Jelenlegi hely

Gyermekkori karácsonyok emléke a 80-as évekből

Habcsók az ágon, csillagszóró, képeslapok, Rubik kocka, bakelit lemezről szóló „Mennyből az angyal” és a szülői ház karácsonyfadíszei… Múltidézés retro képekkel.

Decemberben leesett a hó (nem márciusban). "Az én kedves kis falumban" a gyerekekkel korcsolyáztunk a befagyott Kis-Duna-ág jegén. A hóembert nem csak mesekönyvből ismertük és szánkón húztuk haza a kistestvérünket a közeli óvodából.

A karácsonyvárás egyszerűbben, nyugodtabban és zajtalanabbul telt, mint mostanában, hiányzott a stressz és a rohanás, pedig még nem hallottunk a slow mozgalomról.

A mai életünkhöz képest olyan volt, mint egy lassított felvétel, mégsem éreztük unalmasnak.

Gyűjtöttük a jócselekedeteket (pl. segítek valakinek, rendet rakok, türelmes vagyok…) egy szív alakú színes papírra, amit a betlehemi jászolba tettünk, ezzel megajándékozva a Kisdedet.

Az ünnepi menü tervezése sem okozott fejtörést, hiszen a Kacsamájmousse és Lazacos kókusztejes-csilis zöldségragu helyett minden évben ugyanazok a hagyományos ételek kerültek terítékre: halászlé, rántott hal majonézes krumplival, töltött káposzta. És persze az elmaradhatatlan sütemények a nagymamáktól: a mákos és diós bejgli, zserbó, hókifli. Egyszer mézeskalácsházikót is kaptunk.

Az áruházak falán nem volt LED-es fényfüzér, se fényfestés, de hosszú sor kígyózott, ha érkezett banán vagy narancs, ugyanis ritkán kapható különlegességnek számított a déli gyümölcs.

A messenger és email előtti korban saját kézzel írtunk szívhez szóló üdvözletet az ismerősöknek igazi képeslapon. A beérkezett képeslapoknak pedig örültünk és gyűjtöttük.

A Csendes éj című bakelit lemezről hallgattuk a karácsonyi dalokat a Mennyből az angyaltól a Kiskarácsony, nagykarácsonyig. Az 1984-es sláger, a Last Christmas is szólt kazettáról.

Az esti mese ünnepi kiadásában bepillatottunk a TV Maci karácsonyába.

Akkor még nem voltak „karácsonyfadíszítési trendek”, hanem mindig ugyanazokat a szeretnivaló díszeket láttuk a fán, a nagyszülők és a rokonok karácsonyfáin is. Az ötéves testvérem meg is kérdezte egyszer, hogy a Jézuska honnan tudja, hogy kihez melyik díszeket vigye? Hogy nem keveri össze?

Színes üveggömbök, aranydió, soros kapcsolású izzósor, viaszgyertya csíptetős tartóban, habcsókok és ezüst girlandok díszítették a fenyőfát, a csúcsára pedig gömb formájú csúcsdísz került.

Ki ne emlékezne a zselés szaloncukorra, amit kis zöld fenyőfákkal díszített arany papírba csomagoltak? Rendszerint leettük a fáról a szaloncukrot, csak az üres papír maradt.

Szentesete türelmetlenül vártuk az „angyal” csengetését. Fenyőillat lengte be a szobát, szikrázott a csillagszóró.

Izgatottan bontogattuk az ajándékokat. Mit kaptunk? Társasjátékot, kártyát, Rubik kockát, Bűvös négyzetet, lemezes autópályát, rajzoló-tekerő táblát, matchboxot, Moncsicsit, Barbie-babának ruhákat, Rodolfo készletet… Nagy kincsnek számított a legó, a kvarcóra és a walkman.  

Megéltük a csodát és nem posztoltuk ki az instára a karácsonyfánk fotóját és a mosolygós családtagjainkat, sem az ünnepi menüt. Azt a néhány képet, ami készült (analóg fényképezőgéppel), azóta is a családi album őrzi.

Átéltük, hogy nem az a legfontosabb, mi kerül a fa alá, hanem kik állnak a fa körül.

Kevesebb külsőség, de több békesség és csillogó gyerekszemek...

Remélem, hogy a mi gyerekeinknek is szép emlékeik lesznek majd a „régmúlt” karácsonyokról!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére