Jelenlegi hely

Közösségi oldalak: örömforrás a gyerekek számára

A közösségi oldalak használata örömforrást jelent a gyerekek számára, de egyfajta függőséget is okozhat, ami később személyiségtorzuláshoz vezethet, felnőtt korban pedig más szenvedélybetegség kialakulását is okozhatja - mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke kedden Nagykanizsán.

Péterfalvi Attila a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége és a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület gyermekek internetbiztonságáról szóló konferenciáján kifejtette: az internet tudatos és célirányos használata megelőzheti a "pszichés és szociális károsodást" is.

Az adatvédelmi hatóság által tavaly megjelentetett Kulcs a net világához című kötetet ismertetve arra is kitért: kutatási adatok szerint azok, akik fiatal korban mindennapi életükben használják az internetet, kíváncsibb, érdeklődőbb személyiségek lesznek. Az is kiderült azonban, hogy az "online világban élő" gyerekeknél könnyen kialakulhat kettős értékrendszer, gyakran visszaélnek a "hálótársak" személyes adataival, hiányzik belőlük az empátia, az arcról olvasás képessége a személyes kommunikáció során.

Szólt arról, hogy a hatóság a múlt évben társkereső oldalakon szereplő gyerekek kapcsán folytatott vizsgálatot, és mint kiderült: közel 7500 16 évnél fiatalabb gyermek adatait találták meg ezeken a magyar weblapokon. Az üzemeltetőket az adatok törlésére kötelezték és pénzbüntetéssel is sújtották őket.

Péterfalvi Attila azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az ehhez hasonló oldalakra sokszor nemcsak maguk a gyerekek töltik fel a képeiket, adataikat, de előfordul, hogy a barátok, barátnők bosszúból teszik elérhetővé a fotóikat, de akad példa arra, hogy a szülők is nyilvánossá teszik a gyermekeikről készült felvételeket. A képfeltöltők nem gondolnak arra, hogy milyen sérelmet okozhatnak a gyereknek, milyen zaklatásoknak teszik ki őket, mert akár szexuális szolgáltatásokat kínáló oldalakon is feltűnhetnek a fényképek.

Az adatvédelmi hatóság elnöke beszélt arról is, hogy kiadványukkal a szülőknek, pedagógusoknak és a gyerekeknek is bemutatják, milyen devianciával találkozhatnak az interneten. A zaklatás, a "trollkodás", a másokkal szembeni negatív kampány, a bántó kommentek és a lejárató vélemények mellett a "sexting" és a pedofília a fő veszélyforrás az áldozatul kiszemelt fiatalokra.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a büntető törvénykönyv lehetőséget ad bűncselekmény esetén internetes tartalmak végleges törlésére. Az online világban azonban "kérdéses, hogy hogyan lehet véglegesen eltüntetni valamit".

Hozzátette ugyanakkor, hogy a szülőknek maguknak kellene ellenőriznie és szükség esetén szűrnie a gyermekeik által elérhető tartalmakat. A közeljövőben társadalmi célú hirdetések formájában kampányt is indít a hatóság az internet használatának veszélyeire figyelmeztetve - jelezte Péterfalvi Attila.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére