Jelenlegi hely

400 év után újra láthatjuk a karácsonyi csillagot!

Pontosabban mondva újra felragyog a betlehemi csillag, mely igazából két bolygó különleges együttállásából ered, melyre a középkor óta nem volt példa.

Valóban létezik a betlehemi csillag?

A közelgő téli napforduló idején a Naprendszer két legnagyobb bolygója egy rendkívül ritka esemény során találkozni fog egymással.

A Jupiter és a Szaturnusz látszólag olyan közel kerül egymáshoz, hogy szinte összeolvadnak egyetlen, fénylő ponttá. Ezt nevezik karácsonyi csillagnak, vagy betlehemi csillagnak. Erre az égi eseményre utoljára 1623-ban, vagyis közel 400 éve volt példa.

(Forrás: Natgeo)

A rendkívüli távolság azt is lehetővé teszi, hogy távcsővel egy látómezőben figyelhessük meg őket, és persze fotózni is lehet így a két bolygót. A következő, hasonlóan közeli együttállásra 2080. március 15-én hajnalban kerül majd sor.

Az valószínűleg soha nem fog már kiderülni, hogy a Bibliában leírt betlehemi csillag mi lehetett, számos elképzelés létezik a témában, ám ezek közt a legnépszerűbb a bolygóegyüttállás.

A Jézus születését jelző betlehemi csillagot a két legnagyobb bolygón együttállása jeleníthette meg 2000 éve. Csillagászok és történészek sokat foglalkoztak annak megfejtésével, hogy milyen égi jelenség lehetett a titokzatos betlehemi csillag. Ez a Jupiter és a Szaturnusz Kr.e. 7-ben bekövetkezett „legnagyobb” együttállása lehetett a Halak csillagképben.

Meglesnéd?

A decemberi időjárás mint oly sokszor, keresztülhúzhatja az együttállás meglesésére készített terveinket, de szerencsére nem olyan rövid a jelenség, mint a 20 évvel ezelőtti napfogyatkozás!

A megfigyeléshez jó rálátás kell a délnyugati horizontra, s 17 óra körüli időpontban érdemes keresni a feltűnően fényes egybeforrt pontot a még kissé vörösen derengő horizont felett.

A két gázóriás fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz a téli égbolton, míg végül december 21-én szabad szemmel szinte egy „csillagnak" fognak látszani. De a két bolygó közelsége már 18-ától rendkívül látványos lesz, és még 23-án is egymás mellett állnak. A bolygópáros keleti határunknál 18:10-kor, Budapesten 18:20-kor, a nyugati országhatárnál 18:30-kor nyugszik majd le.

A Jupiter és a Szaturnusz Olaszországból így látható (Forrás: Apod / Nasa / Giorgia Hofer)

Kezdődik a csillagászati tél

December 21-e amúgy is jeles nap: ezen a napon kezdődik a csillagászati tél. Ez az év legrövidebb napja az északi féltekén, de a jó hír, hogy ettől kezdve egyre hosszabbak lesznek a nappalok.

A téli időszak sötétsége az emberiség létezése óta egyet jelentett az éhezéssel, a fagyhalállal. Épp ezért a téli napforduló rengeteg helyen az év legfontosabb ünnepe volt, ekkortól ugyanis „kifelé megy” az ember a hidegből és a sötétből. A Napot, azt, hogy egyre hosszabban süt majd, az új reményt, a tél túlélését ünnepelték régen, és lelkünkben kicsit ma is.

Így idén, a 2020-as év vége felé különösen fontossá válik ez az ünnepkör.

Szeretnénk mihamarabb elfeledni ezt a furcsa évet, a hetek óta tartó reménytelennek tűnő  sötétséget, mely annyira próbára tett minket, és örülni mihamarabb újra a hosszabb nappaloknak.

A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé.

(Forrás: Wikipedia)

A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.

Ha az égi jelenségekből még ez a különleges együttállás nem lenne elég, december 30-án egy gyönyörűnek ígérkező teleholdas éjszakára lesz lehetősége a romantikára vágyó pároknak.

ADL - Debrecenimami

Forrás: jelesnapok.oszk.hu; ng.24.hu; Apod-Nasa; Wikipedia

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére