Jelenlegi hely

Cumifa kerül átadásra Üllőn - Cumitündér őrzi majd a cumiadományozó kicsik cumiját

Sokszor nehéz leszoktatni a pici gyermekeket a cumiról, ehhez kínál megoldást a Vargha Gyula Könyvtár szombati gyermeknapi party-ján átadásra kerülő Cumifa. A dánok már a '20-as években kitalálták, hogy a cumi kerüljön fel ünnepélyesen a cumifára. Ide aztán a gyerekek maguk akaszthatják fel a cumijukat, s talán így az elválás is könnyebb. Így segítheti a cumiról történő leszokást ez a kis fa.

A dánok már a '20-as években kitalálták, hogy a cumi kerüljön fel ünnepélyesen a cumifára. Ide aztán a gyerekek maguk akaszthatják fel a cumijukat, s talán így az elválás is könnyebb. Így segítheti a cumiról történő leszokást ez a kis fa.

A cumi elhagyása egyébként is fontos dolog, kétéves kor után már káros lehet a baba egészségének. Ha valaki túl sokáig használja, rendellenesen fejlődhetnek a fogak, az állkapocs és a nyelvizmok, ez később akár beszédhibákhoz is vezethet. A cumi leszokása után kevesebb a megfázásos betegségek kockázata is.

A Könyvtárostündérek a bátor cumiadományozókat oklevéllel, ajándékcsomaggal jutalmazzák és nevük bekerül a Cumifa Nagykönyvébe! A cumik őrzéséről Cumilla, a Cumifa Tündére gondoskodik majd.

 

2021. május 29-i programok:

  • 9:30 Ringató foglalkozás. Vezeti: Rozványi Beáta (Kérjük, hogy a résztvevők hozzanak pokrócot magukkal!)
  • 10:30 Papírszínházas mesék
  • 9-11:30-ig Meseládikó készítés Madár Olga tűzzománcos, meseillusztrátorral


A program ingyenes, de a résztvevők korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött!

Akik cumit szeretnének elhelyezni a fán, kérjük regisztrációkor jelezzék az info@ullokonyvtar.hu címen.

 

Forrás, fénykép: Vargha Gyula Könyvtár, Üllő

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére