Jelenlegi hely

Közös szándéknyilatkozatot írtak alá civil szervezetek a rákellenes küzdelemért

A rákellenes küzdelem, a szűrések és a minél korábbi felismerés fontosságáról írtak alá szándéknyilatkozatot civil szervezetek Budapesten a rákellenes világnap alkalmából. Novák Katalin államtitkár a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a betegség elleni küzdelemben nagyon fontos a megelőzés, a magunkra, családtagjainkra való odafigyelés. 

Novák Katalin család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár elmondta: a rák mindannyiunk közös ellensége, "nehéz ellenfél", hiszen az orvostudománynak még mindig kevés információja van e betegség kialakulásának valódi okairól. Az államtitkár azt mondta, a betegség korai felismerése sok esetben nagyban javítja az életkilátásokat.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a rák elleni küzdelemben önmagában az ellátórendszer tehetetlen, az egyén felelőssége, a rendszeres szűrővizsgálatok elengedhetetlenek a megelőzésben. Kitért arra, hogy Magyarországon mindenfajta szűrési program elérhető, de ehhez el kell menni a vizsgálatokra.

Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, a rák nem válogat, a rákos megbetegedések évente több tízezer magyar ember életét követelik. "Fel kell nyitni az emberek szemét, hogy mennyire fontos a megelőzés" - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a kormány az európai uniós támogatások kapcsán több mint 500 milliárd forintot költött egészségügyi célú fejlesztésekre, ebből több mint 80 milliárd forintot fordítottak célzottan a daganatos megbetegedések korai felismerésére, megelőzésére, gyógyítására.

Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke arról beszélt, a rendszeres információátadáson, programok szervezésén túl a szervezet abban szeretne segítséget nyújtani a nagycsaládos szülőknek, hogy legyen idejük, lehetőségük elmenni egy-egy szűrésre. Mint mondta, sokszor tapasztalják, hogy a sok gyermeket nevelő szülők sokszor hajlamosak magukat háttérbe szorítani.

A szándéknyilatkozat aláírásával a civil szervezetek vállalják, hogy ismeretterjesztő anyagokkal, illetve szűrővizsgálatokkal segítik a daganatos megbetegedés minél korábbi felismerését.

A dokumentumot a NOE elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke és Andrejkovics Katalin, a Ringató Alapítvány képviselője írta alá.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére