Jelenlegi hely

Ingyenesen látogatható a megújult Szent István-terem a Budavári Palotában

Augusztus 20-án megnyitotta kapuit az újjászületett Szent István-terem, ahol az eredeti formájában újraalkotott történelmi teremhez kapcsolódó különleges kiállítással is találkozhatnak az érdeklődők.

Teljes történeti hűséggel, az eredeti tervek alapján újult meg a Budavári Palota Szent István-terme. A díszes belső tér közel 120 évvel első átadása után ismét megnyílt a látogatók előtt.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Szent István-terem 2021. augusztus 20-ától augusztus 31-ig ingyenesen látogatható.

Az államalapító Szent István királyról elnevezett terem a magyar iparművészet kiemelkedő teljesítménye volt a 19-20. század fordulóján. A dualizmus korának meghatározó magyar építésze, Hauszmann Alajos a magyar iparosmesterek legjobbjait gyűjtötte maga köré, hogy együtt alkossák meg a termet, melynek berendezése 1900-ban a párizsi világkiállításon elnyerte a zsűri nagydíját.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az újjáépítésben részt vevő hazai mesterek éveken át dolgoztak a berendezés kialakításán. Újra elkészültek a falakat díszítő Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, a terem központi helyét elfoglaló kandalló és a tetejére kerülő Szent István-mellszobor, az intarziás parketta, a fém- és ötvösmunkák, az egyedi bútorok és függönyök, és a terem falát burkoló díszes borítás.

A hiteles rekonstrukció érdekében mára már eltűnőben lévő mesterségek képviselői vettek részt az alkotásban: Pécstől Pápáig országszerte mintegy húsz műhelyben több száz szakember dolgozott az eredetivel megegyező rekonstrukción.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán


Fotó: Várkapitányság

Az 1902-ben elkészült Szent István-terem a második világháború pusztítása során teljesen kiégett, a háború utáni kommunista érában pedig a terem helyreállítására esély sem volt.

A rekonstruált Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén található teremsor bevezetést nyújt a látogató számára, amíg a terembe ér.


Fotó: Várkapitányság

A tárlat nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, hanem betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe.

A kiállítás egyik különlegessége az a mozgó és beszélő hologram, amely Szent István király alakját jeleníti meg – ehhez hasonló installáció Magyarországon eddig nem volt látható.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos festménye is, amelynek létezéséről a művészettörténet ugyan tudott, de kiállításon mostanáig nem volt látható. Az első a terem megalkotását és újjászületését, míg a második Szent István intelmeit mutatja be egy különleges kortárs installáción keresztül.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot.

Barabási Albert-László, Berecz András, Bodrogi Gyula, Böjte Csaba, Egerszegi Krisztina, Havadtőy Sámuel, Miklósa Erika, Péreli Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa és Vásáry Tamás tolmácsolásában az Intelmek mondatai kifejezetten aktuálisnak hatnak.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére