Jelenlegi hely

A mentális betegségek gyakoribbak a meddőséggel küzdő nők gyermekeinél

A mentális betegségek 33 százalékkal nagyobb eséllyel alakulnak ki a meddőséggel küzdő nők gyermekeinél, mint azoknál, akiknél ilyen előzmény nem volt - derült ki a témában született eddigi legátfogóbb kutatásból.

A tudósok 2,4 millió, 1969 és 2006 között Dániában született gyerek adatait vizsgálták meg. Összehasonlították a meddőségi problémákkal küzdő nők gyerekeit azokkal, akiknél nem volt ilyen gond. A teljes létszám 5 százalékát, 124 ezer ilyen gyereket találtak - számolt be a The Independent online kiadása.

A Koppenhágai Egyetem Allan Jensen vezette kutatócsoportja hétfőn mutatta be eredményeit a Humán Reprodukció és Embriológia Európai Társaságának éves közgyűlésén. Tudomásuk szerint az övék az eddigi legnagyobb léptékű tanulmány a termékenység és a pszichiátriai betegségek kockázata közötti kapcsolatról.

Átlagosan húsz éves perióduson át, 2009-ig elemezték az öt százalékos és a 95 százalékos csoport életútját. Azt találták, hogy pszichiátriai zavar miatt 170 ezer gyerek került kórházba és a meddőségi problémákkal küzdő nők gyerekeinél 33 százalékkal magasabb volt bármely pszichiátriai rendellenesség kockázata - közölték a tudósok.

A skizofréniának 27 százalékkal, a szorongásnak és más pszichiátriai zavaroknak 37 százalékkal, a figyelemhiányos hiperaktivitásnak 40 százalékkal, a mentális fejlődés rendellenességeinek - köztük az autizmusnak - 22 százalékkal volt nagyobb a kockázata náluk.

Azt nem tudták meghatározni, hogy a kockázat egyes meddőségi kezelésekkel állt-e kapcsolatban vagy az anya genetikai, esetleg biológiai eredetű meddőségével függött-e össze. Jensen számításai szerint a Dániában diagnosztizált összes pszichiátriai betegség 1,9 százaléka köthető az anyai meddőséghez, amely a kutató véleménye szerint "valódi kockázat, ám alacsony".

Elmondta: a mentális betegségek kockázata és a várandósság lelki előnyei között kell mérlegelni. "Tudjuk például, hogy a pszichiátriai betegségeknek van genetikai tényezője. Ezért lehet, hogy ezekből a mentális betegségeket kódoló, károsodott génekből több fordul elő a meddőségi gondokkal küzdő nőknél, ez talán részben magyarázhatná a pszichiátriai zavarok fokozott kockázatát" - vélte Jensen.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére