Élménytábor Monoron

Jelenlegi hely

Ó jaj, szerelmes a gyerekem...!

Hamarosan megérkezik a tavasz, mi több, a szívecskés napokon már túl is vagyunk! Vallomások, szerelmek, visszautasítások – még felnőttként is komoly próba egy ismerkedés, egy új kapcsolat. Mennyi öröm, esetleg fájdalom, mennyi tapasztalat gyűlt már össze az elmúlt évek alatt számunkra, a szülő számára. Hogyan is lehetne ezeket átadni a gyermekünknek? Mikor van itt az ideje? És mivel teszünk biztosan jót?

A szülői támogatás nagyon fontos a gyerek életében az első szerelem felbukkanásakor is. Arra, hogy ez mikor következik be, nincsenek általános érvényű szabályok: az óvodás kortól kezdve gyakorlatilag bármikor megtörténhet, hogy egyszer csak sűrűbben hangzik el egy kislány vagy kisfiú neve, és megjelenik valaki, aki eddig akár egyáltalán nem szerepelt a barátok között. Ha csemeténk egyszer csak sokat emlegeti valamelyik ellenkező nemű társát,  és érezhetően fontos számára a véleménye, a közös élmények, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy szerelem van kialakulóban. Ha elég erős és bizalmas az otthoni légkör, akkor előfordulhat, hogy elhangzik a „Szerelmes vagyok!” felkiáltás is. És bizony ez az a pont, ahonnan nagy figyelemmel és megfelelő tapintattal érdemes kísérni az eseményeket. 

Az alábbi felsorolás segítség lehet abban, hogy miként közelítsünk gyerekünkhöz - nemtől és életkortól függetlenül - ebben az új élethelyzetben:

  1. Érdeklődjünk tisztelettel a gyermek érzéseiről! Ha nem akar mesélni, vagy nem árulja el esetleg, hogy kibe szerelmes, akkor inkább ne erőltessük a témát. Tisztázzuk, hogy bármikor ott vagyunk számára, amikor csak meg szeretné osztani velünk a történetet. Kisgyermeknél se nevessük ki, ne becsüljük le ennek az új kapcsolatnak a fontosságát, igen fontos tapasztalatokat fog ő is ezzel szerezni.
     
  2. Ne éljünk vissza a gyerek bizalmával! Ha csak nekünk árulja el a részleteket, semmiképp ne osszuk meg mással a hallottakat. Könnyen eljátszhatjuk így a kialakult bizalmat, és nem emiatt nem lehetünk támaszai a folytatásban.
     
  3. Érdeklődjünk a szerelméről! Tegyünk fel olyan kérdéseket - életkorának megfelelően - , melyeknek köszönhetően ő is mélyebben elgondolkodik és mi is megtudhatjuk, hogy mi tetszik számára a kislányban / kisfiúban. Mi fogta meg a természetében, viselkedésében, szokásaiban, kedvteléseiben? Mi vonzó számára a másik személyben?
     
  4. Ismerjük meg személyesen! Amennyiben lehetőség adódik rá, és a gyerekünk is partner ebben, hívjuk el bátran az új szerelmet egy délutánra, valamilyen közös programra. Így jobban megismerhetjük szíve választottját, és megerősíthetjük őt abban, hogy támogatjuk ebben a döntésében is.
     
  5. Beszélgessünk minél többet a párkapcsolat működéséről! Arról, hogy milyen íratlan szabályok betartása fontos, mitől működik egy kapcsolat, ő hogyan tud a másikra a legjobban odafigyelni, hogyan tudja tiszteletben tartani a másik fél igényeit, kéréseit, ismeri-e a saját igényeit, tud-e nem-et mondani.
     
  6. Legyünk kedvesek, de határozottak! Ha már nagyobb korú a gyerekünk, tartsuk magunkat a korábbi családi szokásokhoz, rutinokhoz, iskolai követelményekhez. Fektessük le, hogy milyen körülmények között, mikor és mennyi időre mehet el otthonról. Ha eddig nem került sor rá, mielőbb üljünk le gyerekkel beszélgetni, és kerüljön sor a szexuális felvilágosításra. 
     
  7. Merjünk bátran mesélni a saját korai kapcsolatainkról is! Óvatosan, humorosan mesélhetünk a saját, korabeli kapcsolatainkról. Megoszthatjuk nehézségeinket, esetleg, hogy mivel lettünk tapasztaltabbak, mit csináltunk volna másképp.
     
  8. Csalódás, szakítás után is maradjunk tapintatosak! Sajnos előfordulhat, hogy az első kapcsolatokból szakítás lesz, ami nagyon megviseli a gyerkőcöt. Ebben az időszakban is fontos, hogy ne faggassuk feleslegesen, illetve hogy a szakítás után ne mondjunk semmi rosszat a másik félre. Hagyjunk időt feldolgozni a történteket! Maradjunk támasza a háttérben, aki mindig meghallgatja őt akkor, amikor éppen szükség van rá, anélkül, hogy tanácsot adnánk, lekicsinyelnénk a történtek fontosságát.

A felvértezés és némi természetes aggódás mellett is maradjunk mindig pozitívak, bízzunk gyermekünkben, az érzéseiben, az új kapcsolatában, amely annyi kellemes, boldog pillanatot szerezhet számára!


Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkak is!
                               

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Vigadó Kulturális és Civil Központ
Ugrás az oldal tetejére