Jelenlegi hely

A nagybetűs Élet - Levél a felnőtté vált gyermekemnek

Májusban vannak a ballagások szerte az országban, fiatalok a nagybetűs élet küszöbén, anyukák, apukák, akik kezdik elengedni gyermeküket az önálló életbe. Egy édesanya levelet írt a nagylányának.

Drága Nagylányom!

Amikor születtél nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elrepülnek az évek. Büszke voltam, amikor 9 hónap várakozás után a kezembe vehettelek. Dédelgettelek, óvtalak, legszívesebben a széltől is megvédtelek volna.

Aztán fokozatosan nyílt, erősödött a saját akaratod, éned.

Emlékszem az első hisztire, amikor a boltban hangos sírással próbáltál érvényt szerezni akaratodnak. Csokit szerettél volna. Egész közös életünket átjárta ez a dinamika. Te próbáltál önálló lenni, önérvényesíteni, majd ha belefáradtál ebbe a szárnypróbálgatásba, akkor újra és újra visszabújtál a fészekbe.

Tudtam, hogy ez nem arról szól, hogy én milyen anya vagyok, hanem az élet rendje. Néha ugyan elbizonytalanodtam, kétségbeestem, hogy azért távolodsz, mert nem vagyok „elégjó” anya. Néha pedig büszkén, elégedetten, megilletődve szemléltem, hogy lám mennyire önálló és megbízható az én gyermekem.

Arra próbáltam figyelni, hogy az önállóság és felelősség egyensúlyban tudjon lenni. Úgy tudnám ezt kifejezni, hogy mindig a megfelelő méretű ruhát szerettem volna rajtad látni. Gyermek testre nem húztam felnőtt felelősséget és felnőtt testre nem szabok gyermeki önállóságot.

Közös utunkon most egy mérföldkőhöz érkeztünk. Itt állsz előttem, reményeim szerint a megfelelő méretű ruhában. Lassan önállóan, vállalva az életedért a felelősséget.

Amit még ajándékba tudok adni Neked, az a szabadságod.

Bár bennem most kavarognak az érzések: magányosnak, néha a jövőtől rettegőnek érzem magam, miközben magamra nézek, de egyszerre reményteli, büszke és bizakodó is vagyok.

Tudom, hogy sok „munka” lesz az elengedéssel, hogy újra kell majd építenem az identitásomat. Engedjük meg magunknak, egymásnak az érzéseket.

Én picit szomorkodom, de Te menj, kezdd az önálló életed! Tudod, hogy mindig számíthatsz rám továbbra is. Ha néha picit visszatérnél a fészekbe, én itt vagyok.

Szeretettel:

Anya

Szerző: Süttő Márta
mentálhigiénés szakember
www.suttomarta.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére