2014-ben már mindhárom gyerekem általános iskolás volt, jól boldogultak a tanulmányaikkal. Én októberben orvosi utasításra ágyba kerültem, azzal a kilátással, hogy a decemberi műtétig vagy fekszem, vagy sétálok, de nem ülök, nem hajolgatok, nem emelek és nem ácsorgok hosszasan. Így gyakorlatilag az anyai odafigyelésen kívül, amit ágyban fekve is kiválóan lehet csinálni, minden más munkámat ki kellett osztani.
Gyerekmunka: a szükséges rossz
Először is kerestünk egy takarítónőt, aki hetente egyszer a komolyabb vegyszeres és aprólékos takarítást vállalta. Apa vette át a délutáni fuvarozást, így néha itthonról is dolgoznia kellett, de azért jó volt, hogy hamarabb ért haza. A nagyobbik lányomat megtanítottam a mosogatógép bepakolására, a fiamat pedig a tiszta edények kipakolására (korábban a konyhaszekrényben alulra helyeztük át a tányérokat, hogy a gyerekek könnyebben tudjanak teríteni), a kisebbik lányom pedig a mosást és a teregetést kapta meg. Úgy emlékszem erre vissza, hogy nagyon összetartó volt a család, zokszó nélkül csinálta mindenki a dolgát. Ahogy mesélik, amíg a kórházban voltam, megtelt a szennyestartó, mert a lányomnak még magától nem jutott eszébe, hogy mosni kéne, de utána szépen behozták a lemaradást.
A következő év első fele a rehabilitálásommal telt, lassan nyertem vissza az erőmet és a mozgékonyságomat. Amikor már kicsit jobban voltam, egy alkalommal elbeszélgettem velük arról, hogy szeretném, ha ez a munkamegosztás megmaradna. Természetesen segítek, ha valamiért túl sok munka halmozódik fel, vagy ha dolgozat miatt elfoglalt valamelyikük, de úgy látom, hogy mindegyikük szépen boldogul a feladatával és így nekem több időm marad más tevékenységekre, és nem fáradok ki annyira. Nem tiltakoztak, de persze nem rajongtak az ötletért.
Zsebpénz helyett pöcökrendszer
Körülbelül egy évig ment ez a rendszer, folyamatos felügyelet mellett, de nagyjából zökkenőmentesen. Ugyanakkor ahogy cseperedtek, egyre többször hallottam a zsebpénz kifejezést a szájukból. A nagyszülők is egyre többször javasolták, hogy ajándék helyett pénzt adnának, mert egyre nehezebben követik, mire vágynak az unokák. Eleinte berzenkedtem mindkettőtől. Minek a zsebpénz, ha mindent megkapnak, amire szükségük van? Még azt is, amire nincs, de vágynak rá. Tudom, hogy van, aki azzal érvel, hogy így tanulja meg a gyerek a dolgok értékét, a beosztást, a gyűjtögetést, és van, aki attól fél, hogy elanyagiasodik a gyerek idő előtt. Szerintem az igazán értékes dolgok nem kerülnek pénzbe, mint az anyai szeretet vagy a barátság. Viszont azt is felfogtam, hogy nem egy lakatlan szigeten, hanem fogyasztói társadalomban élünk, nem vonhatjuk ki magunkat teljesen a hatása alól.
Egyszer csak megszületett az agyamban a megoldás: motiváltabbak lesznek az itthoni munkában, ha zsebpénzt kapnak érte, mégsem „csak úgy” kapnak pénzt. Ráadásul, ha apránként folyik be a pénztárcájukba, eldönthetik, hogy rakosgatják vagy kisebb dolgokra elköltik. Ezért bevezettük a "pöcökrendszert": naponta írjuk, hónap végén elszámolás.
Nem állítom, hogy üdvözült mosollyal az arcukon robbannak be a konyhába vagy a fürdőszobába dolgozni, én se súrolom a WC-t ujjongva, de működik a háztartás. Köszönjük, jól vagyunk.
Zsírnyúl
- Szegedimami -
Olvasgatnál még a szerzőtől?
"Úgy definiálom a feladatkörömet, hogy a család menedzsere vagyok. Bizonyos feladatokat kiszervezek másoknak, akikről tudom, hogy azt meg tudják csinálni. Nálunk a gyerekeknek rendszeres feladataik is vannak, amiket tanulás és sportolás mellett is el tudnak végezni. Ki merem mondani, nem boldogulnék a segítségük nélkül. Ha mindent én csinálnék, egy túlhajszolt, alulértékelt, kihasznált fúria lennék, és az senkinek nem lenne jó. Dolgoztatom a gyerekeimet? Igen. Ez jó nekem? Igen. De meggyőződésem, hogy nekik is jó!"
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
