Jelenlegi hely

Rágókákat, csörgőket és sípoló játékokat ellenőrzött a hatóság

A hatóság a csecsemőknek szánt játékok közül a csipogók, rágókák és csörgők ellenőrzését végezte el.

Ezen termékek biztonsági követelményei a legszigorúbbak, amelyek figyelembe veszik a babák eltérő élettani tulajdonságait, például azt, hogy mindent, így a játékokat is a szájukba veszik, mert a környezetükben lévő tárgyakat elsődlegesen észleléssel, tapintással és ízleléssel „tanulják meg”. A nem megfelelő szilárdságú és kialakítású, vagy a nem megfelelő anyag összetételű termékek balesetet okozhatnak, illetve egészségkárosító hatásúak lehetnek. Lényeges tehát kiemelt figyelmet fordítani annak ellenőrzésére, hogy ez a három éven aluli gyermekek által használt, széles választékban kínált termékcsoport kielégíti-e az uniós normáknak megfelelő és jelenleg érvényben lévő, magas biztonsági szint teljesítését előíró műszaki szabályozást.

A biztonsági vizsgálatok keretében 22 db játékból (3 db hűtőfolyadékos rágóka, 4 db csörgővel kombinált rágóka, 13 db csörgő, és 2 db sípoló játék) történt mintavétel és 12-féle termék nem felelt meg a követelményeknek.

 

A vizsgálatok a csörgők vonatkozásában általános követelményekre (ütővizsgálat, kis alkatrészek vizsgálóhengere, hegyes végződések, bizonyos játékok alakja és mérete) irányultak, valamint az előírt figyelmeztető felirat meglétére, amelyet a bölcsőhöz, gyermekágyhoz vagy gyermekkocsihoz rögzíthető játékoknál kell feltüntetni a biztonságos használat érdekében.

A folyadékkal töltött hűsítő rágókák esetében tömítettség vizsgálatra került sor, melynél követelmény, hogy a vizsgálatkor nem keletkezhet rés vagy repedés, amelyen a folyadék kiszivároghat. Ezen kívül a folyadékos rágókákon a biztonságos használathoz szükséges figyelmeztető mondat meglétét ellenőrizték a szakemberek.

A sípoló játékoknál húzóvizsgálattal ellenőriztük a játékban lévő síp eltávolíthatóságát, illetve azt, hogy a síp belefér-e a kis alkatrészek vizsgálóhengerébe.

Veszélyes csecsemőjátékokat talált a fogyasztóvédelem

A laboratóriumban elvégzett vizsgálatok és azok eredményei:

  • Ütővizsgálatra 17 db bébi játék – 13 db csörgő, illetve 4 db csörgővel kombinált rágóka – esetében került sor, melyből 6 db csörgő esetében a követelmény nem teljesült. Az elvégzett kockázatértékelés alapján a 6 db kifogásolt játék mindegyike a fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a csecsemőkre és a kisgyermekekre nézve. A 6 db kifogásolt csörgőből 5 db esetében hegyes végződések keletkeztek a vizsgálat során, ami a sérülésveszély szempontjából közepes kockázatot jelent a felhasználókra.
  • A húzóvizsgálat 2 db sípoló játékot érintett, melyek egyike sem felelt meg az előírt vizsgálati követelménynek. Mindkét sípoló játék a fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a kisgyermekekre nézve.
  • A tömítettség vizsgálat 6 db játékra terjedt ki. Valamennyi hűtőfolyadékot tartalmazó rágóka megfelelőnek bizonyult a vizsgálatok során.
  • Az előírt figyelmeztető mondatok feltüntetésének hiánya, illetve a figyelmeztető korcsoport jelölés nem megfelelő alkalmazása miatt összesen 9 termék esett kifogás alá. A biztonságos használathoz előírt figyelmeztető mondatot 5 db játéknál (4 db kocsi csörgőnél és 1 db csörgővel kombinált hűtőfolyadékos rágókánál) egyáltalán nem tüntették fel, míg további 4 játék esetében a figyelmeztető korcsoport jelölést és a fulladásveszélyre felhívó figyelmeztető mondatot együtt szerepeltették. Ez utóbbi esetben a 3 év alatti gyermekeket a fulladásveszély miatt kizárva a felhasználók köréből, holott a játékot számukra készítették. A 3 év alatti gyermekek számára nem készülhet olyan játék, amely számukra fulladásveszélyes.

A laborvizsgálatot követő kockázatértékelés alapján megállapításra került, hogy a vizsgált játékok közül 8-féle (36,4%) a rendeltetésszerű használat során a fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot hordoz. 5-féle termék (22,7%)  a sérülés veszély közepes kockázata miatt jelent veszélyt a gyermekek egészségére. A megállapított nem megfelelőségek összevontan kerültek értékelésre, figyelemmel arra, hogy 5 termék esetében két vizsgált jellemző nem teljesült.

A veszélyes játékok forgalomból történő kivonásáról, illeve a súlyos kockázat miatt e termékek visszahívásáról a területileg illetékes kormányhivatalok intézkednek.

A vizsgált termékek listája itt található:

Bővebb információ a www.nfh.hu oldalon olvasható.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére