Jelenlegi hely

Ingyenes a belépés minden gyereknek a Fővárosi Állatkertbe az Állatszeretet Fesztiválon!

Idén is sok jó programmal, számos látnivalóval, érdekességekkel és ingyenes gyerekbelépővel várják a családokat október 4-től 8-ig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Megnyitja kapuit az Állatszeretet Fesztivál 2017.

Az eseménysorozat az állatok világnapja köré épül, amit világszerte október 4-én, az állatok védőszentjeként számon tartott Assisi Szent Ferenc napján tartanak.

Az ötnapos rendezvény sok-sok ismeretterjesztő és szórakoztató programot rejt magába, amit egyetlen állat- és növénybarát sem hagyhat ki!

Több szervezet és szövetség fog bemutatkozni, amelyek érdekes történetekkel várják a közönséget a fajmegőrzésről, a felelős állattartásról, a természet- és madárvédelemről.

Mentett állatokkal is lehet találkozni, az érdeklődők részt vehetnek terápiás kutyabemutatón és lesz teleszkópos madármegfigyelés is. Kreatív kézműves stand, ismeretterjesztő foglalkozás, fajáték készítés és játszóház várja a kisebbeket.

Csak két napon, október 7-én és 8-án bonsai növényekben gyönyörködhetnek a látogatók, emellett szakmai tanácsadás és bemutató is várja a bonsai szerelemeseit.

A fenti programokon túl lesz fóka show, elefántiskola, pelikánetetés és további számos előadás az Állatkert sztárjaival a „Légy ott!" program keretében. A Varázshegy is nyitva lesz a látogatók előtt, ahol „Állatok akcióban" állatbemutatón, 3D mozin, rája etetésen és további színes programon vehetnek részt az érdeklődők.

Belépő

A fesztivál ideje alatt 14 éven aluli gyermekeknek az állatkerti belépés ingyenes!
Felnőtt belépő: 2800 Ft

2017 őszétől fizetős a parkolás (440 Ft/óra) a Városligetben és környékén, hétvégén is! Érdemes tehát inkább tömegközlekedéssel vagy bringával érkezni!

Részletes program ITT

Fb esemény

Továbi info

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére