Jelenlegi hely

Varga család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Két kislányom van, pici korkülönbséggel. A legszebb dolog, amit láthatok, ahogy megölelik, puszilják egymást már korán reggel. Szeretem, ahogyan rácsodálkoznak számukra még ismeretlen dolgokra. Imádom, ahogyan hozzám bújnak és mellettünk szuszognak éjszaka. Jó érzés, ahogyan egy dacos sírás vagy fájdalom után megkönnyebbülten pihennek meg az ölemben. Látom, hogy megéri a sok átvirrasztott éjszaka, minden együtt töltött perc. Sokan mondták, hogy "elkapatom" őket, de úgy tűnik, az élet engem igazol, sorra kapjuk a dicséreteket, hogy milyen két gyönyörű, kiegyensúlyozott kislányunk van.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy nem, vagy nehezen mesél gyermekem a vele történtekről.

Sokszor nehéz az ellentmondásos vélemények, tapasztalatok közül választani. Ami fix, az az, hogy testi fenyítést, túlzott büntetést nem alkalmazunk. Én nagyon lobbanékony természetű vagyok, néha nehéz megállni, hogy ne kiabáljak. A nagyobbik kislány nagyon érzékeny, meg kell vele találni a hangot, hogy rávezessük a helyes viselkedésre. A kisebbik teljesen más típus, rögtön a földre veti magát, ha valami nem tetszik neki.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném hangos szó nélkül is rávezetni a gyerekeket a helyes és elvárt viselkedésre. Jó lenne, ha jobban megtanulnám kezelni a testvérek közötti konfliktusokat.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére