjön és elinduljon a nagybetűs életbe, mert magán hordozza azokat a jegyeket, ami tradicionális kistelepülés vagy kisvárosi jelleget is ad neki.
| Itt minden megtalálható, ami egy olyan gyerekkorhoz kell, amely során az ember találkozhat a barátaival, és megismerheti a természet, az élővilág és az állatvilág szépségeit. |
Monoron jó volt gyereknek lenni
Gyerekkoromban sokszor bejártam Monor külső részeit is, felfedeztem a környéket. Szerettem messzire elbiciklizni, hogy felderítsem a Forrás vidékét vagy a Pincefalut.
Emlékeimben erősen ott van, hogy a házunktól az anyukám munkahelyéig egy szántóföld volt, ott rendszeresen jártak a traktorok. Biciklivel mentünk a "Nagy fa" nevű helyhez, ahova nyáron rendkívül sokat kimentünk játszani. Emlékszem, milyen sokat fociztunk kint a mezőn és a réteken késő estig is, hogy már a labdát se láttuk.
| Monor kisvárosi jellege - gyerekkoromban még község volt - és a főváros közelsége is meghatározó volt számomra. Középiskolába már Budapestre jártam, így fiatalon felfedeztem a városi életet is. Szerintem ez a kettősség teszi Monort igazán különlegessé. Ha valaki nyitott az újdonságokra, itt felnőve nagyon sokféle élménnyel gazdagodhat. |
A családból hozott erkölcs és iránytű adta az alapokat
György a családjáról mély tisztelettel és szeretettel mesél. Szülei mindketten a helyi Mezőgép Vállalatnál dolgoztak, ami most az Ilzer környéke. Bár sosem voltak gazdagok, a tőlük kapott szeretet és erkölcsi útravaló a mai napig meghatározza az életét.
| A szüleim nagyon-nagyon jó erkölcsű és jó gondolkodású emberek voltak mindketten. A mai napig nagyon jó szívvel gondolok rájuk. Édesapám már nem él, anyukám még itt van szerencsére velünk. Nagyon jó emberi és erkölcsi értékeket kaptam tőlük, ami nekem a mai napig iránytűként van itt az életemben. Akár a mondásaik, akár az, ahogy engem neveltek. |
Apukám inkább a munka szorgalmát, és azt a szemléletmódot hagyta itt nekem, hogy dolgozzál és magadra számíts leginkább, és rajtad fog múlni, hogy mire viszed majd az életben. Anyukám pedig a tanulásban, az olvasásban, az önfejlesztésben hagyott itt nekem nagyon komoly értékeket.
Ezeket az értékeket a mai napig itt hordozom magamban, és igyekszem így élni az életemet.
53 évesen is azt szeretném, hogy amikor rám néznek, akkor azt érezzék, hogy büszkék lehetnek rám. Nem anyagi értelemben, hanem inkább erkölcsi és emberi értelemben. Lehet, hogy ez egy kicsit érzelmes dolognak tűnik, de én akkor is így gondolkodom erről.
Milyen jó, amikor egy közösség úgy tud élni, hogy egymást segíti
Ha Monorra gondolok, eszembe jutnak a barátaim és azok az ismerősök, akikkel itt éltünk.
Rengeteg olyan élményem volt, hogy például amikor a járdát építettük abban az utcában, ahol éltünk a szüleimmel, akkor az egész utca kint volt. Minden férfi és minden nagyobb gyermek, és közösen építettük meg a járdát.
Eszembe jut, amikor apukámék, a szomszédok átjártak egymáshoz és segítettek a ház körüli teendőkben. Az is, hogy milyen jó, amikor van otthon egy kis háztáji, foglalkoznak az állatokkal és próbálják saját magukat ellátni a munkájuk által. Rengeteg ilyen emlékem van a gyerekkoromból.
Hálás vagyok azért a közegért, amiben felnőhettem – a családomért, és azért a közösségért is, ami körülvett. Nem azt mondom, hogy ez egy könnyű gyerekkor volt a mai világ anyagi oldaláról nézve, mert tényleg nem dúskáltunk a javakban. De egy nagyon-nagyon szeretetteljes, és szerintem nagyon kiegyensúlyozott gyerekkorom volt.
A továbbtanulás nem a tervek szerint indult
Polgár György pályafutása egy apró, ma már vidám történettel indult. Eredetileg elektroműszerésznek jelentkezett egy budapesti szakközépiskolába, de a vágyott szakra nem vették fel. Felajánlották neki az újonnan induló gépésztechnikusi képzést, ő pedig a felvételi bizottság előtt elfogadta a lehetőséget.
| Ahogy kijöttünk az ajtón, ránéztem anyukámra: Anya, oké, hogy ezt így elfogadtuk, de mit jelent az, hogy gépésztechnikus? Nem tudom, majd hazamegyünk, és megkérdezzük apádat. Hazaérve elmondtuk apukámnak, hogy elektroműszerésznek nem vettek fel, de gépésztechnikusnak igen. Mit jelent ez? Nem tudom, mondta apa - de megkérdezem majd bent a műhelyvezetőt. Így tudtuk meg, milyen munkát végez a gépésztechnikus. Szerencsére az én érdeklődésemhez jól passzolt ez a képzés. |
A mai napig szeretek szerelgetni, legutóbb a mosógépen cseréltem csapágyat és bátran nekiállok ilyesminek. A képzés a szakmán kívül, egy nagyon erős logikai gondolkodásmódot is adott az élethez. Megtanultam, hogyan nézzek rá egy problémára, egy megoldandó helyzetre.
A gépésztechnikusi munkát végül a történelem írta felül. A szakmámban nem igazán tudtam elhelyezkedni, mert nagyon gyorsan elvittek katonának. Sorkatonai szolgálat közben történt a '89-es rendszerváltás, és mire leszereltem, a gépipar hanyatlani kezdett, nem nagyon volt szükség gépészekre.
Külkereskedelmi és vámügyi ismereteket tanultam, majd vámpénztárosként helyezkedtem el pénzügyi területen.
Ami eredetileg egyéves kitérőnek indult, abból közel három évtized lett. Egyszer egy ismerősömmel híradót néztem és a Down Jones indexről és más tőzsdeindexről volt szó. Érdekelni kezdett, hogy ez vajon mit jelenthet. Ez a felfedezésvágy vitt tovább a bankszektorba is.
| Egyre több feladatot kaptam a főnökömtől, egy idő után tanácsadó lettem a bankban. Közben főiskolára mentem, és felsőfokú pénzügyi képesítést szereztem. |
A jó kommunikációs készségemnek köszönhetően hamar felkértek oktatói feladatokra. Trénerként dolgoztam, majd vezetővé váltam, és később újabb és újabb területek építésével bíztak meg.
| Tizenkét különböző munkakörben dolgoztam huszonkilenc év alatt - lépcsőről lépcsőre haladva. Azután egy banki fúzió oktatási oldalának lettem a felelős vezetője. Csúcsidőszakban több mint tizenhatezer munkatárs oktatásáért feleltem. |
Itt a költségvetéstől kezdve a képzési folyamatokon át, a módszertanokon, az IT és a fizikai kialakításokon keresztül mindent kézben kellett tartani. De rendkívül fontos volt, hogy mindezt az emberekre fókuszálva tudjuk végigcsinálni. Nagy felelősség volt.
Életem egyik legfontosabb feladatának és kihívásának éltem meg és a mai napig ennek tartom. Nagyon szeretem a szakmámat, nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, és nagyon szeretem az oktatást.
A szakmai pályafutásomból és a legutóbbi kihívásokból is most már látom, mennyi mindent át lehet emelni a politikába.
Nem azt sajnálom, hogy eljöttem a bankszektorból. Ez egy tudatos döntés volt részemről.
Azt sajnálom, hogy Magyarországon olyan helyzet alakult ki, hogy ezt a döntést meg kellett hoznom. Sajnálom, hogy a kezdő lökést ez a romló hangulat, ez a légkör hívta elő. Azt gondolom, hogy most itt van rám nagyobb szükség, és ezt meg kellett lépnem. Ha nem léptem volna meg, azt nagyon bántam volna.
Hat, hét évvel ezelőtt kezdtem el aktívabban, kicsit nagyobb látószöggel ránézni a politikára, a közéletre, nemzetgazdaságra, és az oktatással kapcsolatos dolgokra. Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, egy lassan kialakuló érzés volt bennem, azután úgy gyorsult, ahogy haladtunk a jelen felé.
Az elmúlt években inkább egy rossz érzés alakult ki bennem, hogy amit látok magam körül, az nem megnyugtató. Ha nem változtatunk a folyamatokon, akkor ebből valamikor nagy baj lesz.
|
Az egyik áttörés a feleségemnek köszönhető, ő hívott el 2024. március 15-én az Andrássy útra, Magyar Péter által szervezett eseményre, ahol bejelentették a "Talpra Magyarok!" közösség elindítását. |
Az interjú második része itt olvasható.
Köszönöm szépen a beszélgetést Polgár Györgynek. A bemutatkozó interjút folytatjuk.
May Andi, Monorimami
