Jelenlegi hely

Lakossági tájékoztatót tartottak az M4-es építésével kapcsolatban

Lakossági tájékoztatót tartottak az M4--es építésével kapcsolatban. A hazai források felhasználásával megvalósuló beruházás előkészítése hónapok óta zajlik a város határában, a kivitelezési munkák heteken belül megkezdődnek Monor mellett is.

A tájékoztatón a kérdések leginkább a közutak állagmegóvására és a közlekedési lehetőségekre irányultak. A NIF Zrt. munkatársai megnyugtatásul biztosították a lakosságot, hogy az építéshez kapcsolatos teherforgalom a városon kívül történik, az előre egyeztetett leendő nyomvonalat és a földutakat kasználva a teherszállításra.

Nem lesz tartós útlezárás Monort Péterivel, sem Gombával összekötő utakon. Ezzel egyidejűleg azt kérik a közlekedőktől, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszokon.

A Monort Péterivel összekötő út jelenlegi nyomvonala némiképp módosul a tervek szerint. A kiépülő csomópont miatt a „Péteri kanyar” megszűnik, itt lehet majd fel- és lehajtani a leendő gyorsforgalmi útra, illetve a két települést különszintű út (felüljáró) köti majd össze a jövőben.

A csomópont közelében, az új pályaszakasz fenntartásához és üzemeltetéséhez külön projekt keretében kombinált autópálya mérnökség épül. Hasonló le- és feljáró, valamint különszintű csomópont épül a Monort Gombával összekötő úton is. A jelentős mezőgazdasági területek miatt két helyen is terveztek további felüljárókat a keresztező földutak átvezetése érdekében (Mendei út és Bajcsy-Zs. E. utca folytatása).

A beruházó és a kivitelező előre is kéri a lakosság megértését a beruházás ideje alatt. A munkálatokkal kapcsolatban további tájékoztatás kérhető a kivitelező m4.panasziroda@dunaaszfalt.hu e-mail címén, valamint a 06-20/213-26-11-es telefonszámon.

Az építés várhatóan 2019 őszére fejeződhet be.  Továbbiak:  ITT OLVASHATÓ


Forrás: Monor Város Honlapja

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére