A kisfiú

Egyszer egy kisfiú iskolába ment.
Egy egészen kisfiú.
Egy egészen nagy iskolába.
De amikor a kisfiú
Látta, hogy szépen be tud sétálni az ajtón
Egyenesen a tanterembe,
Nagyon örült.
És az iskola már nem is látszott
Olyan nagynak.

Egyik délelõtt,
Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elővette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
- Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Helyes - mondta a tanító néni.
- Virágot fogunk rajzolni.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörű csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott erről.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
- Ma gyurmázni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
- Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

- Most - magyarázta a gyerekeknek
-Tálat formázunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretű edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
- Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
- Tessék! - mutatott rá.
- Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott errõl.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Később úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az előzőnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Először fel kellett menni a nagy lépcsőn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Első nap így szólt a tanító néni:
- Ma rajzolni fogunk.
Pompás! - gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
- Neked nincs kedved rajzolni?
- De, van - felelte a kisfiú.
- Mit fogunk rajzolni?
- Nem tudom, amíg el nem készültök - hangzott a válasz.
- Én választhatok?-csodálkozott a kisfiú.
- Amit csak akarsz - biztatta a tanító néni.
- Bármilyen színnel? - érdeklődött a kisfiú.
- Bármilyennel - bólintott a tanító néni.
- Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a műve,

Hogy különböztetném meg õket?
- Sehogy - látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!

Szerző: Helen E. Buckley