Jelenlegi hely

Te hány pontra írnád a 8.-os felvételit? Máris kiderült, hogy nem volt jó az egyik megoldás!

Szombaton voltak a felvételik a 8.-osoknak. Nem mondom, hogy sétagalopp odáig se az út, de az előtte való pár nap, mindent visz!

Aztán úgy gondolnád, hogy végre túl van rajta és jöhet a hávájdidzsi, de nem mert, ahogy kijön és lelazítotok egy kicsit a Mekibe vagy épp ahol szerettek, máris a hazafelé úton feldobja a Tik-Tok: kint vannak a megoldások!

És akkor jön az igazi para: ah ez sem lett jó, basszus ez se, mi van ha 3 pontom lesz csak és hasonlók, majd felmegy az osztálycsoportba és ezek a félelmek meghúszorozódnak. Persze minden évben az épp aktuális matek feladatlapra azt mondják, hogy hú meg ha, de ez most tényleg, hú meg ha volt. Vagy mondjam azt, hogy eddig a 35-tel sem elégedtünk volna meg, de most ha 20 pontunk lenne, akkor annak már örülnénk…?

Ha kedvet kaptál 14 éveset játszani, akkor nyomás a nyomtatóhoz és töltsd ki, persze írd meg, hogy hány pontot szereztél volna!

A javító kulcsot pedig itt találod!

A magyar felvételi is gyorsan napvilágra kapott, hála a Tik-Tokon lévő magyar szakos tanároknak és a felvételiző gyerekek szüleinek, hogy újfent nem az általuk megadott jó megoldás volt a jó... és láss csodát, helyesbítették és most már a javításban is nyilvánosságra hozták. Nem tudom mikor jelentik be, hogy a matekba véletlenül olyan példa is bekerült, ami nem általános iskolai tananyag... vagy ez így rendjén van? Ilyenkor azért elgondolkozom, hogy látott -e a szerző 14 éves gyerket már, és az ő munkáját senki sem bírálja felül?? Ha a magyar felvételit is megcsinálnád, itt tudod letölteni, itt pedig a javítókulcs.

Makai Marianna

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére