Jelenlegi hely

Ilyen volt az Első Születés-ünnep Monoron

Az Első Születés-ünnep Monoron sok családot látott vendégül, 2019. június 2-án a Monori Római Katolikus Plébánián. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a rendezvénnyel, hogy a várandóssággal, születéssel, kisgyermek neveléssel kapcsolatos információkat szakemberek segítségével megoszthassuk a gyermeket váró és kisgyermeket nevelő családokkal.

Az anyukáknak, családoknak értékes és ingyenes programok, előadások szervezésével készültünk.
A rendezvény 9:30-kor kezdődött, ekkor már érkeztek az első családok. A regisztráiós pultnál vehették át a rendezvény részletes programját, a helyszín térképét . 

Minden családot megajándékoztunk egy tombola szelvénnyel. Részt vehettek a családi totó játékban, a helyesen kitöltött szelvényekkel pedig külön tombola ajándékokat nyerhettek a játékosok. Ezeket az ajándékokat a családi totóhoz kapcsolódó kérdéseket összeállító cégek, kiállítók ajánlottak fel.


A programok, előadások négy helyiségben és az udvaron kerültek megtartásra. Az érdeklődők Kovács Anikó dietetikustól kaptak tanácsot a várandósság alatti egészséges étkezésről, a terhességi cukorbetegség kezeléséről, a gyermekkori ételallergiával kapcsolatos tennivalókról.

A családtámogatási juttatásokról Dr. Kapitány Andrea jogász segítségével tájékozódhattak a családok, a CSOK-ról, lakáscélú hitelekről az OTP munkatársai ismertették a lehetőségeket. 


A gyerekeket játszósarok, arcfestés, csillámtetkó, ugrálóvár, homokozó várta. A legkisebbek kényelmét baba-mama pihenővel segítettük, valamint pelenkázó és szoptató szobával. 

     

     


VÁNDORBÖLCSŐ

A Monori Római Katolikus Egyházközség vándorbölcsőt indított útra azzal a céllal, hogy támogassuk a születést, a gyermekvállalást, a családdá válás ünnepét.
A vándorbölcsőt Varga Attila faműves, a katolikus közösség tagja készítette, Paszternák Tamás atya megáldotta, mielőtt átadta a Marton családnak.  A vándorbölcső első kis lakója Marton-Szilágyi Kristóf, négy hetes kisbaba  lett, Marton Roland és Marton-Szilágyi Ágnes harmadik gyermekeként érkezett a családba. 

A vándorbölcsőt mindig újabb újszülött babák családjának szeretnénk  átadni, amikor azt kinötte az éppen aktuális kis lakója. 

      

      


Előadások megszervezésével segítettük az anyukák, családok tájékozódását a várandósságtól a kisgyermeknevelésen át különböző témákban:

Az Első monori Születés-ünnepen részt vett a Monori Védőnői Szolgálattól Molnár Virág Erika városi vezető védőnő, Botos Anikó, Kampflné Thámm Veronika, Sebestyén Magdolna védőnők.

A védőnéniket felkereső anyukákat a védőoltásokról kaphattak tanácsokat, inromációkat. Beszélgettek a várandósgondozásról, bemutatták hogyan kell újszülött babát fürdetni, köldökcsonkot kezelni, és beszélgettek a hozzátáplálásról, valamint "babaétel" receptekkel és kóstoltatással várták az anyukákat.

  • Petrik Zita Nemzetközi IBCLC tanácsadó, járási vezető védőnő szoptatási tanácsokat adott az anyukáknak,
  • Dr. Keresztúri Imre szülész-nőgyógyász szakorvos, háziorvossal a várandósságról és a szülőszobai órákról beszélgettek,
  • Pelyhe Marietta Dévény szakgyógytornász tartott előadást a csecsemők mozgásfejlődéséről, majd
  • Vérné Marika ismertette a korai fejlesztés jótékony hatását, igény szerint vizsgálta meg, mérte fel a babák/kisgyermekek mozgásfejlődését,
  • Ordasiné Varga Katalin babaúszás oktató mesélt a vízben mozgás jótékony hatásairól, 
  • Dr. Bernula Marina fogorvos előadására sok szülő regisztrált, ahol a kisgyermekkori fogápolásról kaphattak hasznos tanácsokat, fogápolási eszközök bemutatójával egybekötve
  • Kovacsik Judit a testvérkapcsolatok alakulásáról, az új testvér érkezéséről és fogadásáról beszélgetett a szülőkkel: "hogyan készítsük fel a "nagytesót" a kistesó fogadására?" címmel

   


Ingyenes programokon is részt vettek az anyukák, babák, családok. 

   


Szélpatkoló sajtolda nagyon finom kecskesajtokkal, gyümölcsökkel kínálta a látogatókat.

   


Tudtuk, hogy sok anyukát érdekel, hol van magánbölcsi Monoron, van-e várolista?  
Ezért megszerveztünk egy látogatást a Bárka Katolikus Családi Bölcsődébe, ahol Kerdi Tünde vezetővel tudták az anyukák, családok megnézni a családi bölcsit. 


Monori Hordozó Klubot a vezetője, T-Végh Petra mutatta be, az anyukák a nap folyamán pedig hordozóeszközöket próbálhattak ki Szalainé Miklós Melinda hordozási tanácsadó segítségével.

    


A tombolasorsoláson sok nyeremény talált gazdára: 

Játékok az Olivér Játékbolttól és a Monorimami családi információs magazintól, könyvcsomagok a Pillangó Könyvesbolttól, kecskesajt a Szélpatkoló sajtoldától, kozmetikumok Dimény Éva AVON tanácsadónőtől, Baba takaró és textil játékok a CseppEredőtől, vásárlási utalvány a Meggymag Bababolttól,  mosható pelenka a DetKKO-tól, Babaúszás bérletet Ordasiné Varga Katalin babaúszás oktatótól, Dietetikai tanácsadást Kovács Anikó dietetikustól, Kismama és Baba-mama Hordozós torna bérletet Kecskeméti Beatrixtől, baba hurcinacit Krozsu WEBshoptól, hátizsákot az OTP munkatársaitól, Herda Hajnalkától játéktárolót és ökotermékeket, hordozási konzultációt Szalainé Miklós Melindától. A családi totó tombola főnyereményét Dr. Bernula Marina fogorvos ajánlotta fel, mely egy különleges fogápolási termékeket tartalmazott - mindannyiuknak nagyon köszönjük az önzetlen felajánlást, támogatást. 

   


Külön köszönjük Paszternák Tamás atya támogatását, a családi fotózáshoz készített "Boldogság kaput" Kruchió Lászlónak, a várndorbölcsőbe adományozott matracot Csordás György kárpitosnak, Monorierdő Önkormányzatának az asztalokat és padokat,  Lőrinczi Andreának a lufi dekorációt.

Köszönjük a katolikus közösség segítségét a rendezvény előkészületében, a nap folyamán gyermekfelügyeletben, a regisztrációnál pultnál a családok fogadásában, segítésében, pakolásban...:

Ifj. Csontos Sándor, Baranyai Gábor, May Attila, Karakas Ivett, Vérné Marika, Kovács Mártonné Marika néni, Kéri Zsolt, Fülöpné Vincze Éva, Kerdi Tünde, Molnár Anikó, Dudás Éva, Radics Ildi, Radics Laci, Kampó Jani, Kalóné Margit, Gyurkó Mónika, Izsáki Istvánné Teri néni.

Köszönjük az egész napos hangosítást és zenét  May Kristófnak és Fülöp Máténak.


Köszönjük, hogy olyan sokan eljöttetek várandósok, anyukák, családok kisbabával, kisgyerekekkel, hogy részt vettetek az előadásokon és a programokon. Köszönet az aktív részvételért.

Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat a rendezvényen, kicsik és nagyok egyaránt. 

Akik eljöttetek és be is regisztráltatok az információs pultnál, 189-en (62 család!) voltatok. Legtöbben Monorról, de jöttetek Péteriből, Gyömrőről, Monorierdőről, Üllőről, Sülysápról, Nyáregyházáról, Budapestről és Szigetszentmiklósról is. 


A Születés-ünnep a kiállítóktól, árusító anyukáktól és a látogatóktól is sok pozitív visszajelzést kapott, hiánypótlónak bizonyult. Köszönjük a visszajelzéseket. 
 

Szió!

Eme néhány gondolat jutott az eszembe hirtelen:
Köszönjük szépen, hogy ennek a programnak a részesei lehettünk. Az előadások érdekesek és tanulságosak voltak, az előadók készséggel álltak rendelkezésünkre ha kérdésünk volt.

Tóth Boglárka 

 

Szia Andi,
köszönöm mégegyszer a meghívást. Nagyon jó volt nekünk még arra a kis időre is. Zitu is jól érezte magát. Aranyos volt mindenki, bár mindenkit ismertem igy vagy úgy. Jó sokan voltak, még a regisztrációnál is besegítettem.
Köszönöm szépen.

Dimény Éva, AVON

 

Szeretettel üdvözlöm!

Köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk a rendezvényen. Köszönjük a segítőknek a pozitív hozzáállást. Mindenki kedves volt és segítőkész. Nagyobb forgalomra számítottunk, de mivel első rendezvény volt talán kevesebb családhoz jutott el a felhívás. Bizzunk benne, hogy a jelenlévők megosszák pozitív tapasztalataikat és a következő rendezvényt sokkal többen keresik fel. Mégegyszer köszönjük a lehetőséget.
Bízva a további sikeres együttműködésben, üdvözlettel

Diószegi János

 

Szia!

Köszönöm szépen, hogy jelen lehettem. Nagyon ügyes és profi szervezést tapasztaltam.
Azt nem tudom, hogy a látogatók csekély száma, az időnek, a hónap végének, vagy a város lakossági számának köszönhető.
Őszintén szólva kereskedőként nem volt sikeres a nap, de nagyon jó hangulat volt, sajnálom, hogy végül nem családdal mentem.

Kosináné dr. Krómer Zsuzsanna, Krozsu

 

Kedves Mirtill!

Köszönöm a lehetőséget,  nagyon megtiszteltek. Szuper volt a programok sokszínűsége, nagyon széles rétegeket szólított meg. Valóban minden témakört érintettek. 
A plébánia is nagyon otthonos hangulatot teremtett. Szerintem mindenki megtalálta a neki tetsző programot.
Gratulalok a rendezéshez, szervezéshez. 
Nem tudom, milyen visszhangja volt az előadásomnak, megfelelő volt-e?

További jó munkát!

Marietta 
(Dévény szakgyógytornász)

 

Szia!

Még egyszer nagyon köszönjük a lehetőséget. Nekűnk is nagyon jó napunk volt. Sokan voltak, és úgy láttuk, senki nem ment el csalódottan.A rendezvény egésze pedig szerintem abszolút siker volt.

Bár én csak az udvarról szereztem élményeket, de amennyire láttam nagyon jól érezte magát mindenki. Sokan voltak, mindenki mosolygott. Elvétve se hallottam zsörtölődést, vagy panaszt.

Az előre sejthető volt a propgramból, hogy sokoldalú, színes programot hoztatok össze. De szerintem a szervezés is olyan magas minőségű volt, amit sokan megirigyelnek. Minden gördülékenynek tűnt. Az egésznek volt egy eszméletlen pozitív energiája.

Csak elképzelni tudom, mi munkátok lehetett ebben benne. Minden elismerésem a tietek.
Kritikával ha nagyon megeröltetem magam se tudok szolgálni. Pedig én komoly kötözködő vagyok. És volt szerencsém pár kisebb-nagyobb inzézmény rendezvényezésében részt venni.

Profik vagytok. Nincs mese.

Szalainé Miklós Melinda
hordozási tanácsadó

 

Szia!

Én köszönöm a meghívást. Igazán jó élmény volt, bár az előadás nagyon családiasan telt :)

Nekem nagyon-nagyon tetszett maga a rendezvény, igazán szuperül megszerveztétek. Szerintem hatalmas sikere volt.  Lehet talán jövőre két naposra kellene:) amiatt, hogy egy időpontban ne legyen két előadás/ foglalkozás. (pl előadás és babatorna, most csak mondtam egy példát) És akkor lehet többen tudnak eljönni.

Mi (szerintem mondhatom a kollégáim nevében is) remekül éreztük magunkat. Remélem jövőre is lesz:)

Üdvözlettel:

Kovács Anikó
dietetikus

 

Kedves Andi,

Köszönöm, hogy részt vehettem, én személy szerint jól éreztem magam, az irányotokból jövő segítőkészség szerintem maximum volt.
A masszázzsal kapcsolatban pedig nem a Ti szervező munkátokon múlt, hogy akik bejelentkeztek, azok nem mondták le, hogy nem tudnak jönni, így elvették az időpontot olyantól, aki viszont jött volna. Talán annyi építő vélemény, hogy lehet talán túl sok is volt a program, lehet inkább 1szinpadon lehettek volna az előadások, mert akkor jobban megálltak volna az emberek.

Ha bármikor ismét szükség van ilyen ingyenes napra, szívesen elmegyek.

Üdv, szép estét!

Jéné Vass Ildikó
relaxációs masszőr

 

Kedves Andi!

Nagyon nehezen szántam rá magam az írásra!!! A Születésünnep mindenképp sikeresnek mondható!
Többen szólítanak meg és beszélünk a rendezvényről: vagy azért mert ott voltak, és tetszett; vagy azért, mert nem tudtak sajnos eljönni és kérdezik hogy milyen volt.
Már szóban is említettem, hogy a vasárnapi szentmisével egyidőben szervezett program számomra kicsit aggályos.
Egy részről nagyon vonzó a sokféle színes program. Másik szempontból a résztvevők számát látva az egy időben zajló fontos események megosztanak. Úgy láttam, hogy többnyire az amúgy is aktív, érdeklődő anyukák jönnek el a rendezvényre.

Nekem szívügyem az, hogy azokat is meg tudjuk szólítani, akiknek kiemelten szüksége is lenne az ötletekre tanácsokra. A védőnénik lelkesek, és ötletesek voltak! Nagyon értékes dolog, hogy kötetlen lehetőség van beszélgetni szakemberekkel. Talán ez az, amiben hiány van (és egy rendelési idő alatt nem tehető meg ugyanez).
Az időpont kiválasztása kijelölése fontos, de a bőség zavara, a rendezvények sokasága nehézzé is teszi.
Köszönöm az óriási szervező munkátokat!

Isten áldjon mindnyájunkat!
Szeretettel: Marika

Vérné Marika 
konduktor


Tudjuk, hogy a szervezésen mindig van mit csiszolni, átgondolni, több igényt figyelembe venni, megújulni. 
 

Szeretnénk hagyományt teremteni, 2020 tavaszán újra megszervezni a Születés-ünnepet Monoron. Mivel Nektek és Értetek csináljuk, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, javaslataitokra. 

Kérük segíts nekünk egy rövid kérdőív kitöltésével, mi az amit hiányoltál, amit szeretnél jövőre meghallgatni, milyen programok érdekelnek. 

Ott voltál?  Akkor azért, ha nem, akkor azért kérjük segítségedet!

Kérünk, hogy az alábbi űrlap segítségével segítsd munkánkat azzal, hogy elmondod véleményedet. 

Kitöltöm az űrlapot, hogy ezzel segíthessek a következő rendezvény szervezésben.

A VÁLASZADÁS ANONIM: NEVET ÉS EMAIL CÍMET SEM KÉRÜNK!


Megnéznéd a Születés-ünnepen készült fénykép albumot? Ide kattintva tudod megnyitni az albumot!


A környék baba-mama klubjait ITT TALÁLOD!
Védőnői Szolgálat információit ITT TALÁLOD!
Baba-mama Facebook csoportok Monoron és környékén ITT VANNAK
Minden egy helyen a július 1-jén életbe lépő, új családtámogatásokról! ITT OLVASHATOD!
Családi Mindentudó 2019 - nézz meg minden támogatást, ami gyermeke(i)d után jár! 


 

Szeretettel és köszönettel,
a szervezők: Baranyai-Vigh Mirtill, Huszthyné Juhász Márta, May Attiláné Andi
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére