Jelenlegi hely

Különdíjas a magyar hústál - Bocuse d’Or döntő Lyon

A magyar hústál különdíjas, a magyar csapat pedig a negyedik lett Bocuse d’Or döntőjében.

2017. január 25-én Lyonban rendezték meg a Bocuse d’Or döntőjét. A két évente megrendezésre kerülő esemény a világ egyik legnívósabb gastro versenye, amely idén nemcsak azért volt fontos, mert a Paul Bocuse által megteremtett verseny létrejöttének 30. évfordulóját ünnepeltük, hanem azért is, mert a magyar csapat fantasztikus eredményt ért el.


A magyar csapat: Vomberg Frigyes, Hamvas Zoltán, 
Szabó Kevin, Széll Tamás

A hazai csapatot az a Széll Tamás vezette, aki európai szakácsművészet legtekintélyesebb versenyének, a Bocuse d'Or Europe 2016 európai döntőjének győztese. Magyarország a negyedik helyen végzett Izland mögött, a második Norvégia, a győztes pedig az USA csapata lett.

Számunkra a legjobb hír mégis az volt, hogy a magyar csapat által feltálalt hústál különdíjat kapott az előkelő  zsűritől. A hazai team tagjai: Vomberg Frigyes coach, Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, Szabó Kevin commis és Széll Tamás séf (b-j), a legjobb hústálnak járó különdíj nyertesei.

„A magyar csapat teljesítménye különösen annak fényében egyedülálló, hogy soha egyetlen nemzetnek nem sikerült még ilyen rövid idő alatt ilyen hatalmas előrelépést elérnie.


Idén is a magyar plakát kapta a legtöbb közönségszavazatot
Képek forrása

Bár Magyarország még csak harmadszor vett részt a Bocuse d’Or világdöntőjén, idén, zsinórban harmadszor is a magyar csapat plakátja kapta a legtöbb közönségszavazatot. A győztes, a magyar erdő hangulatára épülő plakátot a Network 360 Reklámügynökség készítette Ruszthy Dávid art director és Sárosi Zoltán fotós közreműködésével” - olvashatjuk a www.bocusedorhungary.hu hivatalos weboldalán.

Forrás

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére