Jelenlegi hely

Ismét jelölhetünk elismerésre köztünk élő hősnőket

Harmadik alkalommal hirdetik meg a Richter Aranyanyu Díjat, amellyel egészségügyben vagy pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő veheti majd át.

A Richter Aranyanyu Díj jelöltjeinek megtalálásában idén is kiemelkedő szerepe lesz a nagyközönségnek: bárki ajánlhat olyan orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót, akinek hálás munkájáért, és így szeretné megköszönni azt. Olyan köztünk élő hősnőket keresnek, akik kiemelkedően sokat tesznek értünk, családjainkért és közösségeinkért.

Rácz Zsuzsa szerint fontos, hogy a klasszikus női, segítő szakmákban dolgozók megkapják társadalmi súlyuknak megfelelő elismerést: „Díjakat általában azok kapnak, akik a figyelem középpontjában állnak. Mi azokat szeretnénk jutalmazni a nagyközönség segítségével, akik szinte láthatatlanul teszik dolgukat, munkájuk nélkül azonban megállna a világ.”

Az ajánlásokat három kategóriában várják a  www.aranyanyu.hu honlapon október 2-ig. Egy személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót.

A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy, vagyis összesen tizenkét döntős Aranyanyut választanak ki. A jelöltekről portréfilm készül, ennek alapján internetes szavazással a nagyközönség dönthet arról, hogy kik kapják meg a díjat. Emellett egy hattagú zsűri is odaítél minden kategóriában egy elismerést, így összesen hatan vehetik át a Richter Aranyanyu Díjat és az elismeréssel járó 200 ezer forintos pénzjutalmat.

A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője; Dobó Kata színésznő; Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpikon, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője.

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője az elismeréssel kapcsolatban elmondta:  „Ez egy hiánypótló kezdeményezés, társadalmi felelősségvállalásunk fontos eleme. Fontosnak tartjuk, hogy pozitív példákat mutassunk, és szeretnénk hozzájárulni, hogy a nők megkapják a társadalmi szerepükhöz méltó elismerést."

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsültségének növelése. Az elmúlt két évben már kiderült, az Aranyanyuk országa vagyunk: hazánk minden szegletéből érkeztek jelölések, összesen csaknem ezren küldték el ajánlásukat több száz nőre. Az internetes szavazásokon több mint 160 ezer voks érkezett a döntős Aranyanyukra.

A kezdeményezés elindulása óta 15 pedagógus és egészségügyben dolgozó nő vehette át a díjat, köztük meseregényeket író magyartanár; daganatos betegekkel foglalkozó szakápoló; szívbetegek életkedvét visszaadó gyógytornász; árván maradt féltestvérét egyedül nevelő sebészeti asszisztens; mellrákot legyőző orvosnő, valamint egy diákjának jótékonysági rendezvényt szervező tanárnő.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére