Jelenlegi hely

Ki lesz Az Év Apukája?

Augusztusban az édesapáké a főszerep! Most bárki jelölheti a kedvesét vagy rokonát Az Év Apukája címre.

A feleségek örök támaszai és segítői, a lányok védelmezői, a fiúk példaképei. Mégis sokszor jobban megbújnak a csendes háttérben, mint az anyukák, pedig ők is ugyanolyan mindennapi hősök, akik manapság szintén egyre kevesebb elismerésben részesülnek. A Sudocrem Az Év Apukája kampányában most a kiemelkedő feladatokat ellátó édesapákra irányítja a figyelmet, akik nap mint nap helytállnak munkában, gyermeknevelésben és a családok élén.

A XXI. századi édesapák szerepe egyre inkább kulcsfontosságú. A pedagógiai érzék mellett szinte első perctől kezdve fontos a kötődés és a bizalom kialakítása a gyermek és a családfő között. Ez a későbbi közös életük során meghatározó szerepet játszik majd, hiszen a fiúk számára elsősorban az apuka lesz az a személy, akire hasonlítani szeretnének, akinek a szavára mindennél jobban adnak, és akit általában példaképként követnek. Természetesen a lányoknál is kulcsfontosságú az édesapával való jó és szoros kapcsolat, hiszen ők a kislányok első számú védelmezői, a legerősebb bástyák. Ők jelenthetik azt a férfit, akire igazán felnéznek, akinek a mintája, erkölcsi normái és a mentalitása – akárcsak az édesanyáké – értékmutató lehet a későbbiekben, akár a párválasztás során is.

Nem csoda hát, hogy manapság, a modern társadalmakban elkezdett felértékelődni az apák szerepe a gyermeknevelés terén. Egyes skandináv országokban például az apukáknak is kötelező hónapokig otthon maradni a gyermekkel, hogy ők is ugyanannyi időt tölthessenek az apróságokkal, mint az édesanyák. De hazánkban is egyre nagyobb az igény az apasági CSED-re vagy GYED-re.

A Sudocrem új, Az Év Apukája elnevezésű projektjének nem titkolt célja, hogy az édesapák megkapják azt a figyelmet és elismerést, amely őket is megilleti a helytállásukért. Az augusztus 10-től szeptember 10-ig tartó nagyszabású kampányban mindenki jelölheti (ITT) a saját édesapját, a férjét vagy a partnerét, esetleg bármelyik ismerősét, akiről úgy gondolja, hogy kiemelkedő atyai feladatokat lát el, és tiszteletre méltó értékeket képvisel.

A kampány üzenetét a hazai hírességek szintén fontosnak tartják, ennek megfelelően számos ismert ember vesz részt a jelölésben. Ha szeretne Ön is köszönetet mondani Az Év Apukája megtisztelő címmel valamelyik szerettének vagy ismerősének, akkor Küldjön be a Sudocrem hivatalos Facebook-oldalán futó applikáció segítségével – névvel és címmel ellátva – egy-egy aranyos, szívderítő vagy éppen vicces történetet a díjra felterjesztett édesapáról!

Az Év Apukája jelölés ITT

Forrás: redlemon.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére