Élménytábor Monoron

Jelenlegi hely

Tippek bicajlopás ellen

Itt a tavasz, jön a nyár, és vele együtt a jó idő. Előkerülnek a napszemüvegek, a naptejek és persze a kétkerekűek is. Szinte mindenki repesve várja az első napsütést, hogy végre kiszabadulhasson a zöldbe - ki gyalog, ki két keréken.

Szakavatott bringások szerint nemcsak a szabadidő eltöltéséhez, sportoláshoz, vagy egy közös baráti kiránduláshoz kiváló eszköz a kétkerekű. A technikai újdonságoknak köszönhetően ugyanis az ember egy mini hordozható számítógép és mobiltelefon segítségével tulajdonképpen bárhonnan képes dolgozni. Csak berakja a kistáskába a szükséges készülékeket és felpattan a biciklire, és akár egy parkban is intézheti teendőit.

A kerékpár is, akár egy hűséges négylábú társ meghálálja a gondoskodást, ápolást, ezért negyedévente 'illik őt' elvinni szervízbe. Tavasszal pedig érdemes egy kicsit 'visszaolajozni a rendszert', vagyis jól letisztítani a sótól-latyaktól - ez nem más, mint a 'tavaszi rajt start'.

Ha új gumiban gondolkodunk, akkor ajánlatos jobb minőséget választani, ugyanis tavasszal az úgynevezett "királydinnyés időszakban" a magvas növények sokszor okoznak kellemetlenségeket a bicikliseknek, hiszen képesek kilyukasztani és tönkretenni a gumit.

Nem elég azonban csak szervízelni kerékpárunkat vigyázni is kell rá, hiszen nagyon sok a biciklitolvaj.

Gábor, a lopottkerekpar honlap társalapítója azt ajánlja inkább forgalmas helyre 'kössük ki' kétkerekű barátunkat, ahol másokat nem zavar a közlekedésben - itt esetleg térfigyelő kamera is működik, illetve ebben az esetben több az esély a tolvaj lebuktatására hiszen nem tud önfeledten hosszú ideig garázdálkodni.

Jó helynek számít egy olyan terület is, ahol már több kerékpár is parkol, hiszen a lelkiismeretes bringások figyelnek egymás járművére. Ha esetleg kétes személyeket látunk más kerékpárja mellett, legyen ott a szemünk - sok profi tolvaj ugyanis nagyon leleményes: van például olyan eset, amikor a rabló egy alul szétvágott táskát helyez a kerékpárra és így feltűnés nélkül titokban szétvágja a lakatot és máris viszi a zsákmányt.

Ha esetleg nincs a közelben biciklitároló, akkor olyan lehetőleg masszív kovácsoltvas korlátot keressünk, amelyet nem lehet puszta kézzel kirántani a földből. A kikötés előtt győződjünk meg arról, hogy nem kivehető a korlát - főleg ha kresztáblához kötjük, mert azok gyakran mozdíthatóak.

A kerékpáros szakember azt mondja a vázat és az első kereket együtt kell a fix tartóhoz rögzíteni, ugyanis ha az első kerék tengelye 'gyorszáras' és nem kötöttük a korláthoz, akkor pillanatok alatt leszedik tolvajok az első kereket.

Semmiképpen ne a gumiborítású gyenge sodronyból készült lakatot válasszuk, ugyanis ezt csípőfogóval két-három másodperc alatt szét lehet vágni.

Az edzett hőkezelt lánccal és az úgynevezett 'U' lakattal egyszerre több kétkerekűt is lezárhatunk. Ez a két lakatfajta biztonságosabb, egyszerű használni és csak elektromos vágóval lehet eltávolítani - de ahhoz is legalább 10-20 percre van szüksége a profi tolvajoknak. Ezért érdemes olyan helyre kötni a kerékpárt, ahol erre nincs elég ideje a tolvajnak - vagy zárt helyen, mindenképpen zárható lelakatolt tárolóban.

Természetesen nincs tökéletes védelem, de minél rövidebb idő áll a tolvaj rendelkezésére, annál kisebb az esélye a sikeres rablásnak. A másik fontos dolog, hogy nemcsak saját kerékpárunkat óvjuk, hanem ha tehetjük fél szemmel figyeljük másik bicajos társunkét is - sőt ha észrevesszük, hogy valaki nem megfelelő rögzítő eszközt használ a lelakatoláshoz, felhívhatjuk a figyelmét a jobb megoldásra.

Gábor azt tanácsolja, hogy amikor tavasszal újból előkerül a kétkerekű figyeljünk oda az öltözködésre, hiszen bármennyire süt a nap, azért mégiscsak hűvös az idő még márciusban - azt mondja az izzadás ellen a réteges öltözködés a megoldás. Fontos, hogy kerékpározás közben mindig láthatóak legyünk - legyen elől és hátul macskaszem, a csengő és a fék jól működjön - és persze legyen kéznél az edzett hőkezelt lánc vagy az 'U' lakat. És ha ez mind megvan, akkor irány a tavasz!

Forrás: ujbuda.imami.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Vigadó Kulturális és Civil Központ
Ugrás az oldal tetejére