Élménytábor Monoron

Jelenlegi hely

Beiratkozás a monori általános iskolákba

Ha a gyermek az adott évben 6. életévét augusztus 31-ig betölti, iskolakötelessé válik. A törvény szerint az óvoda vezetője dönt az iskolakötelezettségről, de a gyakorlatban az óvónők a szülőkkel együtt döntenek erről a kérdésről. Vitás esetekben iskolaérettségi vizsgálatot lehet kérni a kerületi Pedagógiai Szakszolgálattól (régi nevén Nevelési Tanácsadó), és ez alapján döntik el az iskolakötelezettséget. Március végére ezek a vizsgálatok elvileg lezajlottak, tehát rendelkeznünk kell már egy olyan határozattal, hogy javasolják vagy sem gyermekünk iskolába lépését.

Ha igen, akkor már nincs más hátra, „csak” elmenni az iskolába és beiratkozni. 2017-ben ennek időpontjai országosan: április 20-21. A dátumok már kikerültek az iskolák kapujára, honlapjára, ahol a helyi sajátosságokról is tájékozódhatunk.

Néhány iratra is szükség lesz, ezeket vigyük magunkkal. Az iskola kérhet nyilatkozatokat, melyek általában letölthetőek az intézmény honlapjáról, így előre tudunk készülni. Nyomtassuk ki ezeket, és kitöltve, aláírva vigyük magunkkal. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor legalább nézzünk rá a nyomtatványokra, hogy tudjuk, hogy mit kell majd kitöltenünk.

A szülő az első évfolyamra történő beiratkozáskor köteles bemutatni: 

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (gyermek lakcímkártyáját) 
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást

 

Abba az iskolába kell beiratkozni, ahová szeretnénk, hogy járjon gyermekünk. Így van ez akkor is, ha nem a körzetes általános iskolát szemeltük ki. Ez utóbbi esetben a körzetes iskolába érdemes bejelentenünk, hogy nem oda fogunk beiratkozni. Ezt nem írja elő törvény, de lényegesen egyszerűsíti az iskolák adminisztratív munkáját.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a felvétel sikeressége nem attól függ, hogy hányadiknak írattuk be gyermekünket a kiválasztott iskolába. A felvételről az igazgató dönt, a következő szempontok figyelembevételével:

  • Fel kell venni azokat a gyerekeket, akik az iskola körzetében laknak. Azokban az iskolákban, ahol nagyon nagy a túljelentkezés, előnyben vannak azok, akik állandó lakcímmel rendelkeznek. A tartózkodási hely is elegendő lehet, főleg, ha nyilatkozunk, hogy valóban ott is lakunk az adott címen.
  • Előny, ha már nagyobb testvér jár abba az iskolába.
  • A szülők kérhetik annak figyelembe vételét, hogy az iskola 1 km-es körzetében dolgoznak.
  • A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket köteles felvenni, amennyiben a Szakértői Bizottság az adott intézményt jelölte ki a számunkra.
  • Ha az iskolában valamilyen nemzetiségi oktatás folyik, akkor azok a családok, akik az adott nemzetiséghez tartónak vallják magukat (nyilatkozatot töltenek ki), előnyt élvezhetnek a felvételnél.
     

A felvétel eredményéről a legtöbb iskola írásban értesíti a szülőket, de erről a beiratkozáson is tájékoztatást adnak majd.

Még mindig van néhány hét, mielőtt a döntésünk véglegessé válik, kérdezzünk tehát, érdeklődjünk még, ha szükségét érezzük, hiszen gyermekünk életében nagy változást jelent majd az iskola. 


Szerző: Budácsik Éva – tanító, Budapestimami

A általános iskolai beiratkozás rendje ITT található.

Monori általános iskolák körzethatárai:  ITT

 

Forrás: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200020.EMM  
Fénykép: Padlásklub.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Vigadó Kulturális és Civil Központ
Ugrás az oldal tetejére