Jelenlegi hely

Helyi Kincsek Napja – először Hajdú-Biharban!

A Helyi Kincsek napja egy kistérségi agroturisztikai kezdeményezés, amely a háztáji gazdálkodás, a kézműves manufaktúrák és a közösségi szemlélet találkozását ünnepli.

2025. október 19-én először nyílnak meg a hajdú-bihari porták kapui, hogy bemutassák a térség értékeit: a helyi élelmiszerkultúrát, a gazdák munkáját és a vidék kincseit. A rendezvényt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara - NAK szervezi, Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának szakmai partnerségével.

A rendezvény célja, hogy erősítse a város és a vidék kapcsolatát, és szélesebb körben is láthatóvá tegye mindazt, ami Hajdú-Bihart különlegessé teszi. Az esemény előkészítéseként 2025. szeptember 25-én Derecskén szakmai fórumot is tartottak, ahol a szervező porták, termelők és érdeklődő kistermelők a #REL (rövid ellátási lánc) szereplőivel, szakértőkkel és partnerekkel találkozhattak, együttműködhettek, tapasztalatot cserélhettek.

 A program az alábbi  Interreg Europe, Interreg Central Europe és Danube Region Programme projekjektekhez is kapcsolódik: Eurega, OurWay, Local Food Chains, SReST, FLAVOR, SYSTOUR project, More than a Village.

Időpont: 2025. október 19., vasárnap
Helyszínek: Hajdú-Bihar vármegye portái: Derecske, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Mikepércs, Tépe, Létavértes

A szervezők úgy választották ki a helyszíneket, hogy viszonylag gyorsan megközelíthetőek legyenek, így egy nap alatt kényelmesen bejárható valamennyi porta.

Programok 10.00 - 17.00 óráig

  • Kóstold végig a helyi különleges sajtokat!
  • Ismerd meg a gyógynövények világát!
  • Nézd meg, hogyan készül a pálinka! És kóstold is meg!
  • Fedezd fel a méhek titkos életét!

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére