Nyilván nem vertek sehol péppé, vagy aláztak le a sárga földig, mégis úgy éreztem, ez igenis igazságtalan, hiszen ő az anyukám, igenis védjen meg engem!
Teltek, múltak az évek, és édesanya, sőt pedagógus lettem. A gyermeki konfliktusok elintézési módjának ezerféléségének és a szülői reakciók sokaságának lettem tanúja.
Közben persze a világ is megváltozott, és néhány éves gyermek édesanyjaként, kevés pedagógiai tapasztalattal én sem tudtam igazán állást foglalni – a „mennyire legyek anyatigris” témában. Valahogy úgy éreztem a játszótéren, a homokozó szélén, hogy igencsak rátelepedtem apróságomra, sőt néha máséra is. Nyomasztóan kellett figyelni ki, kitől mit veszel, ad vissza. Kapjon mindenki a kekszből, még az is, akitől az én gyerekem hidegrázást kap, mert ugye úgy igazságos, és így illik.
Később, ovis korban sem lett jobb a helyzet. A gyerekek állandó ellenőrzésünk mellett élték életüket a játszótéren. Nekem szerencsémre nagyon csendes, visszahúzódó volt első gyermekem, így soha senkivel nem kerültünk konfliktusba (Csak az első!). De látni is rossz a vitatkozó anyukákat, kinek neveletlenebb a kölke. Úgy gondolom, azért nem a világ vége, ha a gyerekek összevitatkoznak. Nyilván nem a verekedés vagy a csúnya szavak egymásra kiabálása a cél, sőt! (tudom, tudom, hogy otthon nem hallhatja, de ha mégis kicsúszik, meg ne lepődjünk, hogy utódunknak is…)
Gondoljunk csak bele! Mi gyerekkorunkban lementünk a játszóra, és? Összevesztünk, kibékültünk, éltünk a saját kis társadalmunkban. A nagyobb dolgokat otthon elmeséltük, elsírtuk, de ritkán fordult elő, hogy a felnőttek beleszóltak volna a dolgainkba. A mi kis gyermekvilágunkban is voltak erősebbek, gyengébbek, főnökösködők, végrehajtók, nevetősök, sírósok. Emlékeim szerint csuda jó volt ez!
Természetesen a mai világban én sem merném teljesen szélnek ereszteni kisiskolás gyerekemet, hiszen van miért aggódni, félteni. Ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Az én lányaim szociális készségeinek fejlődését végül az élet oldotta meg. Olyan házba költöztünk, ahol zárt kertben, játszótérrel, csupán egy tucatnyi gyerek élte - mondani sem kell - nagyon jó, kellemes kis életét.
Azt gyorsan beláttuk, hogy a gyerekek között lesznek konfliktusok, melyek esetleg a mi felnőtt kapcsolatainkra is kihatással lehetnek. Ezért az első hetek után megállapodtunk: nem szólunk bele a gyerekek játékába. Amíg vér nem folyik (jó, kis túlzással), intézzék el maguk között. Jól is működik a dolog. Néha bejön valamelyik, nagy ajtócsapkodások közepette, hogy ez, vagy az van. Meghallgatjuk, ápoljuk a lelkét kicsit, aztán csodák csodája vigyorogva látjuk kimenni fél óra múlva.
Ami nagy ajándéka a dolognak, hogy mivel nem mi irányítjuk a történéseket, a gyerekek egyre kreatívabb dolgokat találnak ki – színházi előadások bemutatóján ülhetünk, bunkerek épülnek, vagy éppen homokvárak készülnek. És igen, van, aki idősebb, van, aki fiatalabb. Van főnökösködőbb, és van elfogadóbb. És persze vannak viták, veszekedések. Szerencsére verekedés sosem volt, talán azért is, mert megtanulták megoldani a konfliktusaikat szavakkal, érvekkel (vagy rövid duzzogás után egyszerűen csak elfelejtik, hogy mi is volt a sértődés oka).
Ezt tapasztalom szülőként. Pedagógusként viszont más oldalról látom ezeket a helyzeteket. Az iskolában gyakran látom, hogy egészen kicsi gyerekek nehezen játszanak együtt, konfliktusaikat ököllel oldják meg, képtelenek eljutni odáig, hogy szavakkal kommunikáljanak. Nem tudom igazán az okát, de talán, ha az iskolán kívüli életben több lehetőségük lenne megpróbálkozni azzal, hogy megbeszéljék, szavakkal rendezzék le a vitás kérdéseiket… Ha nem ugranának mindig az anyukák azonnal megvédeni a gyermeket, ha jobban hagynák őket, hogy maguk kezdjenek valamit a helyzettel… akkor talán könnyebb, kulturáltabb lenne később a konfliktuskezelés.
Szerintem hagyni kell a gyerekeknek megoldani a gondjaikat, konfliktusaikat. Hiszen bármi is történt, minden érintett tökéletesen meggyőzően adja elő, hogy ő ugyan semmit nem csinált. (Az iskolában is így van ám!) És akkor hogyan lehetne itt igazságosan dönteni?!
Sehogy. És talán nem is kell. Talán csak annyira kellene beleszólnunk (az ő vitájukba), hogy értésükre adjuk: erőszakkal nem lehet megoldani semmit. És esetleg segíthetünk nekik szavakat találni a probléma megoldásához. (Pl. Mit kellene mondaniuk? Hogyan lehetne ezt verekedés nélkül lerendezniük?) Nem lesz könnyű. Akkor végképp nem, ha soha nem volt még lehetősége a gyereknek irányítania egy konfliktus alakulását. Na és az is biztos, hogy lesz olyan, hogy nem nyertesen jön ki a vitából, sőt olyan is lesz, hogy igazságtalanság éri. Akkor majd vigasztaljuk meg, de mi, felnőttek is tudjuk, hogy az élet sokszor igazságtalan, ezeket is meg kell tanulni feldolgozni. Azzal is támogatom, ha jókor, jó helyen, jó időben megbeszéljük a dolgokat. Csupa-csupa szeretettel, törődéssel, elfogadással, odafigyeléssel.
Javaslom, próbáljuk reálisan látni a helyzetet és csillapítani magunkban az ugrásra kész és/vagy zokogó anyatigrist. Fogadjuk el, hogy lesznek a gyereknek konfliktusai, amiket neki magának kell megoldani! Mi a háttérből figyeljük, támogatjuk, és a megfelelő és szükséges pillanatban közbeavatkozunk. Mert természetesen, ha a gyerek veszélybe kerül fizikai bántalmazás miatt, vagy valami lelkileg nagyon megrázó/megalázó helyzetbe kerül, a felnőtt feladata, hogy beavatkozzon.
Úgy gondolom hát, hogy a szülőknek sokkal kevésbé kellene beleszólni a gyermekeik konfliktusaiba. Nem lehet és talán nem is szerencsés elvenni tőle azt a lehetőséget, hogy ő maga igyekezzen megoldani a problémáit. Személyisége fejlődésének fontos állomása, hogy megtanulja indulatainkat kordában tartani, konfliktusainkat megoldani. Szülőként az hiszem, mindig, minden esetben a szeretet, a megértés az odafigyelés a legfontosabb, megfűszerezve egy kis realitással. És, a legtöbbet talán azzal tehetünk, ha mi is higgadtan próbáljuk kezelni a saját, felnőtt vitáinkat és nehéz helyzeteinket, hiszen nagyon fontos mintákat adunk ezzel!
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, néha azonban érdemes megállni és kicsit elgondolkozni azon, mikor is teszünk igazán jót.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
