Jelenlegi hely

Pénteken Szakmák Éjszakája országszerte

Országszerte több mint háromszáz helyszínen, 700 vállalkozás részvételével rendezik meg a különböző szakmákat bemutató Szakmák éjszakáját pénteken, több mint 4000 programon vehetnek részt az érdeklődő fiatalok és felnőttek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Odrobina László hozzátette: a Szegedi Szakképzési Centrum kezdeményezésére indult programot az NGM emelte országos szintre. Az este 6-tól 10-ig tartó, ingyenes programok során az érdeklődők a legkülönbözőbb szakmákkal ismerkedhetnek meg, például legorobotokat programozhatnak, hegeszthetnek, de lesz autóalkatrész felismerés, nyomdaipari bemutató és stílustanácsadás is - sorolta. Elmondta azt is, hogy elsősorban a pályaválasztás előtt álló, 7. és 8. osztályos diákokat várnak, de a rendezvény középiskolások és felnőttek számára is izgalmas élményt nyújt.

Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár elmondta, bizonyos területeken komoly munkaerőhiány is fellépett. Sokat kell tenni azért, hogy minél több diák válasszon szakmát - tette hozzá. Az államtitkár elmondta: a gazdaság munkaerő-igényét csak egy jól működő szakképzési rendszer tudja biztosítani, ezért alakították át a rendszert tavaly. A minisztérium tervei szerint a szakképzési centrumok a szakmák oktatásán túl általános képzési centrum jelleggel is működnek majd, itt lehetőség lesz idegen nyelv tanulására, vagy életpálya tanácsadást kérni - mondta.

A Szakmák éjszakájáról, helyszínekről, programokról a www.szakmakejszakaja.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 
Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. Segítünk a választásban!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére