Jelenlegi hely

Húsvétra memóriajáték? Hát persze!

Sok társasjátéknál nekünk kell a kártyákat kiszedni egy keretből. El ne dobjátok, mert szuper tartós sablonra tehettek szert, amivel már a kisebb ovisok is boldogulnak.

Ha pedig nyakunkon a húsvét, készítettünk is egy memóriajátékot a kisfiammal, amihez a matricákat a Praktika magazin 2016. márciusi számából vettük.

Íme a „hogyan készült”:

  1. Szükséges hozzá először is fehér karton (nem muszáj venni, ha eltettétek apa ingéhez „csomagolt” kartont), a sablon, grafitceruza, olló és persze matrica.
  2. Egyszerűen ráteszitek a kartonra a sablont, majd belülről körberajzoljátok és ollóval kivágjátok. Végül jön a matricák felragasztása, és már indulhat is a játék.
  3. Természetesen bármilyen témában készíthettek memóriakártyát: egyszerűen vegyetek dupla csomagot az óhajtott matricából.

+ 1 ötlet: rajzoljatok színes négyzeteket filctollal/színes ceruzával egy fehér papírra, majd a metszeteknél színezzétek ki. Ugye milyen jó kis absztrakt kép lett?

Dr. Regősné Oláh Zsanett, Szegedimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Jöhet néhány adventi koszorú inspirációnak?

Jöhet néhány adventi koszorú inspirációnak?

Még nem tudtál választani, idén milyen stílusban legyen az adventi dekoráció? Nézd meg ajánlónkat, biztos gyorsan megjön az ihleted!
Hangold karácsonyira az ajtódat is!

Hangold karácsonyira az ajtódat is!

Adventi ajtóra, ablakra való ünnepi dekorációkhoz hoztunk rengeteg inspirációt a klasszikustól a rendhagyóig. Karácsonyi trendkalauzunk az ajtódíszekből, kopogtatókból nyújt alapos válogatást. Sőt, akasztókból is készültünk!
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 74. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Hogyan ünnepeljük a Márton napot gyerekekkel?

Hogyan ünnepeljük a Márton napot gyerekekkel?

A Márton nap rengeteg, izgalmas, közös program lehetőséget ígér a családoknak. Összegyűjtöttük a legjobbakat, melyeket a kicsik is élvezni fognak. Vannak kimozdulósak és együtt, otthon kuckózósak egyaránt. Lássuk!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére