Jelenlegi hely

Ajánlj nekünk egy tehetséges gyereket ...és családját megvendégeli a Gundel! A patinás étterem megkapta a Családbarát hely címet

A budapesti Gundel Étterem és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom együttműködésbe kezdett, hogy a tehetséges gyerekekre, a tehetség felismerésének fontosságára felhívják a figyelmet. A patinás vendéglátóhely és a civil szervezet ezzel azok előtt a szülők előtt is tiszteleg, akik időt, energiát nem kímélve segítik tehetséges gyerekeik fejlődését, továbbtanulását. Az étterem és a mozgalom minden héten vasárnap ebédre hív egy tehetséges gyereket, aki hozhatja egész családját!

Ha Ön is ismer olyan családot, ahol egy vagy akár több tehetséges gyerek nevelkedik, vagy épp pályakezdőként ér el sikereket, ajánlja őket a Három Királyfinak. Mi sorsolással döntjük el, hogy melyik gyerek és családja nyeri a heti meghívást a Gundeltől! Javaslatot tenni vagy jelentkezni az itt elérhető adatlap kitöltésével lehet: https://www.haromkiralyfi.hu/ajanlj-nekunk-egy-tehetseges-gyereket-gundel

Az első ilyen módon jutalmazott család Harasztiék, akik az akció indításakor, a Gundel Étteremben rendezett sajtótájékoztatón mutatkoztak be. Gábornak és Tímeának hét fia és három lánya született, és egészen mesebeli történet a bátonyterenyei családé. A legnagyobb fiúk már sikeres mérnökök, a kisebbek pedig a művészetek területén nyújtanak kiemelkedő eredményeket. Az ifjabb Gábor és Mihály informatikusok, Sándor pedig járműfejlesztő mérnök a Bosch-nál, ahol öccse, István gyakornok. József viszont táncművész lett, egyébként pedig a Fölszállott a Páva tehetségkutató döntőse és Arany Páva díjas szólótáncosa. Az ikrek, Mária és Júlia is a Fölszállott a Páva gyermekszériájának győztesei, és szintén Aranypáva díjasok. Ferenc gimnazista, Erzsébet és Árpád általános iskolások.

A Gundel Étteremben tartott sajtótájékoztatóra a család három gyerektagja gömöri népdalcsokrot hozott, amelyet Júlia, Mária és Erzsébet adott elő palóc népviseletben. Példájuk arra biztat minden családot, hogy lehetnek bármilyen szerények az életkörülmények, mindenkiben megvan a tehetség kibontakozásának lehetősége!

„Nagyon örülünk, hogy a Gundel Étterem is szívén viseli a családok sorsát és megkeresett minket ezzel a kedves kezdeményezéssel, hogy vendégül lát egy-egy családot vasárnaponként. Reméljük több étterem is követi a példájukat!” – mondta Skrabski Fruzsina, a Mozgalom elnöke.

„Célunk az, hogy amit annak idején Gundel Károly megálmodott, azt mi továbbadjuk és méltók legyünk gondolataihoz. A vendéglátás és a család Gundel Károly egész életében szorosan összekapcsolódott, éppen ezért gondoltuk azt, hogy olyan kezdeményezésbe fogunk, ami egyfelől a család fontosságát erősíti, másrészt felhívja a figyelmet a vasárnapi családi ebédekre is. Ebben találtunk partnerre a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban” - fogalmazott Magyary Jenő, a Gundel Étterem ügyvezető igazgatója.

Az eseményen Skrabski Fruzsina átadta a Családbarát Hely minősítést igazoló plakettet az étterem ügyvezetőjének.

A Gundel Étterem alapítója, Gundel Károly a következőket mondta a gyerekekről, a családról: „Hámozd le és dobd el magadtól az önzésnek még a csíráját is. Fordítsd minden erődet és figyelmedet családod javára. Ne keresd az életnek más fűszerét, mint amit munkád és családod nyújt, és ne kívánd, hogy mindig neked legyen igazad. Mint kötőanyag, legalkalmasabb a gyerek. Minél több, annál jobb. Az élet ízét, zamatát ők javítják.”

Forrás: haromkiralyfi.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Oké, de hogyaaan? - 5 tipp, hogy hogyan romantikázzunk a családi vakáción

Oké, de hogyaaan? - 5 tipp, hogy hogyan romantikázzunk a családi vakáción

Vajon hogyan lehet a romantikát belecsempészni egy családi vakációba? Milyen praktikákat lehet bevetni annak érdekében, hogy az együtt töltött időben sem feledkezzünk meg egymásról? Azt gondolom könnyedén, csak egy kicsit tervezzünk előre. Hoztam 5 tippet, melyet ti is bevethettek akár azonnal. – Ihász Anita párkapcsolati tréner írása.
Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

A debreceni Ünnepi Könyvhét valamint új könyvsorozatának első kötetének megjelenése miatt látogatott el Debrecenbe Kovács Attila avagy Holden Rose. Vele beszélgettünk gyerekekről, motívációról, és nem utolsó sorban kamaszoknak szóló 10 pluszos könyvéről, a Lapátos fickóról.
Ti ünneplitek még a pedagógusnapot?

Ugye ti is ünneplitek még a pedagógusnapot?

Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!
Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, később az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére