Amikor arról beszélünk, hogy karácsony, az ember gondolataiban elsőként jelennek meg azok a fogalmak, miszerint szeretet, megbocsátás, pihenés, bejgli és persze ajándékok. A szülők görcsösen próbálnak megfelelni és egyben megvalósítani azokat a kitűzött feladatokat, amelyek nyomásként nehezednek rájuk a karácsony előtti felgyorsult időkben.
A karácsonyi stressz mégpedig létezik
Talán nem tűnik újdonságnak, amikor arról beszélek, hogy a világ felgyorsult, és hogy létezik karácsonyi stressz. A valóság mégis azt támasztja alá, hogy a karácsony képes egy idő után „sok” lenni, mert az ember azzal szembesül, miszerint nem tud mindent úgy csinálni, ahogy azt eltervezte: nem tud annyit sütni, nem tud annyi ajándékot venni a gyereknek és nem tud felhőtlenül örülni, mert eszébe jutnak akár az elvesztett szeretteinek az emlékei stb.
Hagyjuk a gyereket a misztériumban
A gyerek még nincs ezeknek a hatásai alatt, felhőtlenül képes megélni örömét. A karácsonyt megelőző hónapokban izgatottá válnak a gyereke, hiszen az iskolában, óvodában és otthon megjelenítik a karácsonyt, aminek mozgatórugója a gyerek fantáziavilága. A gyerek mer álmodni és mindezt át is éli a minden napokban. Pszichológusként hozzá teszem, hogy hagyni kell álmodni a gyereket, a személyiségfejlődésének része az álomvilág, akár a Jézuska, vagy a karácsonyi angyalok létezése.
Gyermeki vágy az ajándék általi szeretet kifejezésére
A gyerek, azonban tud önző is lenni, főleg akkor, ha egy testvér „betolakszik” az addig megszokott, relatíve kiszámítható hétköznapokba: szeretne mindent egyszerre és szeretne minden ajándékot megkapni, persze a lényeg, hogy csak ő részesüljön mindebben, a másik semmiben. Másképpen fogalmazva, ahogy vágyik a szeretetre, úgy vágyik az ajándék által megélt szeretet kifejezésére.
A gyermeki féltékenység és a rivalizálás normális jelenség
A gyermeki féltékenység és a rivalizálás normális jelenség, nem küzdeni kell ellene, hanem megérteni és beszélni a gyerekkel arról, hogy mit érez vagy miért úgy viselkedik kistestvérével, ahogy. Minden korban eltérő módon jelenhet meg a rivalizálás, azonban a kornak megfelelően kell, hogy a szülő értelmezze gyermekének nem adaptív viselkedését. A karácsony nagymértékben képes felerősíteni a versengést, a szülőnek ezért fokozottan figyelnie kell saját reakcióját és a gyerekek egymáshoz való viszonyát. Természetesen nem arról van szó, hogy árgus szemekkel pásztázza a szülő a gyerek minden egyes rezdülését, azonban fontos beavatkozni abban az esetben, ha a két testvér között fizikai szinten jelenik meg a konfliktus.
Amikor a kistestvér “útban van” – egy példa
Szeretném egy példával illusztrálni azt a helyzetet, amikor a kistestvér „útban van”: a nagyobb gyerek hároméves múlt, a kisebbik alig egyéves. A két gyerek együtt játszik szenteste, a Jézuska már megjött. A kisebbik éppen a földön kúszik, a nagyobbiknak szól az anyuka, hogy jöjjön oda hozzá. A gyerek azt hiszi, hogy senki nem látja, azonban gondosan körülnéz előtte, majd szándékosan rálép a kisebbik kezére, aki azonnal sírni kezd.
A történet úgy folytatódik, hogy a nagyobbik gyerekben azonnal megszólal a vészharang és bűntudatot él meg a tette miatt, továbbá egész este gyengéden babusgatja a testvérét. A szülő, aki látta az esetet, közbeavatkozott, valamint megértette gyermekével, hogy a másiknak fájdalmat okozni nem szabad, ha haragszik rá valami miatt, akkor azt beszéljék meg közösen. A szülő jól tette, hogy nem leszidta gyermekét, hanem tanító célzattal, de védelmezve a kisebbiket, közbelépett.
Mit tehet a szülő?
A szülő feladata a feszültség csökkentése és nem a rivalizálás megszüntetése.
Pszichológiai értelemben a rivalizálás funkciója a szeretetet adó gondozó kisajátítása, aki a biztonságot adja és akinek elvesztésétől fél minden gyerek, ez a szeparációs szorongás. Ha belép ebbe a kapcsolatba egy másik kistestvér, akkor ösztönösen beindul a kisajátítás igénye és a másik elleni destruktív késztetés. Ne felejtsük el, hogy mindez akár a gyerekek fantáziájában is képes végbemenni, a féltékenységnek nem feltétlenül kell a valóságban cselekedet formájában manifesztálódni. A fenti példát nézve, egy kisgyerek képes fantáziában is rálépni a kistestvér kezére, nem kell feltétlenül fizikai kontaktus.
Minél kisebb a gyerek, annál jobban megéli a szülő elvesztésének a gondolatát, így annál inkább tartja kistestvérét riválisnak. Így a gyerek azt éli meg, hogy a szülő nélkül, ő nem képes létezni, nélküle veszélybe kerülne. Ahogy nő a gyerek, úgy jelenik meg a szeparáció igénye a szülőtől, vagyis rájön, hogy neki is vannak saját igényei, ami akár eltérhet a szülő akaratától. Ez a helyzet is képes egyfajta szorongást létrehozni a gyerekben, de mindez csökken, ha a gyerek képes megérteni, és elfogadni, hogy a szülő nem tűnik el véglegesen, ha éppen nincs jelen a szobában. A biztonságosan kötődő gyerek ahogy nő, úgy válik le fokozatosan a szülőről, ezzel mutatva az integráltabb személyiségét.
Így kezeljük a testvérek közötti rivális helyzeteket:
-
A fizikai erőszak tiltása, vagyis nem szabad hagyni, hogy a konfliktus következtében egymást bántsák.
-
A szülő ne címkézze a nagyobbik gyereket „rossznak”, ha bántja a kistestvért, de ugyanígy kerülendő, hogy a kisebbik gyereket „áldozatnak” titulálják.
-
A testvérek egymás közötti versengését, vagy akár egymás iránti negatív érzéseket (pl.: harag, düh) ne tiltsa a szülő, hanem segítse kifejezni és megérteni őket. A bíráló szülő, ugyanolyan agresszív tud lenni, mint egy gyerek, aki bántja a kistestvért.
-
A szülő tisztázza a személyes élettér fogalmát, azaz fogadtassa el, hogy a másik játéka az nem az övé, mindig kérnie kell, ha azt el akarja venni.
-
Ösztönözze a szülő a közös játék megélését, ahol egymásra kell számítaniuk, ahol kölcsönösen kell adniuk, kapniuk.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu
