Ma, ahogy megsimogatta arcomat a meleg őszi napsugár, arra gondoltam, hogy ideje már megírnom a pontosan négy héttel ezelőtti kirándulásunkat a Vértesben. (A blogbejegyzés 2020. november 7-én készült – a szerk.)
Hasonlóan szép időben gyalogoltunk egy bakancslistás tanösvényen, de a koronavírus miatt nem tudtam korábban megosztani Veletek élményeinket. (...) Ugrok vissza egy hónappal ezelőttre: Vértes, Csákberény, Gróf Merán Fülöp Múzeum és Panoráma tanösvény – egy csodás helyszín, ahol lehet tanulni, játszani, kirándulni – és egy nagyot üvöltözni!
Ősz közepén már sakkozik az ember az idővel, főleg, ha kisgyerekek vannak a háznál. Mikor induljunk, hogy a törpék még aludjanak egyet a kocsiban, de az ebéd is meglegyen valahogy – és még világosban teljesíteni tudjuk a sétát, ráadásul a múzeumot is láthassuk?
Számolgattunk, végül a délelőtti programokat is figyelembe véve úgy döntöttünk sógornőmékkel, hogy fél egykor találkozunk a múzeum parkjában, megesszük az otthon elkészített fasírtot zöldségekkel, bemegyünk a múzeumba, majd a tanösvény-sétával koronázzuk meg a napot.
A két család nagyjából egyszerre érkezett a helyszínre. A múzeum kertje egy kis földi paradicsom gyönyörű beültetésekkel (mióta van kertünk, jobban figyelem mások növényeit). Elöl és hátul is le lehet ülni, fent a dombon, a tanösvény kezdeténél pedig több pad is áll asztalokkal, így egyszerre több család is tud enni, pihenni.
Az ebéd elfogyasztása után kis családi köszöntés következett, több őszi szülinapot sem sikerült megülnünk a vírus miatt, így egy kis rögtönzött énekléssel átadtuk az ajándékokat az ünnepelteknek. Nehogy már a vírus kifogjon rajtunk!
A múzeum nem nagy, de épp ez az egyik előnye. A gyerekek érdeklődve hallgatták az intézmény fiatal vezetőjének történeteit a diorámában fellelhető állatokról. Právetz András ugyanis nem csak egy múzeumőr, ő vezeti a komoly szakmai munkát és a leendő fejlesztések szintén az ő kezében futnak össze – erről később sokat beszélgettünk.
Lelkesen mesélt minden állatról, amire rákérdeztünk, de volt szó a Vértesben található kőzetekről és a növényzetről is. Mindezt olyan lelkesedéssel és szeretettel adta át, mintha mi lettünk volna aznap az egyetlen látogató csapat – pedig nem. Megmutatta az interaktív tábla kezelését, majd néhány különleges, több mint 100 éves selmecbányai erdészeti tananyagot csodáltunk meg a folyosón található tárlókban.
Ott jártunkkor időszaki kiállítás volt az orvvadászok fegyvereiból – a fiúkat ez a rész különösen érdekelte – majd a teraszon hosszasan beszélgettünk a múzeum helyzetéről és a leendő fejlesztésekről. Andrásék szeretnék megnagyobbítani a kiállítóteret, illetve terveznek egy játszóteret az erdő felőli kertrészbe. Szakmailag és szülőként is öröm volt hallgatni egy elköteleződött szakember vízióit.
Felesége, Právetzné Róth Hajnalka szépséges fotóit a Gróf Merán Fülöp FB oldalon csodálhatjátok meg. A képeket látva az embernek azonnal kedve támad felkerekedni a Vértesbe! (A nyitvatartást feltétlenül figyeljétek a honlapon!)
Nekiindultunk a tanösvénynek. Bár mindössze 4,5 km-ről beszélünk, tisztában voltunk vele, hogy ezzel a kis csapattal több lesz a túra, mint egy óra. A legkisebb családtag hamar felkéredzkedett férjem hátára.
A nagyobbak jól bírták a sétát, nagy előrefutások, versenyek, kacagások és éneklések követték egymást. Jó ez a kis csapat, a gyerekek már összeszokottan túráznak együtt, hiszen sokszor járjuk az országot közösen. A tanösvénytábláknál meg-megálltunk, bevártuk a lassabbakat, elolvastuk a tudnivalókat.
A két legérdekesebb pont a két kilátóhely. Ne számítsatok klasszikus kilátóra, nem lesz épület, épp elég az, amit a táj ad. Október 10-én, enyhe időben a Vértes még nem mutatta azt az igazi sokszínű őszi arcát, amit annyira reméltünk, de így sem volt csúnya... :) A sziklás kilátópontnál nagyon kell ügyelni a kisebbekre.
Megtaláltuk a geoládát és természetesen a visszhang-élményt kötelező volt kipróbálni.
Mégsem tudtam teljesen átadni magam a csodás környezetnek, ugyanis a legkisebb szabadlábon sétálgatott a szakadék szélén. Innen már visszafelé vezet az út, de nem ugyanazon az útvonalon, amelyen eddig haladtunk. Újabb arcát mutatja az erdő. A végén vadetető-les várja a turistákat: aki hajnalban idemerészkedik, és csendben ül a lesben, nagy eséllyel lát vadakat.
Uzsonnánkat már a múzeum kertjében fogyasztottuk el, itt beszéltük meg, hogy évadzáró fagyizással ajándékozzuk meg a gyerekeket (és magunkat) a híres csákvári Csuta cukrászdában hazafelé. A fagyi nagyon nagyon finom volt, bár a hatalmas forgalom és a késő délutáni órák miatt már csak kis választék mutogatta magát a hűtőkben.
A cukrászda udvarán makett kiállítás áll elkerítve, Csákvár nevezetességeit nézegettük, miközben ettük a finomságokat. El is határoztuk, hogy vissza kell jönnünk, hiszen nem ismerjúk Csákvárt! Elég nagy szégyen ez nekem... nagymamám lovasberényi Mong volt, és nekem is húz erre a tájra a szívem, nem csak kisgyermekkori emlékeim miatt.
A Vértes egyszerűen gyönyörű!
Szerző: Kovács-Mihócza Orsolya
Forrás és fotók: Barangoló család
- Budapestimami -
Ezt már olvastad? - A Barangoló család szerzőjével beszélgettünk
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
