Jelenlegi hely

Hivatalosan is vagyonkezelésbe vette a Klebelsberg Központ a monori iskolákat

Monoron, ünnepélyes keretek között írták alá az iskolák vagyonkezelői szerződését az érintett települések és a Klebelsberg Központ képviselői ma délelőtt. Ezzel az átalakuló KLIK 17 település oktatási intézményeit vette ma hivatalosan is fenntartása alá.

Elsőként a Monori Tankerületi Központ igazgatója dr. Hrutkáné Molnár Monika köszöntötte a meghívott polgármestereket és kollégákat. Köszönetét fejezte ki, hogy a 36 intézmény, köztük általános iskolák, művészeti iskolák és gimnáziumok átvételét minden probléma nélkül, zökkenőmentesen tudták véghezvinni. 


A hivatalos esemény végén dr. Zsombok László Monor város polgármestere, az esemény házigazdája köszöntötte a vendégeket. - Egyrészt házigazda vagyok a mostani eseményen, másrészt – mint köztudott – Monoron kap helyet a megújuló tankerületi szervezet is – kezdte köszöntőjét polgármester úr. Ezt követően bemutatta a tankerületnek majd helyet adó épület felújításának terveit.

A közel 50 fő munkahelyéül szolgáló épület környezete is megújul: a tervek szerint egy forgalomcsillapított, díszkővel és térburkolatokkal ellátott, parkosított utcaszakaszt alakítanak ki 2017 végére.


A megújuló épület és közterület biztosan sokat tesz majd Monor városképének javulásáért; ugyanúgy, ahogy a közigazgatásban betöltött járásközponti szerepet is erősíti a tankerület Monorra költözése.

Teljes cikk Monor város honlapján olvasható.

 

Forrás: Monor város honlapja

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére